Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-12 / 11. szám

tértek volna. Ámde nagyon jól tudták, hogy hiába támasztotta föl VII. Pius rendjüket, addig nem tehetik be hozzánk lábukat, a míg ezt a pápai bullát épúgy magáévá nem teszi a magyar államhatalom, mini annak idején a rendjüket örökre föloszlató pápai brévét. Már pedig ehhez az új életre keltő pápai bullához a szuverén magyar állam alkotmányos hatalmi tényezői sem a bulla kiadása alkalmával, se később nem adták a maguk hozzájárulását. Ez az 1687:20. t.-cz. hatályos vagy hatálytalan voltának mérlegelésenél figyelmen kívül nem hagyható fontos körülmény, úgy látszik, elkerülte Kmety professzor figyelmét. Törvényeink arra nézve is bizonyságot szolgáltatnak, hogy a már régebben hazánkban működött, azután egy vagy más okból működésüket megszüntetett, de a jezsuiták sorsára nem jutott, vagyis föl nem oszlatott rendek sem térhetnek vissza hazánkba az államhatalom külön' engedélye nélkül. Ezt mutatja a dömés rend újból való bevételéről szóló 1741:65. t.-cz., hasonlóképen az 1715-ben újólag befogadott, de akkor még be nem czikkelyezett Szeráti Szt-Ferencz-rend beczikkelyezéséről szóló 1765: 4*2. t.-cz is. Mindezek határozottan bizonyítják, hogy még a jogérvényesen föl nem oszlatott, de hazánkból egy időre eltávozott rendeknek is újból kell ' engedélyt nyerniök a betelepedésre. Hogy a pápailag és a királyi piacettel jogérvényesen föloszlatott jezsuiták se térhettek egyszerűen vissza a jezsuita rendet ú j életre keltő pápai bulla után, hanem nékik is szükségük volt újabb engedélyre, világosan mutatja egyfelől az Ausztriába, másfelől az abszolutizmus ideje alatt hazánkba való visszajöveteliik is. Ausztriába se tértek vissza mindjárt a jezsuita rendet új életre keltő 1814-iki bulla után. Csak 1820-ban jelennek meg először a jezsuiták, akkor is csak Galicziában: az Oroszországból kiűzött jezsuitákat csak oda engedik be. Csak újabb hét év múlva : 1827-ben engedik meg nékik, hogy négy kollégiumot alapítsanak, a többi tartományokat pedig még később nyitják meg előttük. Magyarországba csak a bulla megjelenése után 39 esztendővel: az abszolutizmus idején teszik be a lábukat. Önmaguk is tudják, hogy ehhez engedélyre van szükségük, azért előbb ezt kérik. Az uralkodótól ezt meg is nyerik. Ez az 1852-ből való abszolutisztikus rendelet a magyar jog szempontjából nemcsak nem érvényes, de nem is elegendő s, mint ilyen, visszajövetelük törvényes jogalapjául nem tekinthető. Maga Kmety professzor is kijelenti, hogy ez az abszolutisztikus rendelet „önmagában jogot nem is konstruálhatott volna" és szerinte „az alkotmányos éra közhatalmi tényezői nem is ezen rendelet, de a magyar törvényi jog alapján tekintik bevettnek a Jézustársaságot". Azonban azt is hozzáteszi, hogy a jezsuiták betelepedéséhez „magyar jogilag ily rendelkezés már szükségtelen és fölösleges volt". Ha ez valóban fölösleges lett volna, akkor miért kérték ki a jezsuiták mégis ezt az engedélyt s az akkori hatalom is miért tartotta szükségesnek az engedélyezést? Ki hiheti, hogy egyfelől kérték, másfelől adták volna, ha ez nem lett volna szükséges?! A magyar jog szempontjából pedig, a mely nemcsak a föl nem oszlatott rendeknek újból való letelepedéséhez is szükségesnek tartotta az engedélyezést, hanem még a prímási székhelynek Esztergomba való visszavitelét, hasonlóképen a kalocsai káptalan visszaállítását is szükségesnek tartotta törvénybe foglalni (1751: 3. és 7. t.