Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-18 / 25. szám

egyesületi életünk legfontosabb eseményeinek. Nemcsak meglepő anyagi eredményei által, hanem főképen azért, mert munkánkat közelvitte igen sok áldozatkész érdeklődő szívéhez és az által biztosította annak jövendő nagyobb­szabású fejlődését. A húsvéti vásár munkásaival és ada­kozóival újra a D. V. fenti számához kell utalnom a m. t. érdeklődő közönséget. De úgy érzem, hogy köte­lességem itt is leghalásabb köszönetünket fejezni ki illusztris védnökeink, hatos bizottságunk, háziasszonyaink, pártfogóink és különösen az egésznek agitáló lelke : dr. Szőts Farkasné nt. asszony iránt. Külön meg kell emlékeznem a nagyközönséggel való érintkezésünk kapcsán egyesületünknek 1916 feb­ruár 27-én tartott imanapjáról. Ezen a napon a Keresz­tyén Diákok Világszövetségének keretébe i tartozó összes nemzeti mozgalmak és helyi csapatok egyszerre borultak Isten elé a közös ügy érdekében. Ez a napot mi arra használtuk fel, hogy az összes fővárosi prot. templomok­ban egy és ugyanazon időben ismertettük mozgalmunk ügyét a nagyközönség előtt. Ezzel egyszerre akartuk át­fogni a fővárosnak irántunk érdeklődő közönségét. Körül­belül 1800-an hallgatták ismertetésünket, szükségeinket és hisszük, hogy sokaknak lelkében hálás talajra talál­tak a pazarul szórt magvak. Ezt a bevált próbálkozá­sunkat, mint „diáknapot", rendszeresíteni fogjuk gyüle­kezeteinkben. * Végére érve mondanivalóimnak, lehetetlen lezárni azt annak a hálateljes megállapítása nélkül, hogy a há­ború, ha egyik irányban megapasztotta is munkánkat, egy másik irányban épen az váltotta valóra régi remény­ségünket és ezáltal nem sejtett fejlődést és lehetőségeket nyitott meg egyesületünk előtt. Most már csak rövid idő kérdése, hogy a nagyközönség lelkes támogatása mellett diákotthonokat — igaz családias otthonokat — állíthatunk fel a főváros különböző pontján és ezáltal is megpróbál­juk végezni diákságunk evangéliumi nevelésének sürgős munkáját. Közel érezzük magunkat annak a megvaló­sulásához is, hogy hazatérő barátaink munkaerejének egy részét szocziális munkák alakjábbn értékesítsük a nemzeti és társadalmi élet számára. A garanczia rá ott van e két évnek az örömteljes tapasztalataiban ós abban a hitben, hogy a ki elkezdte a jó dolgot általunk, el is fogja végezni azt. Deme László. Falusi levél.* Nagy, elvi harczok addig szépek, míg csak elvi kérdések körül forognak és nem nyomulnak előtérbe nevek, a kik iránti rokonszenv vagy ellenszenv lesülyeszti az elvi harczot a személyi kérdés alacsony nívójára. Ezt a szabályt mindig szem előtt tartom és ha: ad honiméin megyek, nem a személyt bántom, hanem az elvet, a * Ezt a pünkösti számunkból kimaradt levelet helyreigazítás­ként küzöljük és vele ezt a vitát lezárjuk. gyarlóságot, a vétket, a melyet képvisel, igyekezvén a klinikai gyakorlat szerint a sebet a gyógyulásért vágni, nem pedig a test fájdalmáért! Ezzel az intenczióval kiáltottam vétót, midőn a Lel­készegyesület „V"-je a „liberalizmuson alapuló kálviniz­mus" védelmére kél, mely liberalizmusnak ma a Világ és a Nyugat' a temploma, holott a kálvinizmusnak alapja csak az evangélium lehet, a helvetica confessioban kife­jezett világos vallástétel szerint! Ez a tiszta értelme, kedves szerkesztő uram, az én falusi levelemnek, melybe a „Városi levél" szeretné bele­szuggerálni, hogy Adyt vértanúvá teszem, azzal, hogy őt kidobni igyekszem az egyházból: hogy: „borjúk csodája legyen!" • ; Tiszta lelkiismerettel mondom, hogy ez eszem ágá­ban sem volt! Adynak sem nevét, sem személyét, sem értékét nem bántottam, nem is akartam. Csak „V" állás­pontja ellen foglaltam állást, mely a felé a kálvinizmus felé hajlik, mely a „köldöknéző" jelzővel képes ellátni az imádkozó és Isten dicsőségéért hadakozó kálvinizmust és azt előbbre helyezi ennél! Ez szomorú, kedves szerkesztő uram! Ebből a fel­fogásból ered azután az a szomorú, színtelen, élettelen kálvinizmus, a mely üressé teszi a falusi és a szép budai templomot és a melyet ostorozni eléggé, míg élek, meg nem szíinök. Még pedig: épen a Krisztus példáján okulva, a ki megmondotta a farizeusoknak hogy: festett kopor­sók és ostorral verte ki a kufárokat az ő Atyja házából! Jézus gyengéd és könyörülő szeretetre hajló csak a megtérő bűnössel szemben volt, de a megátalkodottra ^zt mondá, jobb volna malomkő a nyakán, hogy tongerbe vettessék ! Csakhogy a ma egyházi emberei közül sokan a disztingválásban gyengék, midőn Jézus gyengédségével és szeretetével eltakargatják a bűnt, bekötözik a sebet ós ki nem fakad, hanem fertőzteti a testet. Csak hogy legyen „békesség", „szent szeretet", a melyben több a rothadás és a veszedelem, mert életet, javulást akadá­lyoz meg! Ezért züllenek gyülekezetek, ezért pusztulnak egyházak és ezért hidegednek: lelkek! Hány ilyen szeretettel betakargatott seb van egy­házunk testén, azt tán H. B. bátyám is érezte és tudja már működése folyamán! A seb kivágni és kitisztítani való, csak — bátorság hiányzik hozzá sokszor! Nyilvánvaló, hogy a védelembe vett Adyt én nem bántottam ! Boldogítsa őt liberalizmusa és világosítsa meg őt a Városi levél világossága. • A kategorikus kérdésre : hogy olvastam- e Ady mun­káit és ismerem-e őt ? Munkáit: igenis, falusi magányom­ban olvastam, mert nem zárom el lelkem a modern haladás elől és épen azért végtelen fájdalommal kell látnom, hogy ez a szép tehetség nem Isten dicsőségéért hadakozik, hanem, mint a kormánylapát nélküli hajó, melyen sok az utas és a municzió, maga körül forog nagy íveletben. össze-vissza ós sem maga a hajó nem jut kikötőbe, sem pedig utasait nem tudja a biztos kikötőbe: a Jézus által kijelentett boldogságra és Isten országába eljuttatni!

Next

/
Oldalképek
Tartalom