Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-06 / 32. szám

regesztákat aztán kiadta a levéltárnokságban utóda, Tóth Sámuel egyházkerületi főjegyző, a kivel szemben azonban, még az ö életében, konstatálnom kellett azt a mulasztást, hogy a czímlapon elfelejtette a szerző. Révész Imre nevét megemlíteni. Néhány hónappal Révész Imre halála után összeült a debreczeni alkotmányozó zsinat (1881 október 31). Ennek megnyitásakor, ugyancsak Debreczenben, protestáns lelkészi értekezlet is volt s úgy ennek ülésén, mint Dömény József által szerkesztett „Zsinati tudósító" 10. számában egyenesen megnyilvánult az óhajtás, hogy a Protestáns Irodalmi Társulatot a zsinat egybeülése alatt végre meg kell alakítani. Az ügy iránti őszinte lelkesedésből magam is (akkor Ili-éves theologus) egy nagy czikket írtam ily szellemben a „Debreczen" czímű napilap 1881. évf. 228. számába, „Redivivus" álnév alatt, mivel a saját nevem alatt felszólalni akkor szerénytelenségnek tartottam. Most azonban, 35 esztendő multán, teljes készséggel és örömmel vállalom ez álnevű czikkemnek az apaságát. A zsinati atyák azonban, a nagyfontosságú tárgyalások közepette, nem találtak időt és alkalmat a Prot. írod. Társaság megalakítására és szervezésére. Révész Ká'mán. Megjegyzések az úrvacsora-vitához. A legutóbbi konventi gyűlésen fölmerült úrvacsoravitához óhajtanék néhány igénytelen megjegyzést fűzni. Gróf Tisza István felszólalásának az volt a lényege, hogy lehetőleg ne tétessenek fel abban a komoly pillanatban olyan kérdések, melyekre nem mondhatja rá minden úr vacsorát venni kívánó egyén lelki kényszer nélkül: hiszem és vallom! Megjelölte azt is, hogy az eredendő bűnről és a feltámadásról szóló hitvallás kihagyandó volna, Azóta ez a kérdés mind nagyobb mértékben foglalkoztatja az érdeklődő köröket s bizonyos dolog, hogy több egyházi értekezleten fog még szóbakerülni és pedig az eddigi megnyilatkozásokból ítélve, oly alakban, hogy kiszolgáltatható-e az úrvacsora annak, a ki az eredendő bűnben és a feltámadásban nem hisz ? Azt hiszem azonban, hogy a kérdésnek ilyen beállítása eltérés a tárgytól, a mit a konventi felszólaló személyének érdekessége idézett elő. Mert például, ha véletlenül Tisza István egyháztag ma főszolgabíró lenne Nagyszalontán, senki sem törődnék azzal, milyen véleménye van neki bizonyos dogmatikai kérdésekben. A kérdés — eltekintve a személyi vonatkozásoktól — az, szükséges-e és elkerülhetetlen-e úrvacsora előtt épen azoknak a kérdéseknek a feltétele, melyek ellen a felszólalás történt? Mi teszi szükségessé és elkerülhetetlenné? Hol van az megírva, hogy épen azokat a kérdéseket és nem másokat kell feltenni ? Meg kell vallanom, hogy nem ismerem az e mellett szóló indokokat s megköszönném, ha valaki erről felvilágosítana. Ellenben ismerek egy olyan indokot, mely a mellett szól, hogyha már mindenáron kötni akarjuk magunkat az úrvacsoravétel előtti hitvalláshoz, akkor nem kisebb tekintély, mint a Helvetica Confessio szerint nem ezek, hanem más kérdések volnának fölteendők. A Helvetica Confessio XXI-ik rész Xll-ik pontja ugyanis így hangzik: „Illendő dolog azért, hogy e Vatsorához akarván járulni, először mi magunkat az Apostol parantsolatja szerint meg próbáljuk, kiváltképen az eránt: minémii légyen a mi Hitünk ? hiszszük-é, hogy a Krisztus azért jött e Világra, hogy a bűnösöket meg tartsa és meg térésre hívja ? és hiszi é személy szerint ki ki azt, hogy ő azoknak száma közül való, kik a Krisztus által meg szabadíttatván, meg tartatnak? és vallyon meg liatározta-é azt ő magában, hogy gonosz életét meg változtassa, szentül éljen és ISTEN segectelme által állhatatosan meg maradjon az igaz Vallásban, ós az ő attyafijaival való egyességben; továbbá, hogy ISTEN-nek a szabadításért méltó hálákat adjon." Megállapítható tehát, hogy a magyarországi ref. egyház legrégibb hitvallása, melytől századokon át a nevünket is vettük és kaptuk, a Helvét Hitvallás illendő dolognak tartja, hogy az úrvacsorájához akarván járulni, az apostol parancsolatja szerint hitünk felől megpróbáltassunk. Ha pedig most már arról van szó, hogy milyen tartalmú hitvallással próbáltassunk meg az úrvacsoráhozjárulás előtt, akkor nem látom be, miért épen más és miért nem a Helvetica Confessio idézett pontja szerint tesszük fel azokat a kiváltképen való kérdéseket, melyek körülbelül így volnának formulázandók: 1. Hiszitek-é és valljátok-é, hogy Krisztus azért jött e világra, hogy a bűnösöket megtartsa és megtérésre hívja? 2. Hiszitek-é és valljátok-é, hogy mi személy szerint ezen bűnösöknek száma közül valók vagyunk, kik Krisztus által megszabadíttatunk és megtartatunk ? 3. Igéritek-é és fogadjátok-é, hogy gonosz élteteket megváltoztatjátok, szentül éltek és Isten segedelme által megmaradtok az igaz vallásban és az atyafiúi szeretetben, továbbá, hogy Istennek szabadításáért méltó hálákat adtok? Ha most már ezek ellen a kérdések ellen felszólal bármelyik egyháztag, akkor joggal azt mondhatjuk neki, hogy ezek nem valami újabb kitalálások,' hanem ősi hitvallásunk szerint elébünk adott kérdések, tehát ezekből nem engedhetünk. A mint azonban láthatjuk, ezek a kérdések olyan tartalmúak, hogy azokra bármelyik egyháztag, a ki az úrvacsoráját kívánja, lelki kényszer nélkül rá fogja mondani: hiszem és vallom! Egyébként én is végzem a Helvetica Confessio szavaival: készek vagyunk azoknak, kik az Isten beszédéből jobbakra tanítanának, mind helyt adni, mind engedelmeskedni az Úrban. Ágoston Sándor.