-cz.). teljesen indokolatlan szerintünk, hogy miért ne lenne szükséges egy jogérvényesen föloszlatott rendnek 80 év múlva való betelepítéséhez újabb engedély?! Arra nézve, hogy az általános nemzeti jogtudat sem tekintette a jezsuitáknak Magyarországon lételét törvényes alapon nyugvónak, elég, ha azokra a fölíratokra utalunk, a melyeket egyes városok és megyék küldöttek az országgyűléshez, a mikor az 1872-iki törvénnyel Németországból kiűzött jezsuiták Ausztria mellett Magyarországot is jó menedékhelynek vélték Ezekben kérték az országgyűlést, hogy ne engedje meg a jezsuiták betelepedését. A fölíró megyék közt szerepelt még hozzá két ízben is, Pest vármegye, pedig annak első virilise, .Haynald bíboros ott is kétórás beszéddel védte a jezsuitákat. Kmety professzor arra is hivatkozik, hogy a Márkusféle magyarnyelvű Corpus Juris Hungarici-ben az 1687:20. t. cz. hatályos törvény gyanánt van fölvéve. Ámde ugyanannak a gyűjteménynek ugyanabban a köteteben, a melynek 130. lapján ezt látjuk, a 121. lapon mint hatályos törvényt olvashatjuk a K. e. 1608:8. t,-cz.-et is, a mely kimondja, hogy a jezsuita atyáknak'„Magyarországon semmi állandó fekvő jószáguk és birtokuk ne lehessen". Már pedig ezt Kmety professzor vélünk szemben határozottan tagadásba veszi. Ilyen módon „a nagy munkálatot szerkesztő és fölülbíráló elsőrangú jogtudósok" csak areczipiáló törvény hatályossága tekintetében vannak véle egy véleményen, a jezsuiták birtokjoga tekintetében azonban nem. Már pedig, ha rájuk hivatkozunk, vagy mindkettőt elfogadjuk, vagy egyiket sem.1 Arra is reá kell mutatnunk, hogy a magyar jezsuita tartománynak 1909-ben a római jezsuita generális részéről, a pápa beleegyezésével, való megteremtése is nélkülöz minden törvényes jogalapot. A magyar jezsuita tartomány engedélyezésére az 1741: 33. és az 1751: 10. t.-cz.-ekben a karok és rendek az uralkodót kérik föl. Kmety professzor azt írja, hogy „e törvényczikkek . . . sok törekvés után végre 1909. évben jóakaratú foganatosítást nyertek .. ." Nagy sajnálatunkra, a legkisebb mértékben sem érthetünk véle egyet ebben. Azt a kérelmet, amelyet az országgyűlés annak idején két ízben is — nagyon helyesen — a király, mint legfőbb patrónus elé terjesztett, de a melyet az nem teljesített, sem akkor, sem jó másfél századdal később nem teljesíthette sem a jezsuita rend római generálisa, sem a pápa. Mindaddig, amíg a magyar állami szuverénitás teljességének megingathatatlan alapján állunk, a melynek Kmety professzor is mind előadásaiban, mind műveiben oly tántoríthatatlan harczosa volt mindig, azt kell vallanunk, hogy külső tényezők hiába határozzák el az egyik elődjük részéről megszüntetett rend visszaállítását, vagy hiába mondják ki a magyar jezsuitatartomány megalkotását, mindaddig, a míg a szuverén magyar államhatalom alkotmányos tényezői emez akaratukat alkotmányos formák közt a magukévá nem teszik, épúgy nem lehetnek azok a magyar állam akaratává, mint a hogy a jezsuita rendet föloszlató pápai bréve se vált volna hazánkban azzá, ha a törvényes magyar király a maga piacetjét nem adta volna ahhoz.2

, 1 Szerintünk a jogalany jogerős megszűnte és nálunk jogerőre sohasem emelkedett visszaállítása folytán mindkettő elvesztői te hatályát. 2 Nemcsak az egyházi téren még fokozottabb jogokat élvező magyar államhatalomnak, hanem más államoknak is hatalmában áll a pápai végzéseket akár elfogadni, akár el nem fogadni. így a jezsuita rendet föloszlató brévét II. Frigyes porosz király nem engedte kihirdetni s Sziléziában és a Clevei herczegségben — bár inás alkotmánnyal — megtűrte a jezsuitákat, a kiknek a rendje csak II. Frigyes Vilmos alatt szűnt meg ott is egészen. II. Katalin czárnő is megtörte a hűségi eskü letétele után a jezsuitákat lengyel tartományaiban; 1820-ban azonban elűzték őket onnan. Viszont Portugália és Brazília nemcsak nem fogadta el a jezsuita rendet föltámasztó bullát, hanem egyenesen tiltakozott ellene.