Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-07-30 / 31. szám

sújtja. A mily fennkölt keresztyéni lélekre vall a háborúban is érezni Isten kegyelme hűségét, a mely szerencsénkben, szerencsétlenségünkben, győzelmünkben, veszteségünkben, életünkben, halálunkban is örök, époly gyarló emberi gondolat az Istent, a szerető békesség-Istenét az emberi gonoszságok pusztító tüzébe rántani, hatalmát, erejét ilyenképen aljas emberi szenvedélyek és érdekek szolgálatába kényszeríteni! Mintha bizony nem az emberi gonoszság és bűn, hanem az Isten keze gyújtogatná fel Isten szép földjén a hatalmas erdőket! Mintha az Úrnak rengeteg irtó tüzére lenne szüksége, hogy azok borzalmas égésével világítson bele az emberi lelkek sötétségébe és gyilkos lánggal égő tölgyek recsegésére, hogy megértesse akaratát az emberekkel . . . Vájjon nem gyujtott-é hatalmasabb lángot a Golgothán a „Világ Világosságú"-ban? . . . Vájjon nem fényesebben csendült-é meg akarata a békesség nagy karácsonyi himnuszában: „Dicsőség a mennyben . . . békesség a földön ..." As igazi győzelem. itt is, ott is, mindenfelé „fegyvereink győzelméért" száll fel az imádság a seregek Urához ! Itt is, ott is! A francziáknál és angoloknál is — a németeknél is; az olaszoknál, oroszoknál is — nálunk is! Itt is, ott is „fegyvereink győzelméért" imádkozik teljes szívből minden háborús nemzetek apraja, nagyja. Imádkozunk mi is! Ó ! hogyne imádkoznánk! Imádkozzunk is tovább is, mi is kitartóan és hittel, de a mi imánk az legyen inkább, hogy a Krisztus győzzön az emberi lelkeken, minden emberi szívben, minden népen, az egész világon és akkor, mely veszte örökké, győzni fog itt a jó , . . e ezután kezdődik az élet, az örök üdvösség s érette a mennybe repülnünk nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállani!. . . (Petőfi: Az ítélet). Háborús bűnök. Kant, az örök békéről elmélkedve, többek között azt mondja, hogy a háború azért rossz, mert több rossz embert teremt, mint a mennyit elveszt. A dolog nem, egészen így áll. A háború nem szüli a rosszat, hanem csak kiválasztja; megmozdítja azt is, a mi rossz, azt is, a mi jó. A rossz is, a jó is megvolt az emberben már a háború előtt is, de szunnyadozott a békesség csendjében, — ott is nyugtalanul. Jönnek azután a nagy idők. Nagy idők azért, mert nagy mértékben hatnak a bennük élőkre. Megmozdítják az emberi lelkeket, jót, rosszat egyaránt és kiváltanak belőlük nagy indulatokat, jót, rosszat egyaránt. Csak azt váltják ki, a mi jó-rossz potenczialiter már megvolt bennük . . . Nem kellett tehát teremteni. És ezeket a nagy indulatokat látjuk ma megmozdulni, megnyilatkozni magunk körül — itthon is, a fronton is. Jót és rosszat egyaránt. Nagy erényeket és nagy bűnöket: a magát odaadó áldozatkész krisztusi szeretetet és az ezt is megvámoló, nem : megzsaroló, több : meglopó, sőt ennél is több : elsikkasztó kapzsiságot. Nagy idők nagy árja mossa-mossa az emberi lelkek aranyát a feneketlen mélységekből és nagy idők nagy bűnei telhetetlen zsákokkal gyülekeznek össze a nagy prédára. Nemcsak a hadi szállításokban, hanem a hadi jótékonysági mozgalmakban is panamát, csalást, sikkasztást látunk ! 0! nem a háború teremtette meg ezeket a gonosz indulatokat, az csak felkeltette az alvó potencziákat!! Itt van az Isten ujja1

A szívekről fellebbentett egy nagy fátyolt, mely önhittekké tett bennünket és nem láttunk le egészen a mélységekbe, nem vártunk ennyi bűnt az emberi szívekből, a mennyit a háború kiválasztott. De azért te, nagy filozófus! — álmodunk és remélünk tovább is teveled és várjuk, a sötétbeható távolból is várjuk álmaink valóságát: az örök békét!. . . El kell jönnie! . . . És eljön, de csak akkor, ha „az az indulat lesz" bennünk . . . TÁRCZA. A magyar biblia. E lap egyik közelebbi számában V. T., a magyar bibliáról írván, erősen hangsúlyozta annak modern, élvezetes, sőt költői fordítását. Követelésében sok a .jogosultság. Különösen jogosultnak tartom az élvezetes, költői fordítás követelését a szentírás ama részeinél, a melyek az eredeti szövegben is költői. formát mutatnak. A mi magyar bibliafordításunk, még revideált szövegében is (néhány csekély részt kivéve, pl. Bir. 5. fej., Énekek Éneke), teljesen figyelmen kívül hagyja ezeket a költői formákat s merő prózában adja azokat vissza. A minek természetes következménye az, hogy bármilyen erőteljes is a fordítás, elvész benne az eredetinek költői szépsége. — V. T. felsóhajt, hogy ugyan kinek lesz bátorsága a bibliát úgy fordítani le magyarra, mint a hogy Baksay lefordította Homéroszt ? S hozzáteszi, hogy ehhez persze Lélek kellene! Ez kell mindenek előtt. De kell az eredeti szövegnek tiszta, világos, kritikai ós exegetikai alapokon nyugvó ismerete is. S kellene mindezeken felül még az a hatalmas költői erő, mely Baksayt jellemezte. Kiben van ez mind meg egyetemben? Bennem megvan az első, s jó részben talán a második is; de a harmadik tekintetében még álmomban sem merném magamat Baksayhoz hasonlítani. De mivel bibliai tanulmányaim közben a költői darabok szépsége önkéntelenül is megragadott s a fordításban szinte ellenállhatatlanul vitte tollamat a versformára, alább adok e kisérletek közül egy részt mutatóba. Ahhoz kommentárul csak azt fűzöm hozzá, hogy a fordítás kritikai szövegen s exegetikai alapokon épült fel, s igyekeztem benne a verses forma mellett is megtartani a szöveghűséget. A héber versformát, a, mely maga sem következetes, nem követtem, hanem alexandrinusos fordítást adtam, a melyben a hemistichosokat a legtöbb esetben egy-egy alexandrinusra bontottam fel. A héber stichosök kezdetét a nagybetűvel kezdődő sorok, a vers kedvéért szükségessé vált pótlásokat pedig a kurzív szedés jelzik.