Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-19 / 12. szám

künkben a magyar néppel szemben, de valami szelíd, szemrehányó fájdalmat is az eddigi mulasztások miatt és mélységes hálát az Úr Isten iránt, a ki újra megragyogtatta előttünk azt az értékes kincset, a mit az 0 végtelen kegyelme megőrzött a polgárasszonyok lelkében a szélsőséges irányzatok hullámcsapásai között is, a melyek bizony a falukba is elhatottak. Megvárta a magyar asszony ösztönszerű várakozással, a míg az evangélium napjának ragyogása mellett mozdulhat meg és veheti ki a részét a modern élet küzdelmeiből és örömeiből. Sokkal nehezebb a mély evangéliumi szellemet újra diadalra juttatni a középosztály széles rétegeiben. Itt kell tekintetbe vennünk a feminizmus szervezetét, hatását és a nem öntudatos keresztyéni alapon való működését. Nagy értékek és energiák vannak felhalmozva a feminizmus híveiben és nekünk, keresztyén nőknek, meg kell találnunk az utat és módot arra, hogy ebbe a nagj-jelentőségű mozgalomba belevigyük az evangéliumban gyökerezett ideálizmusunkat és be kell bizonyítanunk, hogy ez nem utópia; viszont pedig tőlük sok ügyes gyakorlatiasságot kell elsajátítanunk nekünk, a kik olyan jól érezzük magunkat a mi szép „külön" világunkban, hogy kissé nehézkesen mozdulunk ki belőle a tülekedő nagy életbe és ha kimozdulunk is: hamarosan bevonjuk újra a vitorlát . . . Ha ezen két osztály körében Isten segedelmével sikerrel munkálkodunk, akkor hisszük, hogy a felső körök asszonyai, azok is, a kik még eddig tótlenül viselkedtek az evangéliumi alapon való társadalmi munkákkal szemben, ha bebizonyítottnak látják ennek a munkának mindenidőkben való létjogosultságát, igazi belső békességre és tisztelettudásra nevelő hatását és zúgolódás nélkül való megadását „a császárnak, a mi a császáré, az Istennek, a mi az Istené", akkor fel fog tárulni a maga gyönyörű valóságában a kiváltságos társadalmi és anyagi helyzetnek örvendők számára adott Isteni megbízatás . . . Ezek a konferenczia által felidézett gondolatok. A legsürgősebb, úgyszólván „napi" munkaprogrammunkba felvettük a csecsemő- ós anyavédelem lehető legnagyobb arányú gyakorlását és a hadiárvák nevelését. A nők lelki mélyítését az evangélium alapján, bibliatanulmányozó körök keretében és a vasárnapi iskolákat, az eddigi munkánk leghatásosabb eszközeit természetesen szaporítani óhajtjuk és erről máris örvendetes hÍreket hallunk a konferenczia eredményekép. Hogy mindezeket őszintén és nagy bizalommal mondjuk el ezen lapban, a mely sok lelkésznek, tanítónak, papnénak és tanítónőnek kezéhez eljut, annak megvan az oka. Nemcsak jóindulatot, támogatást, hanem munkatársi jobbot várunk minden oldalról. Konferencziánk tagjai mint egyik nehézséget említették meg több lelkész úrnak a bizalmatlanságát a nők munkájával szemben. Azt hiszem, ez nem ok a panaszra, hanem igenis arra, hogy nagy tisztelettel és megnyugvással hajtsuk meg fejünket a magyar Sionnak meggyőződésükhöz híven ragaszkodó pásztorai előtt. És azután — mondjuk meg, hogy mit akarunk. Dolgozni akarunk, mert szeretjük a Krisztust, szeretjük az egyházunkat és tudjuk, hogy Isten mit bízott mireánk, nőkre. Nem kívánjuk a feltűnést, nem óhajtunk tapsot, nem okoz örömöt a nyilvános szónoklás, de hogy ezt bizonyos alkalmakkor, küzdve és érvelve a magunk szent meggyőződése mellett, mégis meg kell tennünk, ezt ne írják rovásunkra, tekintsék a kor követelményének. A női hivatásba nemcsak az anyai, hanem a nevelői szerep is benne van. Bízzák tehát nyugodt lélekkel női kezekre a vasárnapi iskolák vezetését, fiatal leánylelkek irányítását és szenvedő asszonylelkek felemelését, életük czéltndatossá tételét bibliakörök keretében. És ha aggodalmaik vannak — hála Istennek, hogy aggódnak — a női „bibliamagyarázásokkal" szemben, tegyék meg azt, hogy minden héten egyszer gyűjtsék maguk körül a munkára készséges nőket és meggyőződésükkel, theologiai képzettségűk segélyével neveljenek maguknak az adott helyi körülményeknek is megfelelő munkatársakat. Gyönyörű, gazdag, puritán, de eleven egyházi élet fejlődne igy hazánkban és a mély vallásosság, öntudatos hit talajából nőne ki a jövő nemzedék társadalmi és gazdasági élete is. Ez lenne az igazi béke és ebből fakadna hazánk szebb és boldogabb jövője. A jövő nemzedék nevelésénél is sokkal nehezebb a most forrongó, nagy időket élő felnőttek között való munka. Adjon az Úr Isten egyházunknak és nemzetünknek életükkel és életük folyásával bizonyságot tevő Pál apostolokat és méltó munkatársul soha el nem csüggedő mély női lelkeket! Nóvák Olga. IFJÚSÁGUNK VÉDELME. A háború egyik szélcsendesebb napján, a mikor a borzalmas harczok hírei nem kötik le teljesen figyelmünket, hiszen alig van közöttünk olyan, a ki ne rettegne egy kedves életért, képzeletünkben megrajzoljuk a jövőt, azt az időt, a mikor elcsittul a harczi zaj s leszáll a béke, a háborítatlan kultúrmunka ideje. Felvetjük a kérdést, vájjon az a nemzedék, a mely felváltandja azokat, a kik a hazáért áldozták éltüket, ezernyi ezrét azoknak, a kikben az erőteljes új generácziót láttuk s reméltük, vájjon az őket követőt, a mai serdülő ifjúság lelkére minő befolyást gyakorolnak majd a bekövetkezendő megváltozott viszonyok. Vajha a nagy megpróbáltatás, a mely reánk szakadt, befejezője volna annak a léha irányzatnak, a mely erőt vett társadalmunkon, vajha az eljövendő béke egy új, ideálisabb világnézlet hajnalhasadtát találná hazánkban, egy új fényes jövőnek előre készített szilárd alapzatát. Tudjuk, hogy ifjúságunkban, a ma még részben a középiskolák padjait nyomó fiakban kell keresnünk az