Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-05-21 / 21. szám

megkezdeni Krisztus iránt, ti néktek kell azt mindvégig erősen megtartani. — íme, az emberi oldal. „Nézvén a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére, a Jézusra." Jézus a hitnek elkezdője és bevégzője — íme, az isteni oldala a keresztyén életnek. A háborúban sok egyházias érzésű ember veszitette el a hitét, viszont sok hitetlen szeretne új, boldog keresztvén életet élni, értessük meg velük szeretettel a valódi keresztyén élet helyes kezdetét; viszont sok egyén már összeköttetésbe jutott az Atyával, elkezdte a bizodalmat Krisztus iránt, világosítsuk fel őket a helyes folytatásáról a keresztyén életnek. —l. A STATISZTIKA TANÚSÁGAI. A Kálvin-Szövetség, tekintettel a hozzá fűződő nagy érdekekre, a mult év őszén elhatározta, hogy Barta Bélának két évtized előtti munkáját kiegészíti és felhasználja az újabb statisztikai felvételeket annak felderítésére, vájjon a prot. felekezetek számszerű viszonya az ország lakosságában miként fejlődött, azaz erősebbek lettünk-e vagy gyengébbek ? Mialatt az előkészületek folytak, kiderült, hogy a munka annyiban fölösleges, mert egy lelkes és hozzáértő professzor, Zimán

yi

Dániel ezt már el is végezte. Tulajdonképen többet tett, mint a mennyire mi törekedtünk. Tanulmánya, melytől-az értéket és tudást eltagadni joggal nem lehet, az ország egész népességének hitfelekezeti viszonyait fölkarolja és pedig 1840— 1910-ig, tehát hetven éven át. Ebbe a keretbe beleesik az 1848-iki átalakulás, az 1867- évi kiegyezés, lejátszódnak a mult század egyházpolitikai reformjai, a melyekben, egy bámulójának állítása szerint, a feltörekvő szabadelvűség mérte össze fegyverét a haldokló klerikálizmussal. Sokan más nézeten vannak, mert épen nem hajlandók dicsőíteni e reformokat sem eredetük, sem pedig az elért eredmények folytán. Abban azonban mindenki egyetért, hogy nagy határkő és jelentős lépés volt az egyházak fejlődése tekintetében is. Á kutatás tárgyául vett hetven év a régi béklyóknak tágulását, a katholiczizmus egykori vezetőszerepének körülhatárolását, sok politikai és társadalmi eredménynek megéredését jelenti reánk nézve. Jelent több szabadságot, bővebb állami támogatást, a megszorító társadalmi korlátoknak mondhatnók teljes eltávolítását. A konstatálható eredmények tehát felelet arra, hogy a szabadabb mozgás, a nyomásnak enyhülése, sőt az ennek helyébe lépő állami támogatás milyen hatásos volt. Bármennyire fájó lehet is, ki kell mondanunk, hogy szerzőnk kutatásai szerint az eredmények a protestánsokra nézve épen nem valami örvendetesek. A szaporodás tekintetében egyik felekezet sem vezet. A jelzett 70 óv alatt a reformátusok 755,000-rel, az evangélikusok meg csak 325,000-rel gyarapodtak. Amazok száma 1910-ben 2 6 millió, emezeké 1*3 millió volt. Az országos szaporodásnak mindakettő alatta marad. Mögöttük csak a görög keletiek sorakoznak. Vezetnek a zsidók, kiknek száma 1840-ben 244,000, 70 évvel később 928,000 volt, azaz maholnap elérik az evangélikusok számát. A zsidóság térfoglalása ismeretes a laikus világ előtt is. Nem titok az sem, hogy ezt a születések, a hosszú életkor, meg a bevándorlás révén érték el. Az utolsó évek azonban mélyre menő változásokat mutatnak és pedig a zsidóság kárára. Ezek igazolják a demográfusoknak azt az állítását, hogy a felszabadult rétegek: jobb sorsba jutva, rendesen feltűnő módon szaporodnak és terjeszkednek, de nemsokára mintha elveszítenék a renkívüli propagatív erőt, fejlődésük lassúbb lesz, esetleg meg is áll. Alkalmazkodnak a környezethez. A zsidóságnál a változás meglepően gyorsan állt be s 1900 és 1910 közt oly határozott, hogy szaporodás tekintetében a katholikusok mögé kerülnek s alig állanak jobban a görög katholikusoknál. A róm. katholikusok, egy esetet kivéve, mindig meghaladták az átlagos szaporodás mértékét, de főleg 1890-től mutatnak erős szaporodást, mintha a felébredt felekezeti öntudat és az ennek sarkában járó munkásság itt is kezdené éreztetni hatását. Ma a két katholikus felekezet lélekszáma alig kevesebb, mint 70 év előtt az ország egész lakossága volt, gyarapodásuk meghaladván az öt milliót. Zimányi professzor ezekhez a tényekhez különböző reflexiókat fűz. Elmondja, hogy bármilyen is volt a veszteség, melyet eddig szenvedtünk, nem szabad kétségbeesnünk, hanem okulnunk és segítenünk kell a bajokon. Az evangélikusokról szólva azt hiszi, hogy valami titkos féreg rágja az élet fájának gyökerét: hullanak a levelek, elszáradnak az ágak, maholnap a törzsre kerül a sor? A reformátusok ugyan jobban állanak, de lehetünk-e megelégedve a fejlődéssel? Nőtt-e a vallásosság ereje, nem szaporodnak-e az elválások ijesztő mértékben, nem pusztít-e a reverzálisok átka nálunk ? Nem fogyatkozott-e meg az áldozatkészség s nem fordult-e el épen a vezető réteg leginkább a templomoktól, sőt a felekezeti iskoláktól is ? Az a 70 év, mire a kutatások kiterjednek, nem volt reánk nézve a vallásos revival újraébredés 70 éve. Vívtuk politikai harczainkat, de e mellett mintha ezek és az anyagi gondok kötötték volna le teljesen erőinket, mert nem éltünk át egyetlen oly nagy és maradandó hatású eseményt sem, a mi a prot. szellemet erősítve, az öntudatot felélesztve, a vallásosságot fokozta volna. Pedig a legmodernebb kutatások szerint a vallásosság az, mi a nemzetek és így a felekezetek szaporodását is biztosíthatja. Ez annak az önfeláldozó szeretetnek az iskolája, a mitől függ nemcsak a gyermekek száma, hanem azok erkölcsi értéke is. Ha megszakadt az összeköttetés köztünk és a végtelenség között, az egyéni érdek fog dominálni, mely aztán tálán lassan, de biztosan a nemzetnek, sőt fajnak kipusztulásához vezet. A támadások, melyek a katolikusokat érték, Zimányi szerint, az ő reneszánszukhoz, tettvágyuk és erejük gyarapításához vezettek. Ellenben a zsidóság, a mely