Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-15 / 42. szám

nyesen lezárt választói névjegyzékben, nem választó. A választói névjegyzék összeállításánál minden egyháztagnak jogában és módjában áll annak helyes voltáról meggyőződni és az ellen fölszólamlással élni. Szerintünk a mikor jogerőssé válik a választói névjegyzék, a presbitériumnak magának kötelessége fölülvizsgálni, nem maradt-e ki valamelyik tagja abból s ha akadna ilyen, annak helyét megüresedettnek nyilvánítani és arra pótpresbitert behívni. Ehhez ép oly kevéssé szükséges bírói beavatkozás, mint például akkor, ha valaki más egyházközségbe költözik. Ha az illető azután sérelmesnek tartja magára nézve a presbitérium határozatát, módjában áll orvoslást keresni az egyházmegyén. De hogy ilyen hanyag presbiterek ügyeivel miért hozzuk mi hivatalból mozgásba a költséges bírói apparátust, valóban indokolatlan. Azt azonban mi sem tartjuk fölöslegesnek, hogy félreértések és ezéltalan bírósági huza-vonák kikerülése végett iktassuk be Egyházi Törvényeinkbe expressis verbis a presbitériumoknak ezt a fölülvizsgáló kötelességét. Sőt mi tovább is mennénk. A másik két képesség: a „tisztességes és egyházias élet" kritériumait is szeretnők kissé részletezve törvénybe foglaltatni, mert hisz szükségtelen hangsúlyoznunk, milyen szomorú állapotok uralkodnak több helyütt ezen a téren is! Azt is jó lenne törvénybe iktatni, hogy azok is elvesztik presbiteri képességüket, a kik éveken át felé se néznek a presbitériumnak s legföljebb csak akkor jelennek ott meg újból, a mikor a 12 év vége felé jár és újra választás alá kerülnek. Ezt azután a többi egyházi hatóságoknál: az egyházmegyén, az egyházkerületen sem ártana kimondani, hogy ne foglaljanak el ott más, arra érdemesek elől életfogytiglan tartó tisztségeket olyanok, a kik azt még megteszik, hogy eljönnek esküt tenni, de esküjük daczára évekig se, sőt sohase látjuk őket a gyűléseken. Hasonlóképen azt is törvénybe kell foglalni, a mi pedig szintén magától értetődő, hogy lelkészi jellegű tisztségeket csak aktív: tényleg működő lelkészek tölthetnek be s a kik nyugalomba vonulnak, azzal eo ipso elvesztik a különböző hivatalos egyházi testületekben viselt tisztségeiket is. Dr. K. I. TÁRCZA. Farkas József emlékezete. III. A theologiai tanfolyam után a külföld Farkas József szíve vágya. Hovatovább jobban elfogja a vágyakozás látni a híres protestáns iskolákat, hallani azok tanárait. Valami alaktalan vágy viszi az 1856-ik év nyarán Bécsbe. Van ugyan itt is prot. theologiai fakultás, de érzi, hogy mégsem találná meg benne azt, a mit keres. Farkas József tősgyökeres kálvinista német városba óhajtana menni, olyanba, a melynek több a szabad levegője, mint Bécsnek s a melyben nem olyan nagy faktor a polizei. Ámde a továbbutazásnak egynél több akadálya van. Pénz dolgában rosszúl áll, útlevélre pedig mindeddig szert tenni nem tudott s a mi talán még ennél is több: atyja állapota fölöttébb aggasztja. Farkas Dániel ugyanis ez időfájt beteg. Valamikor megbokrosodott lovait meg akarván fékezni, olyan szerencsétlenül esett el, hogy eltörött a lába, a mi annál nagyobb baj volt, mert Zámolyban ügyes orvos nem volt kéznél. Nem is épült fel Farkas Dániel jóformán soha. A daliás termetű pap „szárnyaszegett madár lett, éveken át csak mankóra támaszkodva tudott járni/' írja visszaemlékezésében Farkas József. Az efféle akadályokon nem egy jó szándék hajótörést szenvedett már. Farkas József azonban nem tartozik azok közé, a kik kelleténél feketébb színben látván a világot, kedvüket vesztik, ellenkezőleg, számba veszi, hogy minden éjszaka után fölkél a nap. Türelemre fogja a dolgot; Bécsben marad és szépen instál édesatyjánál leveleiben, segítsen rajta, szerezze be neki azt az útlevelet és a pénzt. Remél és reményében nem csalatkozik. A beteg pap. az apa kiteremti a kívánt írást is, a pénzt is. Bécsben valószínűleg kevés boldogabb ember volt akkoriban, mint Farkas József, zsebében a passzussal és a pénzzel. Megnyílt előtte a világ! Nagy vidáman elindul Németország ellen, annyival vígabban, mert ekkoriban hasonló szándékkal odaérkezett egyik régibbi pajtása. „Új czimbora jött Bécsbe, újságolja Farkas József: Papp Károly, a kit odaát sokszor emlegettem." Hasznos dolog az utazás, különösen a fiatalabb korban az okulásnak egyenesen hathatós eszköze. Az ember egy-egy utazás alatt jóformán annyit tanul, mint akár valamelyik erudiczióval írott könyvből a közvetlen szemlélet alapján s benyomásait nem egykönnyen felejti el. Farkas József derült kedélyt és jókora érdeklődést visz magával az útra. Azok a levelek, a melyekkel felfelkeresi a kis Zámolyt, napsugaras lelkivilágának tükrei. Ezeken a sorokon sajátos nyugalom és egyenletes derültség ömlik át. A fiatal utas örül az életnek, örül a szép vidékeknek, örül a szép időnek s mindenekfölött honfitársainak, a kikkel útjában találkozik. Mélyebb proble mákat nem igen fejteget ; ilyenekkel nem bíbelődik. Ezek a levelek jelzik útját. Megmutatják, hogy merre jár. Szászországban meglátogatja a történeti nevezetességű csatahelyeket, a múzeumokat, Halléban magában tanulmányozza az életviszonyokat stb. A téli félévet a hallei egyetemen töltvén el, a nyári félévre Zürichbe indul, ámde a két félév közötti időt pontosan felhasználja. Húsvétkor Berlinben, húsvét után már (Pap Károllyal együtt) Hamburgban van, majd Leydenben, Amsterdamban, Rotterdamban. Itt némi töprengés után (gondol merészet és nagyot) átvitorlázik Londonba, miközben a szabályszerű tengeribetegségen is annak rendje és módja szerint átesik. A nagy angol várossal Farkas József olyanféleképen van, mint Petőfi a Felvidékkel: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek." Csudálkozik a mód nélkül való sürgésen-forgáson, a nagy gazdagságon, a tömeg szegénységén s bosszankodik a nagy köd miatt: „Örökös