Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-23 / 4. szám

nyainak, hogy ne aggodalmaskodjanak a felől, mit egyenek, hanem bízva az örökké hü Istenben, így imádkozzanak : A mi mindennapi kenyerünket add meg minekünk ma ! Nem válik-e „szentté" a kenyér, mikor olyan felséges vigasztaló kijelentés hordozójává válik : Én vagyok az életnek kenyere. A ti atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon-Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik a kenyérből, él örökké. Es az a kenyér, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért. A kenyér, a „megtöretett" kenyér, milyen jó, hogy nemcsak költői gondolat hordozója, hanem pecsétje az isteni kegyelemnek. Reviczky Gyula arról énekelt, hogy az ördögtől való a kenyér, azért tapad hozzá annyi könny, annyi vér. Nem igaz. Nem igaz. Csak egyszer venné el igazán a társadalom nagyobbik része ingyen a mennyei kenyeret, a földi kenyér megszerzése sem kerülne annyi kínba, annyi Icincsbe, sokszor a lélek üdvösségébe az emberek nagyobbik részénél. Kenyér . . . kenyér 1 Miért is nem néznek téged az emberek a Jézus szemével?! Dr. Patay Pál. A JÖVŐ FELADATAI.* Legyen szabad nekem pár szóval érinteni azokat a feladatokat is, a melyek, nézetem szerint, egyházunkra és annak keretein belül szövetségünkre várnak. Már a mult év folyamán utaltam arra, hogy meggyőződésem és a tények bizonysága szerint a most folyó óriási háború lényegében két nagy protestáns nemzetnek küzdelme. A háborúba vont többi nép játszhatik ugyan nagyon jelentékeny szerepet annak eldöntésénél,' de mégis csak mint másodrangú tényező jöhet számításba. Ezt a nézetemet akkor többen, talán újdonságánál fogva is meglepetve lévén általa, különösnek, szinte hihetetlennek találták. Én azonban tovább haladva azon az ösvényen, melyre ráléptem, kénytelen vagyok azt is kijelenteni, hogy nemcsak ezt a meggyőződésemet tartom fenn, de ki kell azt egészítenem azzal, hogy ennek a háborúnak nagyságáért, terjedelméért ós azért a szívósságért, a mit a népek itt úgy a védelemben, mint a rombolásban tanúsítanak, újból jórészt a protestál]tizmus kell, hogy feleljen. Ezt a kijelentésemet alapítom arra, hogy a technikai találmányok, a melyeknek oly nagy része van ennek a háborúnak a borzalmaiban, nagyobbrészt protestáns nemzetek szülöttei. A vasútnak, távírónak, a hadiszerek körül történt felfedezéseknek, azért, hogy használhatók legyenek, gazdasági erőre, felhalmozott milliók és milliárdokra van szüksége. Azok, a kik * Részlet Bernát István elnöki megnyitó beszédéből Szövetségünk január 18-án tartott közgyűlésén. ilyes kérdésekkel foglalkoztak, tudják, hogy mily nagy része van Kálvin emlékezetes levelének az ő egyházához tartozó nemzetek gazdasági tevékenységének irányítása körül. A többi nemzetek, legalább a mi az utolsó századokat illeti, ezen a téren csakis a protestáns nemzetek tanítványai voltak, a mint hogy a leggazdagabbak — az ingó tőke gazdagságát értve — ma az angolok ós hollandusokon kívül Németország és az Egyesült-Államok. Francziaország gazdagsága el nem tagadható ugyan, de, a mint tudjuk, legalább részben olyan takarékosságnak terméke, a melyet megengedettnek találni igazán alig lehet. Ezeken túl vájjon ki merné tagadni, hogy az állam mai óriási és folyton terjedő hatalma, a társadalmak gazdagsága nélkül lehető volna? Ki vonhatná kétségbe azt, hogy az általános hadkötelezettség elvét annyi évszázadok óta a nagy Napoleon ellen támadó Oroszország alkalmazta először. Ezek azok a tényezők, a melyeket felelőssé ke?l tennünk a háború hosszú tartania, az áldozatoknak és szenvedéseknek szokatlanul nagy száma, a gyásznak és nyomornak erőre kapása miatt. De ha mindez így áll, ha a nagy küzdelem felidézésében és vezetésében főrésze volt a protestántizmusnak, lehet-e elképzelni, hogy akkor, ha a háború véres hullámai elültek, ha az elhantoltak sírján virágot fakaszt a tavasz melege, ha a társadalmak újjászervezése megindul — ebben a munkában ne vennének részt Kálvinnak és Luthernek hívei? Akarva, nem akarva reájuk hárul ez igazán nagy, a tehetségeket és akaratot próbára tevő feladat. Megoldhatják-e ezt, ha vissza nem térnek azokhoz a termékenyítő forrásokhoz, a melyekből úgy ők, mint elődeik erőt, bizalmat és fellendülést merítettek? Szabad-e visszarettenniök azért, mert ez bizonyos tekintetben új reformácziót jelent. Jelenti a materializmus alárendelését fennköltebb törekvéseknek; a szellemi értékek fölébe emelését a sár felmagasztalásának, a szabad kutatás korlátolását a keresztyén morál által. A szabadság ne legyen ürügy a tettnek — mondja Szent Pál. Követtük-e mindig tanácsát? A további haladás, sőt fönnmaradás ahhoz van kötve, hogy sokról lemondjunk, a mi ma nekünk annyira édes. A luxus kicsapongásairól, a léha kedvtelésekről, az élet czéljának hiú, felületes kitűzéséről. E helyett legyünk takarékosak, szerények, egyszerűek s rendeljük alá a testnek vágyait a lélek nemes fellángolásának, a jelen élvezeteit cseréljük ki azokkal a hajlandóságokkal, melyek a jövőt biztosítják. Lehet örömet és élvezetet találni abban is, a mi nem aljas, nem léha és nem múló szappanbuborék. A nagy háború, mely a külföldi piaczokért, tehát a gazdagulás lehetőségéért folyik, visszalöki a nemzeteket az elszegényülés felé s ebből az örvényből csak a régi elv, ora et labora menthet meg úgy, ha a munka eredményét okosan tudjuk felhasználni. Kuyperrel szólva fel kell keresnünk a kálvinizmus elfeledett alapvonásait s azokat a mi sokkal gazdagabban fejlett életünk követelményeihez idomítani.