Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-22 / 43. szám

DARÁNYI IGNÁCZ FŐGONDNOK MEGNYITÓBESZÉDE.* Az első szó, a melyet a Főtiszteletű Kerületi Közgyűléshez intézek, a kegyeletes megemlékezés szava. Az utolsó közgyűlésünk óta elvesztettük Mészáros János tanácsbírót, Kecskemét nagyérdemű lelkészét, kinek alkotásai, Kecskeméten folytatott munkái és egyházkerületünkben kifejtett tevékenysége maradandóan őrzi emlékét ma. Különösen fájdalmasan vesszük tragikus halálát azon tekintetből, hogy épen a kecskeméti Madas-féle árvaházat és leánynevelő intézetet akartuk megnyitni. Ezen munkája közben, mint az építőmestert, ki nem tudja befejezni építkezését, szólította el őt. a halál. Reméljük, hogy munkája, melyet megkezdett, nem fog abbamaradni. Különösen hisszük és. várjuk, hogy Kecskemétnek igen érdemes főgondnoka, Győrffy Balázs, önzetlen közreműködése mellett ezen intézményt, a mely annyira a szívünkhöz forrt, módunkban lesz megalkotni. Mészáros János emlékezete maradjon híven közöttünk, reá illenek az írás szavai: „A kik sokakat igazságra vezérelnek, azok fénylenek, mint csillagok az . Atyjuk országában". Kiemelem még azon veszteséget, melyet Sárközy Aurél tanácsbíró elhunyta okozott. 0 azok közé tartozott, kik mindig készen álltak bármely megbízatásnak eleget tenni. Egy kapocs volt köztünk és a dunántúli kerület között. Mikor a világháború kezdődött, számosan azon a nézeten voltak,, hogy gyűléseink rendje és az egyházi adminisztráczió sok irányban fog megszakítást szenvedni. Az eredmények az egyházkerületi elnökségnek adtak igazat, a mely mindig azon az állásponton volt, hogy gyűléseinket meg kell tartani s a munkát folytatni kell; minél nagyobb a baj, a veszedelem, annál hívebben kell teljesíteni kötelességünket. Ez a nagy szám, a melyben a forgalmi akadályok daczára is a gyűlés tagjai megjelentek, tanúskodik az előbb említett igazság mellett, melyet egyházkerületünkben mindannyian érezünk. Minket, az egyházkerületi elnökséget, nagyidőkben állított a gondviselés és közbizalom őrállókká ide. De én ismerem egyházkerületi elnöktársam bölcsességét, mindenre kiterjedő gondosságát, tapintatát és apostoli buzgalmat. Hiszem, hogy a belénk helyezett bizalomnak Isten segítségével e nehéz időkben is megfelelhetünk. Sok megpróbáltatás ért bennünket a lefolyt háborús évek alatt. De talán egy se volt oly keserves, mint Erdély nagy részének elfoglalása és még ennél inkább a menekülés azon szívet facsaró módja, mely ott beállott. Nem keresem, mi okból? De igazán azt lehet mondani, hogy ottani testvéreinket földönfutókká tette. Az egyházkerület elnöksége mélyen érezte át, hogy mi a kötelessége velük szemben. Püspök úr gyűjtést indított azáltal, hogy a gyülekezeteket adakozásra felszólította. Itt a központban pedig a segítés munkáját végezték. Ebben az * Gyorsírói feljegyzés után. épületben 50 intelligens menekültnek adtunk helyet. A Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület intézkedett, hogy ingyen ebédet kapjanak á menekültek. Ugyancsak a Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület ezen helyiségeinkben 500 menekült család között 30,000 korona értékű ruhaneműt osztott ki. Azt hiszem, ezeket helyeslőleg méltóztatnak tudomásul venni. Én úgy gondolom, hogy nem lesz magyar ház, mely az erdélyi menekültek elől kapuját bezárja. Egy porosztól kérdeztem, hogy mikor ott északon az orosz invázió elől menekülni kellett: micsoda intézkedések történtek a menekültek érdekében? A két menekülést nem lehet összehasonlítani. Azok rendben, idejében menekülhettek. A porosz nekem ezt felelte: „Kérem, nem sok intézkedés kellett, mert minden porosz ember háza nyitva volt a menekülő lakosság előtt minden felsőbb rendelet, utasítás nélkül". Azt hiszem, mi sem maradhatunk hátrább, mi sem lehetünk kevésbbé jószívűek és hazafiak, mint a poroszok voltak ! De ez még kisebb része a segítés munkájának. Hála hatalmas szövetségesünknek s vitéz katonáinknak, reméljük, hogy Erdély csakhamar megtisztul az ellenségtől ; de még csak ekkor következik a nagy restauráczió munkája. Arról a pusztulásról, a mi ott van, nekünk fogalmunk sincs. Tudjuk, hogy az állatok, bútorok beszerzése milyen nehézséggel jár és azt, hogy az építkezés is mibe kerül! Ebben a nagy munkában államnak és kormányzatnak, társadalomnak és egyháznak, testületnek és egyeseknek kell segítséget nyujtaniok. A mi erdélyi véreinket régi, Árpádkori magyar királyok állították oda, hogy ott azon az exponált ponton határőrök legyenek és ők ezt a feladatot annyi századon át sok szenvedéssel, küzdelemmel, harcczal, de híven teljesítették. Innen ered, hogy miért vannak annyira szívünkhöz nőve. Mi, a kik ismerjük hányt-vetett történetünket, tudjuk mindnyájan, hogy nekünk mit jelent Erdély hazánk keleti határán. Erezzük és tudjuk, hogy mivel tartozunk nekik. S ha valaha a nemzet az ő szolgálataikról meg tudna feledkezni, ha el tudná felejteni, hogy hazánknak Erdély legdrágább gyöngye: kétségbe kellene esnünk a nemzet jövője felett. Mai közgyűlésünk és ünnepélyünk azáltal is emlékezetessé lesz, hogy bemutathatjuk üdvözült püspökünknek, Főtiszteletű Baksay Sándornak egy kiváló művész által megfestett képét. Ha ő nincs is közöttünk, köztünk maradt az ő nyugodt melegsége, nemes, derült vonása. De nemcsak e képet mutathatjuk be, mely e falakat díszíti minden időben s a késői nemzedéket figyelmeztetni fogja, hanem bemutathatunk egy emlékbeszédet is, melyet Kozma Andor a Tudományos Akadémiában tartott. Ez az emlékbeszéd kőnél maradandóbb emlékoszlopot állított nemcsak az írónak ós költőnek, hanem a magyar embernek és hazafinak s különösen a magyar ref. lelkésznek. Méltó, hogy ez az emlékbeszéd mindannyiunk s a gyülekezetek által is elolvastassék, mert különös, de úgy van, hogy Kozma Andornak most kel-