Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-01 / 40. szám

korlatban, hogy hivatalból vizsgálat tárgyává tegyük: vájjon fel van-e abban véve minden presbiter, a kinek a választói jog birtoka presbiteri képességének egyik feltétele. Ha felszólamlás nem történt, a névjegyzék el­fogadtatott. Törvényünk tehát itt hiányos. S miután nem czélunk, hogy valamely presbiter választói jogát s vele presbiteri képességét elveszítse, hanem, hogy a keresz­tyéneket a helyes egyházi rendre neveljük: szükséges lenne elrendelni, hogy a választói-névjegyzék hivatalból felülvizsgáltassék a presbiterek választói joga szempont­jából. Erről a jelentés megtétetvén, nem hiszem, hogy lenne presbiter, a ki egyházi adóját kifizetni ne igye­keznék, úgy, hogy június 20-ig a választói névjegyzékbe is felvehető lesz. Ez, tudom, hogy nagy könnyítés a ha­nyag presbiternek, de azt hiszem, nem sokszor lenne erre szükség, mert egy-két eljárás után bizonyára más szellem hatná át az embereket. Ha mindezek daczára valamely presbiter május hó 15-től június 20-ig választói joga megszerzéséről s a névjegyzékbe való felvételéről nem gondoskodnék, erről az esperesnek hivatalból jelentés teendő, a ki az ügyet közigazgatási bírói eljárás alá bocsátja. A bíróság felül­vizsgálja : jogos volt-e a presbiternek a választói név­jegyzékbe fel nem vétele vagy nem volt jogos ? Az utóbbi esetben a névjegyzékbe felvételét elrengeli, az első eset­ben megállapítja, hogy az illető presbiternek választói joga nincsen, így presbiteri képességét elvesztette s az I. t.-cz. 32. § szerinti eljárásnak van helye, a presbiter helye megüresedettnek tekintendő. Az egyházmegye határozata teliát végrehajtható, de a presbiterek választói képessége szempontjából a vá­lasztói névjegyzék hivatalból felülvizsgálandó. Patonay Dezső. ERDÉLY ROMLÁSA.* „Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk ; De a hit drága kincse Örök és fő javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen, Élünk vagy meghalunk ! Uram ! a nyomorultat, A gyöngét el ne hagyd : Az árvát, elhagyottat Gyámolitsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Ür Isten, el ne hagyd !" (Erdélyi Énekeskönyv.) Ez volt az erdélyi kálvinista menekülők éneke a mult vasárnap Nagyváradtól Kolozsváron át Székelyud­varhelyig. Templomban vagy szabad ég alatt, hol a me­nekülő karaván szekerei megállhattak, hol a kétségbe­* Az erdélyi Református Szemléből vettük át ezt a szép czikket, a melyet Nagy Károly, az egyházkerület főjegyzője írt. esés szélén álló nép százai és ezrei egy-egy kálvinista pap körül összegyűlhettek — istentiszteletet tartani. A szekérládából előkerült a palást, a klenodiumok mellől a Szent-Biblia, az éneket előre diktálták, mint a hogy temetéseknél szokás és . . . énekelték sírva ... és imádkozva és hallgatták az igét, a prédikácziót, körül­állva „a sírt, hol nemzet sülyed el". . . ah, vájjon hányan a feltámadás reménységével'?! — Mert a legtöbben el­keseredéssel hajtogatták: „az erdélyi nemzetiségi kérdés meg van oldva, — a „székely nemzet"-nek vége !" Csak a nagy lelkek hirdethették, hogy a mi most foly, csak romlás, de nem pusztulás! Magunk is bízó reménységgel valljuk: „nincs még veszve Erdélyország" ! De romlása kétségtelenül nagy. Nagyobb, mint az utóbbi évszázadokban bármikor. Nem hasonlítható ugyan még a Mihály- és Radul-vajda korá­hoz, mert belső lázadás és szocziális forradalom irtóza­tosságai nem emésztik, de ily egyetemes vándorlás, mint most, talán még soha sem volt. S ily váratlanul és ké­születlenül sem ért. Nem kérdezzük most, hogy ki a hibás azért a bor­zasztó meglepetésért, mely valóságos pánikszerű mene­küléssé tette a határvármegyék kiürítését s azért a katonai elővigyázat hiányáért, mely szinte sétává tette az oláh­betörést. A diplomáczia Hohenzollern-becsületszónak vette azt az ígéretet, a mely „Mihálu Vitezu" szobránál tanulta az álnokságot és hitszegést. Tény az, hogy hatósági fel­kérésre az aug. 27-iki vasárnapon a kálvinista kated­rákról még a nép megnyugtatásának igéi hangzottak s aznap este már égett a határ s orozva meglepett magyar hivatalnokok és határőrök vére folyt s reggelfelé félre­vert harangok riasztották menekülésre a háromszéki és csiki székely falvak népét. Annál a rengeteg vagyoni romlásnál, melyet a nép minden javainak hátrahagyá­sával szenvedett, összehasonlíthatatlanul nagyobb és vé­szesebb az a romlás, mely a mindenfajta hatóság iránti bizalomnak minden maradványát egyszerre elsöpörte s a mindenfajta árulás fantasztikus híreinek adott lobógásra hevítő lángot. Ezt a romlást a lelkekben nem fogja helyrehozni semmiféle harczi siker sem. A megrendítő katasztrófa nyomása alatt kitört a lelkekből Erdély gazdasági ós stratégiai elhanyagolása feletti keserűség. Szorosaink, melyeknek védő erejét éve­ken át magasztalták, védtelenül, kutyaszorítóul alkotott hegyvárunkból való két kijáró vasútunk a forgalmat le­bonyolítni képtelen állapotban s két nap alatt 11 vár­megye népének dörögték fiilébe : meneküljön, ki merre tud! Lehet-e csodálkozni a rettenetes pánikon, mely el­fogta egész Erdély népét! Brassótól Kolozsvárig egy-egy menekülő vasúti vonat útja három-négy napot tartott s a szekereken menekülők hatóságilag két-három ellentétes rendelkezést is kaptak. Csak az Istennek s a román hadvezetés tapogatódzó elővigyázatosságának köszönhető, hogy a menekülés aránylag nagyobb katasztrófák nélkül történt már az első héten is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom