Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-18 / 25. szám

Vajha sikerülne Ady lelkébe kormánylapátul a Jézus szavát tenni, vajha a pünkösti lélek őt is beárnyékolná, micsoda felséges tolmácsa lehetne ama magasabb égi igazságoknak, a melyek meglátására Pál elragadtatott: vallom, igaz nyeresége lenne a társadalomnak, a hazának... De így? Fitymáló kevélységgel lenézi a „köldöknéző" kálvinizmust és a „L—t" ennek védelmére kél, szomorú ós bizonyos záloga a megtérni nem akarásnak! Ez a kevélység azt követeli, hogy nagynak tartassék és tiszteltessék a lenézett kálvinizmus körén belül is. egész az irodalmi esten való előadásra való felkérésig! A fillért, ha a porból felveszem, igen, a bíróhoz viszem és nem magamnak tartom meg, mert nem jogos tulajdonom ! így vegye fel H. B. is Adyt és vigye a Jézushoz, hogy 0 hozza forgalomba és kifényesítve adja vissza igaz értékét! Balatoni I. IRODALOM. A háború theologiája. írta Endreff'y János, lajoskomáromi ev. lelkész. 27 oldalas kis füzet ez, mely az Evangélikus Lap kiadásában jelent meg. úgy látszik, mint egy sorozatnak első száma. A füzet első lapjának alján ezt olvashatjuk: Megértő theologia. Szerkeszti: Szimonidesz Lajos. 1. füzet. Az első szám áttanulmányozása után érdeklődéssel várjuk a pásodikat is. Szerencsés gondolatnak tartjuk azt. hogy a theologia problémáit, fejtegetéseit ilyen rövid formában nem szakemberek által is megérthető módon oda tárjuk intelligens protestáns híveink elé. Régi, fájdalmas panasz az, hogy nálunk a világi intelligens hívek nem érdeklődnek a theologiatudomány problémái, kérdései iránt, sőt hogy nagyon sokan nem is hajlandók tudománynak elismerni a theologiát. Hátha ez a vállalkozás is hozzájárul a nagy közöny és elfogultság eloszlatásához ! A mi felfogásunk és tapasztalatunk ugyanis az, hogy előbb személyes, benső tapasztalatán nyugvó hitéletre kell eljuttatni az intelligens egyháztagokat, aztán azok lelki szükségből önként oda fordulnak a szentírás mellett a pozitív theologiai tudományhoz is, de az utat talán ez a füzet ós ezután megjelenő társai is segítik keresni, sőt megmutatni. A régi Prot. Egylet tudományos theologiai művei is azért szűntek meg, azért nem találtak olvasó, pártoló közönségre, mert nem igen volt valódi bensőséges keresztyén élet. azután meg maguk a művek sem voltak ilyen „ életrevalók ". A „megértő theologia" elnevezés nem nagyon vilá*gos. A füzet tartalmából az tűnik ki, hogy más valami, mint a „ skatulyás dogmatikus, vagy csatangoló felvilágosult". Nem tudom, milyen olvasóközönségre számítanak Szimonideszék, de azt hiszem, az oldalvágasok határtalanok maradnak, mert hiszen hány „skatulyás dogmatikus és csatangoló felvilágosult" theologiai állásponton írt munka forog nálunk közkézen ? A német theologiai irodalomban még érthető volna, de nálunk, sajna, nem. A „megértő theologia" a füzet megállapítása szerint abban különbözik minden mástól, hogy kissé „kifejezetten beismerik, hogy Isten sokkal nagyobb, semhogy az ember befogadhatná". A füzet a kérdések kérdésével foglalkozik: a háborúban, annak ezer szenvedésében ráismerhetünk-e a jó Isten nyomdokaira? Lehet-e még beszélnünk gondviselő jó Atyáról ? A szerző azzal a módszerrel él, a mivel a geologusok, az adottságokat, leleteket tudományosan feldolgozza, magyarázza. A jelenkor legnagyobb ténye, történése a háború. Ez a háború theologiája számára adottság, de lelet is, a mennyiben Isten lábnyomait soha világosabban, nagyobb perspektívában nem szemlélhette, mint most. (?) A szerző a Tegnap vad harczosainak és a Ma utálóinak nevezi azokat, a kik az Isten büntetését látják a háborúban. Ezekkel szemben Jóbra hivatkozik, a ki visszautasítja barátainak, hogy úgy mondjuk, primitív theodiczeai magyarázatát, a mellyel a szenvedés problémáját, mint a bűn büntetését oldják meg. Van azonban egy kis különbség Jób ártatlansága és a más emberiség erkölcsi állapota között! Ezt nem szabad felednünk! Ha csak mint büntetést nem tekinthetjük is a háborút, de bizony a theodiczeai kérdés megoldásánál ez is felveendő bizonyos fokig. Endreffy a kereszt fényében akarja vizsgálni a problémát. Tényleg csak onnét derül fény reá. A szerető Atya szenvedéseken át viszi gyermekeit ós az egész világot a tökéletesedés felé. A világfejlődés útja tényleg ütközés, liarcz, küzdelem, szenvedés, legalább eddigi tapasztalataink szerint. De itt épen a kérdések kérdése : Nincsenek Istennek radikális gondolatai a világgal? Isten országa eljövetele, Krisztus áldozata után nem volna az Atyának más útja, módja a világfejlődés munkálásában, mint a háború, s annak leírhatatlan borzalmai? Vallom azt, hogy Isten jelen van a háborúban ís gondviselő szeretetével, de hiszem azt, hogy Istennek más terve is lehetett az emberiség előbbre vitelére, de mivel az ő bölcsesége és akarata az emberrel együtt akarta munkálni ezt a dicső czélt és az ember nem felelt meg hivatásának, Isten a rosszból is hoz ki jót, míg egyfelől a háborúval bizonyos fokig büntet, másfelől nevel és a fejlődést, az ő országa terjedését is munkálja, Ez is természetesen, mint Endreffy megértő theologiai elmélkedése, csak alázatos vélekedés, épen nem mindent kimerítő magyarázat. Istent felelősségre nem vonhatja senki, védelemre sincs szüksége, abszolút Úr ő, de mégis egész lelkünk azt érzi, nem 0 az oka a bűnbeesésnek. Megengedte, de nem akarta. Ha már megtörtént -— felhasználja. De