Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-25 / 26. szám

használják, de Istennek hála, hogy voltak és vannak minden időben Nehemiások, a kik nem tudnak nyugodni akkor, mikor Istennek tetsző alkotásokról, romok felépítéséről van szó. A mi egyházunkban is sok az építeni való. Itt van a templom mellett az üres, puszta hely, várva az építő, alkotó kezeket. De nemcsak arról van szó, hogy ezt az üres helyet beépítsük, hanem arról is, hogy itt ezen a téren, a mely a mi nagy reformátorunkról neveztetik, a budapesti, közel 100,000 lelket számláló egyházunkhoz és több mint két millió lelket számláló magyar ref. egyházunkhoz méltó intézmények alapjának megvetésével ünnepeljük a reforináczió 400 éves évfordulóját. Vannak, a kik hideg, kétkedő mosollyal fogadják a tervet, a mely a Nehemiáslelkű "emberek gondolatában kelt életre. De ha 100 évvel ezelőtt, mikor itt ennek a templomnak az alapkövét elhelyezték, csak ilyen hideg, aggodalmaskodó lelkek lettek .volna, a kik nem látt ak volna mást, csak a nehézségeket, akkor most nem állna itt ezen a helyen ez a és ilyen templom... És végül: Isten kegyelme megsegítette a Neliemiásí>kat, a benne bízókat. Nehemiás, a midőn hallotta, hogy Jeruzsálem kőfalai még romokban hevernek, leült, sírt, kesergett napokon át és — imádkozott Odatette a nagy, szent ügyet az Úrnak zsámolyához és onnan kért és várt választ. Es később is, háborgattatásai között, a midőn összeesküdtek ellene és munkája ellen, ezt írja: „Be mi imádkozánk és allatánk ellenük őrséget éjjel és nappal." Ez a „deu

, az ő életének, sikereinek nyitja és titka. Kívül ellenség tombolt, de ő mégis tudott építeni, mert tudott vigyázni és imádkozni. Ha kérdező, kutató lélekkel tekintünk bele a mi egyházunk jövőjébe, a szükséges alkotások nagyságára tekintve, csüggedtség vehetne erőt leikünkön. De egyházunk jövője bizonyára attól függ, vannak-e, lesznek-e itt lelkek, a kik tudnak imádkozni, böjtölni, lemondani, áldozni az Úrnak Sionáért. Mint voltak a múltban. 14 évig épült ez a templom, sokszor elfogyott a pénz, elfogytak az építőkövek, de egy nem fogyott el: az Istenbe vetett hit olajos korsója soha nem lett üressé. A mikor emlékezünk régiekről, porba omlott kőfalakról, látjuk a jelen és jövő nagy feladatait, szenteljük oda magunkat nehemiási lélekkel, imádsággal, égő szeretettel az Úr egyházának, épüljünk mi magunk Isten élő templomaivá és akkor majd felépülnek a romok és épül itt ezen a helyen is új ház, új templom és a másodiknak dicsősége nagyobb leszen az elsőénél! Úgy legyen! p. T <4 j bronzból vert, igen |t r<#4~t sikerült plakettje öt | \ | W III korona árban megrendelhető a Kálvin-Szövetség titkári irodájában (IX. ker., Rádayutcza 28. szám). 26. szám. TANÉVVÉGI GONDOLATOK. II. Az iskolai életnek mult czikkünkben említett nehézségeinél még nagyobb nehézségeket is állít elénk a világháború. Egyfelől a harcztereken értelmiségünk jórészét kidöntötte az élők sorából, másfelől értelmiségünk idehaza maradt részét tette, a szédületes arányokat öltő drágaság révén, igen sok esetben anyagilag bénává, nyomorékká. A fixfizetésűek érzik meg a legborzasztóbban a szinte elviselhetetlenné váló drágaságot. Ezek közt is legelsősorban azok, a kik se drágasági, se családi pótlékot nem kapnak. Ezek sorába tartozik egyházi hivatalnokaink legnagyobb része. Ilyen nehéz megpróbáltatás után a leghatározottabb alakban mered elénk az a nagy és egyházunk egész jövőjét oly közelről érdeklő kérdés, hogy nyerünk-e a jövőben lelkészi, tanítói, tanári pályára készülő ifjút kellő számban? Ugyanis, bármennyire az eszmék emberei vagyunk is, lehetetlen szemet hunynunk az élet ama nagy igazsága előtt, hogy az egyes életpályákon nem csupán a hivatásérzet szerint mennek az ifjak, hanem azt is vizsgálják, hogy a kereslet és kínálat egyetemesen érvényesülő törvénye mellett melyik nyújt nékik és alapítandó családjuknak megfelelőbb megélhetési viszonyokat és biztosabb jövőt ? Ebből a szempontból nézve a lelkészi, tanári és tanítói nemzedék utánpótlását a közel jövőben, tagadhatatlanul aggodalommal telik el a lelkünk. Hisszük, hogy hivatás érzetből ezentúl is szép számban jönnek ifjaink, különösen a lelkészi pályára. A kereslet is nagy lesz. Ámde a megfelelőbb megélhetési viszonyok és a biztos jövő szempontjából — mint a világháború nehéz évei megmutatták — ezek a pályák, sajnos, nem tartoznak a jobbak, hanem inkább csak a tűrhetőek közé. Középiskolai tanáraink oly szerény alapfizetéssel kezdik javadalmukat, hogy — mint városi lakosok — nagyfokú bátorság, mondhatnók, merészség nélkül aligha gondolhatnak mindjárt kezdetben családalapításra. Később javul a Jielyzetük. Ezenfelül a gyermeknevelés terén azzal a nagy előnnyel is rendelkeznek, hogy gyermekeiket egészen egyetemi tanulmányaikig a legtöbbször otthon taníttathatják. Még egy megnyugtató körülmény jöhet náluk számba. Az államnak elsőrangú érdeke, hogy középiskoláiba a jövőben is megfelelő erőket nyerjen. E végből javadalmazásukat időről időre a kor kívánalmainak megfelelően rendezni fogja. Felekezeti középiskoláink viszont csak úgy versenyezhetnek az államiakkal, ha tanáraik javadalmát az államiakéval egyenlővé teszik s így a jobb erőknek az államhoz való átmenetelót megakadályozzák. A tanítók és különösen a lelkészek kezdő- és későbbi fizetése közt nincsen oly nagy különbség, mint a tanároknál, de sok helyütt, különösen a nagyobbára városi helyeken működő vall^stanító lelkészeknél az alapfizetés oly szánalmasan csekély, hogy nem merhetnek