Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-09-03 / 36. szám

az összeköttetésnek két fő tényezője a Szentírás olvasása és az imádkozás. A bibliaolvasás a keresztyén ember alázatos hallgatása, liogy mit mond néki az Isten, az imádság pedig a mi szívünk hálájának, könyörgésének, panaszának föltárása Isten előtt, abban a biztos hitben, hogy Ő könyörgést meghallgató Atyánk. Az ima és bibliaolvasás legyen beillesztve életünkbe. > Legyen ez olyan szokás, melytől nem tudunk szabadulni. Legyen ez a lelkünk lélegzetvétele. Sokan vannak a lelkészek közt, a kik nagy ideálizmussal indultak útnak, de a csalódások letörték őket. A hol az imádkozásnak semmi hatása nincs a pap napi munkájára, vagy életére, ott valami hiba van: ottf

megszakadt az összeköttetes közte és az Isten közt. Új eleven összekötteiést kell csinálnia a hit által. Minél több olyan lelkipásztora lesz anyaszentegyházunknak, a kiknek a lelke és Isten közt összeköttetés van, annál több erőnk lesz. S ha erőnk lesz, nem lesz olyan föladat, a mit ne tudnánk teljesíteni! A hozzászólások során Gombos Ferencz (Losoncz) örömmel mutatott rá arra, hogy a Diákszövetség tagjai is mily sok áldást mutattak a mindennapi imádságból és bibliaolvasásból Szepesi Pál (Zeherje) a saját tapasztalatából tesz bizonyságot a mellett, hogy az imádság és bibliaolvasás mint emeli s azok elhanyagolása mint síilyeszti az embert. A megvitatandó témák második sorozatát a lelkipásztor gyülekezeti munkássága körébe tartozó kérdések alkották. Az első kérdés az volt: Hogy tehetjük istentiszteleteinket látogatottabbakká és egyházi életünket melegebbé ? A bevezető előadást Soros Béla losonczi lelkész tartotta. A míg a gyülekezet tagjai meg nem érzik — mondotta —, hogy mi életünket adjuk oda ahhoz, á mire őket vasárnaponként és ünnepnaponként hívjuk, addig nem telnek meg templomaink. Mégha az igehirdetésünk sohase téveszti el a Corpus Christi-vel való összeköttetést, nem maradhat el a hatása. Az istentiszteletek bensőségesebbé tétele érdekében kívánatosnak tartja, hogy a textuson kívül a bibliai kontextusok is fölolvastassanak. A gyülekezetnek is erőteljesebben részt kell vennie az istentiszteleten. Ha lehet, szóló-ének, karének is legyen. Nagy hiba szerinte az is, hogy nem adunk programmot híveinknek minden alkalommal, pedig gyülekezetünk tagjai várják a mi teljes programmunkat. A keresztyén egyház nagy élettapasztalatait és azt kellene ennek a programúinak tartalmaznia, hogy mire van szüksége egyházunknak'? A belmissziói munka rendszeresítésétől is sokat várhatunk. Ma ezen a téren óriási rendszertelenség van. A különféle belmissziói irányzatok többször nem a gyülekezeti életet termékenyítik meg, hanem inkább széttagolják a gyülekezeteket. Fontos végül, hogy munkánkba az arra való világi elemet intenzivebben bevonjuk. Még mindig nem folytatunk a magyar ref. egyház kebelében olyan igazi magyar missziót, a mely a győzelmes kálvinista erőt kiviszi az országba. Sok férfi van még mindig, a ki nem tudja érvényesíteni a maga egyházszeretetét a mai hivatalos keretekben. A lelkes előadásnak mintegy kiegészítése gyanánt a szomszédos balassagyarmati missziói egyház kiváló nőtagja, dr. Huszár Aladárné, Szilassy Mária a Lapunk legutóbbi számában közölt, mindvégig a legnagyobb figyelemmel hallgatott hozzászólását olvasta föl arról, hogy mit várnak különösen egyházunk intelligens nőtagjai az egyháztól? Ereztük mindannyian, hogy mily nagy szüksége van egyházi életünknek a jövőben is arra, hogy egyházunkat szívük egész melegével szerető híveink a lelkészekkel együtt folytatott komoly tanácskozások során őszintén föltárják előttünk, mit várnak tőlünk és egyházunktól ! Épen ezért a legnagyobb várakozással és reménységgel tekinthetünk Szövetségünk januári konferencziája elé, melyre első ízben lesznek hivatalosan is meghívottak egyházunk érdeklődő világi férfi- és nőtagjai. Szinok Zoltán (Erzsébetfalva) rámutat hozzászólásában, mily fájó szívvel töltötte el lelkét az, hogy a kálvinista egyház sok helyütt veszíti a talajt azokkal szemben, a kik valamivel nagyobb igényeket támasztanak. Be kell látnunk, hogy templomaink belső berendezés és kényelem dolgában valóban sok kívánni valót hagynak maguk után. Pálóczi Czinke István is fájó szívvel panaszolja, hogy gyülekezetében úgyszólván sohase volt szokásban az úri asszonyok templonibajárása. Az úri leájiyok járnak, de mihelyt férjhez mennek, nem járnak, mert -— mint mondják — nem szokás! Az oka alkalmasint abban rejlik, hogy Rimaszombat is, vagyonossága daczára, lerázta magáról iskoláit. Élőiről kell kezdeni szerinte a gyermekekkel, de ahhoz munkatársak: iskolák kellenek! Nem a templomban, hanem belül van a hiba! Forgács Gyula szerint ne a zsinattól várjunk mindent, hanem tegyünk mi magunk valamit. A bibliai rész olvasását — a hívekkel való megállapodás után mi magunk is megkezdhetjük. Az ő tapasztalata szerint azok járnak a templomba, a kiknél ő is járt, a kiknek valami szívességet tett. Magyar ref. egyházunkban a hivatali és adminisztráczionális teendők mellett lelkipásztornak lenni szinte lehetetlenség, pedig a lelkipásztori munka az, a mit semmiféle esztétikai dolog nem pótolhat. Baja Mihály (Túrkeve) ajánlatosnak tartja a csereprédikálás intézményét. A templomépítéseknél adjanak egyházi hatóságaink terveket a gyülekezeteknek, mint amerikai egyházainknál is teszik. A hirtelen kerekedett nagy eső miatt az első na]) délutánjára tervezett kirándulásunkat nem tarthattuk meg. E helyett újabb tanácskozásra gyűltünk össze. Az úrvacsorai kehely kérdését tűztük ki megvitatandó tárgyul. Dr. Hetessy Kálmán előadása vezette be a vitatkozást. Mindenekelőtt rámutatott arra, hogy az úrvacsoraosztás mai módja nem felel meg az egészségügyi követelményeknek s e miatt tartózkodnak oly sokan az úrvacsora vételétől. A reformot most kell és most lehet keresztülvinni, mert most a háború alatt megtanulta népünk, hogy mik a fertőző betegségek okai és ellenszerei. A kérdés megoldását a konfirmáczió reformjával kívánja egybekapcsolni. A mai kontirmacziói előkészítésre szánt hat hét végtelenül kevés idő. Kálvinista hit- és erkölcstannak beoltására, a hősök példájának föltárására legalább 2—3 évre lenne szerinte szükség. Ha a ma szokásos 12 éves korban kezdjük meg az előkészítést, 15 éves korban már nyugodt lélekkel felvehetjük az ifjakat és hajadonokat egyházunk öntudatos tagjai sorába. 15 éves korban a legfogékonyabb a lélek s az akkor szerzett benyomások a legtermékenyebbek. A konfirmáczió alkalmával kaphat minden konfirmandus egy egész kisméretű úrvacsorai ezüst kelyhecskét. Ebbe a kelyhecskébe bevésetnék a nevét. Ezt hozná magával később is mindenki az úrvacsora-osztáslioz s a lelkész ebbe öntene egy kis bort a kezében lévő kehely -ből. Nem híve a családi úrvacsorai kehelynek. Sem anyagi, sem hit-béli nehézséget nem lát abban, hogy így keresztül ne lehetne vinni a konfirmáczió és az úrvacsora reformját.