Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-15 / 42. szám

köd, felhő és füsttel van tele az utcza". Nem neki való pátria ! Siet is haza, azaz hogy egyelőre csak a „Szárazra" a Rajna mellékére, onnan Svájczba, Zürichbe „ott töltendő a nyári félévet". Zürichben nagy szorgalommal tanul, vigyáz arra, hogy a passzivák az aktívákat felettébb meg ne zavarják. Leveleiben általában beszámol kiadásairól. Idevonatkozó egy-két adata nem épen van híjával ma, kerek hatvan esztendő múlva az érdekességnek. Bécsből az 1867 nyarán ezt írja: „Az ebédért űzetek... naponkint 18 pengő krajczárt. Ezért kapok igen jó levest, egy darab száraz húst, mellé választhatunk mártást vagy zuspeist. Azután jön egy porczió pecsenye, akár egy porczió tésztás. Én rendesen egy porczió borjú pecsenyét vagy rostélyost választok. Az ételek igen jól és tisztán vannak készítve." Halléban különösen a lakásviszonyokat ismerteti. „Én, így tájékoztat idevonatkozólag, szép, tágas szobát találtam utczára nyíló ablakokkal... pompás bútorzattal, mellette egy hálószoba tiszta ággyal. Mert megjegyzendő, hogy itt nagyon ügyelnek a tisztaságra. Minden diáknak, minden polgárnak külön tiszta, hideg hálószobája van, úgy hogy tudok egy házat, melyben 14 deák lakik és mind a 14-nek külön hálószobája van". Az említett szobáért fizet Farkas József fűtéssel, világítással és kiszolgálással együtt 6 p. forintot. Jó kedve állandó, a túlságba azonban sohasem csapong, mindig egyenletes. Leveleinek olvasása közben önkénytelenül eszébe jut az embernek Berzsenyinek néhány szava: „Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem! Mindenütt boldog megelégedéssel nézek az égre." 1857 július 17-én pl. állapotáról így értesíti a zámoly iakat.: „A mi a fődolgot illeti, hála a jó égnek... bajom nincsen. Étvágyam jó. Naponkint nagy pusztítást viszek véghez a mindennap előkerülő burgonyában (zámolyiasan: krumpliban). A mi a másik fődolgot, a pénzt illeti, erre nézve csak azt írhatom: kincs, nincs." A kisebb-nagyobb deákos örömökről szívesen beszámol. Elmondja pl., hogy az ifjúság a nyár folyamán átrándult Baselbe egy miszsziói ünnepélyre, a hol „jelen volt vagy 150 kálvinista pap a württembergi királyságból, a badeni herczegségből stb. Volt ott több hittérítő, a kik közül nem egy 8—10 évig is tartózkodott Afrikában, Amerikában, Indiában. Hallottunk egy hét alatt legalább 50 predikácziót." Azután így folytatja: „Volt egy meglepetésünk. Mindjárt az első nap, hogy odaérkezénk, Nagy Feri (a hajdani Doroghi Nagy Dániel fia) meghívja mind a nyolcz magyart egy ismerőséhez vacsorárá. Mi elmegyünk, beszélgetünk. Következik a vacsora. Hát hoz be a háziasszony, egy barna menyecske, egy tál igen jóillatú gulyáshúst és így szól: „Tessék az uraknak!" Elállt a szemünk, szánk... aztán jött a túróscsusza... jó rajnai bor. Az asszony ezalatt elmondta, hogy került Bázelbe. Komáromi születés, mostani férje idehozta ezelőtt tíz évvel. Volt dalolás, köszöntés, anekdotta." Vajmi nagyon szeretne még egy-két évig Svájczban maradni! Ámde nem lehet, „már eddig is, úgymond, sok pénzébe vagyok az édesapámnak, ma-holnap összeszedem sátorfámat s megválva e szép országtól, elbarkácsolok hazafelé". IV. Az 1857. év őszén érkezett Farkas József haza külföldi tanulmányútjáról. Időközben megemberesedett, teémete megizmosodott, még többet nyert a lelkiekben, érzelmi és értelmi világa mélyült. A hazába visszatérve, érezte a nagy különbséget a svájczi republika szabad levegője és a honi viszonyok között, ahol „az élet fagyva van". A miről sokat olvasott, azt akkoriban kézzelfoghatóig tapasztalta: a szabadság nagy dolog! A szabadság éltetője az anyagi és szellemi világnak egyaránt. A szabadság és a fejlődés közötti összeköttetés nem elgondolt valami: a nap nem szükségesebb a virágnak, mint a szabadság a szellemi, az anyagi élet fejlődésének. A magyarra nézve a szabadság nem az életnek módja, hanem egyenesen az életnek a feltétele. Története a szabadságért folytatott küzdelmeknek lánczolata ; ihletett volt a pillanat, a melyben a költő honának történelmét ebben a két-három szóban jutatta kifejezésre: „Szabadság! Itten hordozák véres zászlaidat." Farkas József az ellentétes áramlatok hullámait érezte és látta, milyen nagy dolog egy nemzet életében az, a mit szabadságnak neveznek, milyen nagy dolog, különösen akkor, ha az — nincsen! Érezte, hogy a szabadság szeretete keletkezett az ember teremtésével és élni fog, míg a föld ki nem hűl, élni fog és a legderekabb nemzeteknek legféltettebb kincse marad mindvégig. Tapasztalatai és egybevetései alapján érlelődött meg benne a meggyőződés, mely a nemes értelemben vett szabadságot, a szabadelvűséget konzervatív felfogással egyesíteni tudta s a mely humánus felfogásával annyira összhangban állott Az ötvenes években a nemzet figyelme és rokonszenve felekezeti különbség nélkül nagyobb mértékben fordult a szabadvizsgálódás egyháza felé. A politikai élet reménytelenségével szemben önkénytelenül a kálvinista templomok szószékére irányult a figyelem. Farkas József kora viszonyainak megértő szemlélője e tekintetben így tájékoztat: „Talán a reformáczió százada óta nem voltak oly érdekesek és oly élénk megfigyelés tárgyai a kálvinista predikácziók, mint az ötvenes években. Ha a lelkész a hajnal vagy viradat szavakat, a felújúló tavaszt beleszőtte beszédébe, a közönség már kereste benne a hazára, a nemzetre vonatkozó allegóriát. Újult a hallgatók lelke, ha egy-egy ótestamentomiás zamatú, a zsidó nép történelmének egyik-másik szakát tárgyaló prédikáczió került napirendre. Olyan meghatottan hallgattuk a Fáraók kegyetlenségét, az egyiptomi fogságot; majd emelkedett a lelkünk, a mihez az volt a leczke, hogy az Isten Mózesben s az ékesnyelvű Áronban szabadítókat rendelt a maga népének. Hát egy nagypénteki és húsvéti predikácziót a keresztrefeszített igazságról, az igazság és ártatlanság diadaláról ki ne igyekezett volna meghallgatni? És mily szépek voltak énekeink! Oh azok a zsoltárok, hogy megtalálják az utat az emberek, a népek szívének