Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-13 / 33. szám

A „FELEKEZETENKÍVÜLI" BAPTISTÁK. A vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény kijátszásának egyik esetéről kívánunk az alábbiakban megemlékezni. A baptistákkal kapcsolatos eset a következő: Potzner Keresztély kispesti lakos f. é. márczius 9-én megfordult az egyik somogymegyei lelkészi hivatalban. Tanúként szerepelt az egyik kitérésnél. A mikor % lelkész, mint előtte ismeretlent, személyének igazolására hívta föl, fényképes utazási igazolványát mutatta elő. Ezen „felekezetenkívüli" vallásának és foglalkozására nézve ^prédikátor" -nak volt föltüntetve.1

A lelkész további kérdezősködésére elmondta a felekezetenkívüli „kartárs", liogy három télen át járt a pesti „Predigerschule"-ba (a Wesselényi- és Hársfa-utcza sarkán), melyben akkor Meyer Henrik, Meyer Henrikné2

és Péter Gyula tanítottak. Most tölti a három gyakorlati, az ú. n. „evangélizátori" évét. Ez abból áll, hogy egyik községből a másikba utazgat és vallásos összejöveteleket rendez, meg prédikácziókat tart. Azt is bevallotta egész nyiltan, hogy azért maradt ő is, meg a többiek is felekezetenkívülinek, hogy az államnak semmi köze se lehessen hozzájuk ' Ezek a „felekezetenkívüli" baptisták a maguk részéről nem is igen törődnek az állammal és annak törvényeivel. „Felekezetnélküliek", mégis vallásos összejöveteleket tartanak, anélkül, hogy az illető helyen törvényes módon szervezett gyülekezetük lenne, avagy összejövetetelüket bárkinek bejelentenék, arra engedélyt kérnének. Mint felekezetenkívülieknek, gyermekeiknek valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetben való neveléséről is gondoskodniok kellene 18 éves korukig, ámde ezt is megtagadják azon a czímen, hogy van ő nekik vallásuk s gondoskodnak ők maguk arról, hogy gyermekeiket abban a vallásban neveljék. Tehát a mikor állami felügyeletről volna szó, akkor „ felekezetenkívüliek a kikhez semmi köze sincs az államnak, de a mikor gyermekük vallásos neveléséről lenne szó, kisütik, hogy van ő nekik vallásuk! Itt nyilvánvaló bujkálás folyik a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény paragrafusai közt, a minek mind gyülekezeteink nyugalma, mind az állam tekintélye szempontjából mielőbb véget kell vetni! Tudja rólunk mindenki, hogy a teljes lelkiismereti szabadságnak vagyunk' a hívei. Úgyis, mint magyarok, úgyis, mint kálvinisták, nem is lehetnénk egyebek. Nemzetünk és egyházunk többszázados tradiczióit tagadnék meg, ha nem azt vallanók, hogy mindenkinek a legszentebb benső ügye, hogy lelkének üdvösségét miként keresi. Ámde a belső, lelki meggyőződésnek kidsö formákban való nyilvánítása, a hasonló gondolkozásúaknak vallásos társaságokká való tömörülése, egyikből a másikba való 1 Ugyan melyik bölcs hivatal állíthatta ki ezt az igazolványt?! Ott, úgy látszik, már megoldották a fából való vaskarika kérdését. Eddig csak egyes felekezeteknek voltak prédikátorai, ez a hivatal már „felekezetenkívüli prédikátort" is ismer! 2 Mi még tanakodunk azon, hogy felvegyük-e a nőket a theologiára s az élelmes baptistáknál a nök már tanítanak is a „Predigerschule"-ban! átlépés, különböző felekezetűek házasságából származó gyermekek hovatartozandóságának a kérdése stb. már nem magánügyek többé, hanem a legszorosabb értelemben vett közügyek. A mások hasonló szabadságának biztosítása szükségessé teszi a köznek: az államhatalomnak egyfelől rendező, másfelől ellenőrző beavatkozását. A „darabont" kormány a baptista hitfelekezetet törvényesen elismert felekezetnek nyilvánította. Semmi szavunk sem lehet ellene. Ha nem értünk is egyet a baptistákkal a gyermekkeresztség elvetése kérdésében, el kell ismernünk, hogy a baptizmus is sok nagy lelket adott már az emberiségnek. Elég egy Bunyan-ra, egy Spurgeon-ra hivatkoznunk ! De ugyanekkor azt is hangsúlyozzuk, hogy a kik a szabadságot, a jogot élvezni akarják, azok az azzal járó, törvénybe iktatott kötelezettségek alul se vonhatják ki magukat! Azt pedig a leghatározottabban el kell ítélnünk, hogy a baptisták ezek elől a kötelezettségek elől a „felekezetenkívüliség" hazug leple mögé akarnak bújni! A törvényesen elismert felekezetnek ama gyülekezeteit ismeri el ilyenek gyanánt az állam, a melyek ólén az államhatalom részéről is elismert képesítésű lelkipásztorok állanak. Ilyen gyülekezete a baptistáknak a budapestin kívül eddigelé — tudtunkkal — alig van. Már most mindazoknak, a kik az ország bármely részén a baptista felekezetbe kívánnak áttérni, a régi felekezetüknél való kétszeri kijelentkezés után ide kellene fölutazniok, hogy belépésüket törvényes formában bejelentsék és a baptista szertartás szerint új felekezetükbe bevétessenek. Már pedig erre a sokszor hosszú és költséges útra nem minden baptista atyaíi vállalkozik! Hasonlóképen újabb és újabb gyülekezetek csak úgy lennének alakíthatók, ha mindenüvé törvényes képesítésű lelkipásztorokat tudnának beállítani. Ámde a Meyer és Meyerné meg Péter Gyula „Predigerschulé'-jéből három tél után kikerülőket az állam nem ismerheti el ilyenek gyanánt! Úgyszintén a vallástanítás körül is bajok vannak. Minden felekezetnek magának kell gondoskodnia gyermekei vallástanításáról. A baptistáknak pedig vagy egyáltalán nincsenek erre embereik, vagy csak aféle zúgprédikátoraik vannak, a kiket semmiféle iskolafönntartó nem fogadhat el illetékes hitoktató gyanánt. Mindezeken segít a „felekezetenkívüli" baptizmus! Ahhoz, hogy felekezetenkívüli legyen valaki hivatalosan, nem kell fölutaznia Budapestre. A „felekezetenkívüli" baptistáknak nincs szükségük államilag is elismert képesítésű lelkipásztorokra: jók nekik a Meyer meg Meyerné „Predigerschulé"-jéből kikerülők is. Azután majd összejönnek suttyomban, vagy ennél vagy annál a háznál s csak nem kergetteti szét őket a csendőrrel valamelyik lelkész! Ha szétkergetteti, annál jobb : legközelebb még többen jönnek össze valahol másutt! A hitoktatás kérdése is meg van úgy ahogy oldva: vagy tanítják a gyermekeiket valamelyik vallásfelekezet gyermekeivel együtt, vagy sikerül őket az alól is kivonni s akkor még jobb. Őket azonban senkise nyaggathatja, hogy vagy állítsanak