Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-09 / 2. szám

2. S'/jM fii dani, hogy nem ők kapták, hanem a pécsi püspök s a gimnázium sem a jezsuitáké, hanem a pécsi püspöké, a ki csak reájuk bízta a főgimnázium és a konviktus vezetését. Jól ismerjük ezt a megoldási módot. S a volt közoktatásügyi miniszternek is nagyon jól kellett tudnia, hogy mit akar a pécsi püspök azzal a gimnáziummal, amelyre oly hatalmas összeget kért és kapott az államtól! Ez alkalommal csak magunkra nézve vonjuk le ebből a nagyon is tanulságos esetből a következtetést. Jó intelem ez azok számára, a kik, üres jelszavak után indulva, felekezeti iskoláinkat annyira készek átadni az államnak. A míg a magyar közoktatásügy őrei a XX. században hétszázezer koronát mernek adni az állam pénzéből a jezsuiták számára egy olyan városban épült főgimnáziumra, a hol egy másik kath. főgimnázium is működik már, evangéliumi egyházunk falait és bástyáit segít döntögetni mindenki, a kinek csak a legkisebb része van is valamelyik iskolánknak az állam kezébe való átadásában I Dr. K. 1. TÁRCZA. Orosz földön. Orosz földön, fényes havon . . . Piros rózsák nyílnak azon, Rózsák között hófehéren Magyar baka alszik mélyen ... ... Bajtársai virrasztgatják, Élesztgetik, csókolgatják. ... Könny pereg az új sír felett. . . . Kedves pajtás, Isten veledI Tisza partján egy kis házban, Tudja Isten, olyan gyász van! Felzokogó, tépő bánat ... Könnypatakra új könny árad Fekete éj fényes délben ... ... Pedig az jött a levélben Örülhetünk, édes anyám ! Hazamegyek újév után. Oroszország, 1915 decz. Göde Lajos. Az excommunicatio Kálvin első fölterjeszté­sében (1537). Az elmélet és a gyakorlat nem mindenkor fedi egymást. Az, a ki az egyikben jártas, nem mindig ott­honos a másikban. A reformátorok sem voltak mind a gyakorlati élet emberei. Tudós férfiak, a kik sok isme­rettel és elmélettel léptek fel a középkori egyház pogá­nyos külsőségei ellen, de kevés közöttük a szervező. Nem volt szervező tehetség maga Luther sem. Vannak a kormányzást, az egyház külső építését illetőleg is jelentékeny figyelemreméltó gondolatai, de ez a munkatér tőle mégis alapjában véve idegen. Kálvin ellenben nem­csak az elméleti tudományban otthonos, hanem a gyakor­lati élet követelményeinek is élesszemű ismerője, szervező­tehetség, még pedig a javából. Uhlhorn, a német lu­theránus lelkész és egyháztörténetíró a két reformátor között e tekintetben mutatkozó különbség dolgában nem­régiben így nyilatkozott : „Míg Luther nagyszerű ideá­lizmusában azt várja, hogy az új lélek magától fog új testet teremteni a maga számára, Kálvin egyházi szer­vezetet alkot, mely a román nyugat egyházainak vezető erőssége; szervezetet alkot, mely egyházi életével, fegyel­mével, rendjével sok komoly evangéliumi hívőnek pél­dányképe." („Gesch. cl. Deutsch-lutherischen Kirche.") Kálvin mint 27 éves fiatalember jutott Genfbe, a hol az egyházi viszonyok tekintetében a zavar nagy volt. A régi egyház már nem volt meg, az új még nem szer­vezkedett, a sok munka mind Farel vállaira nehezedett, a ki reggeltől estig prédikált a három templomban fel­váltvaj, de egyébként ő is olyanformán volt az egyház megalakításával, mint a wittenbergi reformátor: „várta, hogy az új lélek új testet öltsön". Ámde időközben az új lélek is elerőtlenült. Farel „mennydörgéseit" meg­szokták a genfiek és egy kissé meg is unták. Nagy ér­dekek forogtak koczkán és a fiatal franczia egész nagy­ságában felismerte a dolgok jelentőségét. Nehéz órái voltak, míg végre arra az elhatározásra jutott, hogy maga veszi a kezébe a szervezést. A válságos viszonyok elemi erővel hatottak reá, legalább erre mutat az, hogy még haláloságyán is megemlékezett azokról a napokról, a mikor ott állott a .válaszúton. „A városban, így beszélt a körülötte lévőkhöz, akkoriban nem volt úgyszólván semmi. Prédikáltak, ennyiből állott az egész . . . refor­máczió nem volt. Minden föl Volt forgatva, minden za­varban volt." A fentebb jelzett fölterjesztés afféle munkapro­gramra, mely a szervezés első lépésére vet világosságot; tervezet, mely felöleli az egész egyházi életet, ennek minden mozzanatát. Kiterjeszkedik a gyermekek vallásos nevelésére, a házassági ügyek rendezésére, a templomi éneklésre stb. Mindezeket itt mellőzve, a szóbanlévő emlékiratnak csupán egy részére óhajtunk rámutatni, arra, mely az egyház belső rendjét, figyelmét óhajtá megszilárdítani. A beadvány reámutat arra, hogy az egyház vallásos keresztyén életének középpontja az úrvacsora szentsége. Az úrvacsorában való méltó részesedés láthatatlan, de annál erősebb kötelek által fűzi a tagokat egymással és a Fővel egységes egésszé egybe. A keresztyén ható­ságnak kötelessége gondoskodni arról, hogy a hívők minél gyakrabban és méltóan járuljanak e szentség vé­teléhez, a mi azt a kötelességet is magában foglalja, hogy mihelyt az a veszedelem forog fenn, hogy valaki nem méltóan, hanem vakmerően járul az Úr asztalához, az illetékes hatóságnak kell őt eltiltania. A felterjesztésnek idevonatkozó része azokat a. gondolatokat foglalja magá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom