Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-05-14 / 20. szám

április hó 30-ig volt 15,024*03 K s így a pénztári ma­radvány volt a mult hó végén 1275*03 K. Fájdalom,, a munkát még nem lehet beszüntetni, sőt erre most és a közel jövőben még fokozottabb mér­tékben van szükség. Hiszen most már azok is ott van­nak az előbb elmentek között, a kiknek legnagyobb szükségük van az erősítésre, vigasztalásra és a kik leg­jobban vágyódnak az Életnek beszéde után Újból kell tehát zörgetnünk. Küzdő és szenvedő katonáinkat foly­tonosan el kell látnunk lelki fegyverzettel. De mulasztást követnék el, ha e jelentésem során néni emlékezném még két dologról. Az első az a nemes mozgalom, a mely azt tűzte ki czélul, hogy a háború legnagyobb vesztesei, a szegény megvakult katonák, is elláttassanak bibliával és más építő olvasmányokkal. Fájdalom, ezen a téren t. i. a vakok kellő lelki gondozása és építő olvasmányokkal való ellátása terén nagy mulasztás történt a múltban. Mindössze csak néhány példány evangéliumi részlet állt eddig rendelkezésre. A nagy háború okozta nyomorúság nyitotta meg szemeinket e szerencsétlen testvéreink lelki szükségléteinek meglátására. Kerületi egyházi lapunk felszólítása és főleg egy, a vak leányok lelki gondo­zása körül buzgólkodó úrnő, dr. Matolcsy Miklósné felhívása folytán erre a czélra eddig 2160 K gyűlt egybe. A vallás- és közokt. minisztérium és a Prot. Sajtóiroda 500—500 K adományával együtt. Püspökünk felhívására a többi kerületek püspökei is megígérték a kerületek jóakaratú támogatását, úgy hogy kilátás van arra, hogy bizonyos technikai akadályok legyőzése után a munkát a kívánt arányban meg lehet kezdeni. A másik dolog, a miről meg kell emlékeznem, az a nemes és eredményes szolgálat, a melyet katonáink és az otthonmaradtak lelkigondozása körül a kecskeméti egyházmegyei lelkészegyesület teljesített azáltal, hogy már a háború első évében adott ki egy imafüzetet az otthonmaradtak és ennek az évnek elején egy imafüzetet a hadbavonult katonák számára, ez utóbbit több száz­ezer példányban. Nem ismeretlen a Főtiszt. Közgyűlés tagjai előtt, hogy mily nagy része volt ezen Istennek tetsző szolgálatban a kecskeméti Lelkészegyesiilet mind­nyájunk fájdalmára korán elköltözött elnökének, Simon Ferencznek. íme, ezekben számoltam be a mi egyházkerületünk körében teljesített nemes missziói szolgálatról. A mi a rámbízottakat illeti, erről a jelentésemhez csatolt okmá­nyolt számadás ad világos képet az eddigi (április 30-ig) sáfárkodásról. Kérem a Főtiszt. Közgyűlést, szíveskedjék ezt a kerületi számvevő által megvizsgáltatni és ha rend­ben találtatik, a felmentvényt erre vonatkozólag megadni. A jó ügyet újból ajánlom egyházkerületünk minden tagjának áldozatkész figyelmébe. Az egyházker. közgyűlés e jelentésre a következő határozatot hozta: Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést tudo­másul veszi, az adakozóknak köszönetet mond, a be­terjesztett számadást megvizsgálás és jelentéstétel czéljából a számvevőnek kiadja és egyben újból fel­kéri az espereseket, lelkészeket, egyházkerületünk egész közönségét e nemes ós szükséges missziói mun­kának támogatására és erre a maga részéről 500 K-t szavaz meg a missziói pénztárból. Egy istentisztelet. 'Sigray Pál, dunapentelei nagybirtokos, budapesti háziúr stb. a közeli napokban 40—40 ezer koronát ajándékozott két iskolának. Erről én egy olyan levélben emlékeztem meg, mely csupán az adakozásra vonatkozó 10—12 bibliai lokus megjelölését foglalta magában, megemlítve azt, hogy a világ olyan háládatlan, hogy a 80,000 K-ás nagylelkű adományért még után szolgálattal is terhel, a mennyiben azt a sok lokust ki kell keres­gélned a bibliából. Az erre vonatkozó kedves levelében elmondja még a következő esetet: „Nem tudom én, hogy hibát követtem-e el vagy csak botlást: neked, mint lelkiatyámnak, önként beval­lom. — Az eset így esett: Nyolcz évvel ezelőtt itt Dunapentelén erősen ka­tliolikus és nem egyesült rácz egyházközségben alig néhány lélekből református fiók egyházközséget alapí­tottam. Se templomunk, se paplakunk, se vallástanítónk, se kántorunk nincsen. • Előbb kieszközöltem, hogy a felekezeti népiskola helyett állami elemi iskolát kapjunk. Kérésemre aztán a kultuszminiszter egy református vallású kitűnő tanítót nevezett ki Most ez tanítja vallásra és énekeinkre gyer­mekeinket ; egyszersmind, ha istentiszteletet tartunk, harmónium mellett ő az énekvezérünk. A fiókegyházunkat pedig b! e. püspökünk beosztotta a 27 kilométer tá­volságra eső Iváncsai anyaegyházba. Innen jártak a mindenkori iváncsai lelkészek — természetesen az én költségemen — néha-néha hozzánk istentiszteletet tar­tani és Úrvacsorát osztani, melyre én minden alkalommal jó példaadás végett kijártam Budapestről. Most azonban a papunk is, a tanítónk is a harcz­téren teljesítik legszentebb hazafiúi kötelességüket. Nos, elérkezett a lmsvét szent ünnepe. Attól fél­tem, hogy híveim, különösen az asszonynépség, nem állják meg, hogy a pompás katholikus templomba, a fényes ünnepélyre el ne menjenek s ott netán az áttérés gondolata ne ébredjen istentisztelet után vágyakozó lelkeikben. Hát gondoltam merészet és nagyot. Húsvét első napjára Összehivattam keresztyén atyámfiait. Az iskola­teremben elénekeltük a 19-ik dicséret 1., 2., 3. versét. Azután én tartottam nem prédikácziót, hanem elmélkedés czímen ünnepi beszédet; majd felolvastam Lukács evan­géliumának 23. és 24.' részét, de előre bocsátottam né­hány szóval, hogy mi foglaltatik az előző 22 versben és kihagytam azokat a verseket, melyeket jobbnak láttam fel nem olvasni; végül pedig részben húsvéti, részben

Next

/
Oldalképek
Tartalom