Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-05 / 10. szám

talódnak, lia vigasztalásra erőt merítenek, ha erőre vau szükség. Igen, hisz nekik is törékeny, szenvedésre hajló testük s mélyen érző szívük van, mely fogékony a fáj­dalmakra. Nekik is van gyénge, roskatag édesanyjuk, beteges, vagy haldokló édesapjuk, távol harcztereken küzdő, fogságban, vagy kórházban sínylődő fivérük, a kikről olykor leverő híreket hoz a posta. Itt egy tábori-lap kevés szóval, de annál többet mondóan közli a szomorú hírt, hogy a hűséges testvér ellenséges golyótól találva hősi halált líalt; amott egy távirat, vagy gyászkeretű levél közli a fájdalmas tényt, hogy a gondos édesatya nincs többé . . . S mikor a fájdalom, mint éhes ragadozó készül le­csapni a szívre, a kezek hirtelen imára kulcsolódnak, a fej alázattal hajlik meg a mindent bölcsen Intézőnek kezenyomása alatt s az ajak panasz helyett e megnyug­vással teli igéket ejti ki: „Legyen meg a Te akara­tod! ..." S a ki szemléli, mint diadalmaskodik az Isten közelébe jutott lélek a szenvedés ós gyász közepett, az önkéntelen is így szól: „lak ezek, a kik repülnek . . Vagy nézzük őket más oldalról. Új területre kerül a diakonissza; megértve Isten akaratát, felfogva a hivatás szentségét: ott áll egy le­endő anya mellett, hogy erős lelkével, biztos kezével az élet-halál mesgyéjén áthaladónak nyújtson segélyt. Tiszta leány-lelke hogy nem hull le szárnyszegetten, megriadva a neki ismeretlen szenvedések láttára? Nem! Sőt diadalmas örömmel veszi karjaiba a Teremtő hatal­mának ez új alkotását s alázatos hálával tekint fel Arra, kinek segítő karjára támaszkodott felelősségteljes fel­adatában s kinek erejére reámutat a hű kötelességtelje­sítés hangos bizonyságtételével a megszabadult szen­vedő előtt. íme, a szárnyak hatalma! Ha valahol, e képnél méltán kérdezzük: „kik esek, a kik repülnek . . - " S figyeljük meg őket a háztartás ezerkarú, az iroda sokoldalú gondjai közepett ? Hányszor kering ez a gond, mint kegyetlen ölyv fejük felett s hány oldalról készül lecsapni reájuk, ámde lelkűknek sebes szárnya ilyenkor csattog a leghangosabban s hirtelen a magasba emeli őket s szállnak fel magasra, mint a felleg a minden erő, minden dicsőség kősziklájához s hogy elröppen is­mét a ragadozó, mikor új erővel telve folytatják tovább a megkezdett munkát és sikerre jutnak. S ki tudná mind-mind elsorolni azt a sokféle helyzetet, azt a sok oldalát hivatásuknak, "a melyek naponkénti megoldásra várnak s melyek mindig Isten erejével nyernek elintézést. Bizony, a ki nem ismeri ezt a területet s az azon működő készséges lelkeket, az sokat mulasztott és még mindig nem tudja lelke mé­lyéből kérdezni a prófétával: „Kik ezek? . . Pedig ha egyszer megragadta lelkét ez a kérdés, úgy már ő maga is kíván szárnyalni s ha ilyenkor meg­látja a saját összecsapzott szárnyait, úgy meghallja a hangos biztatást is: „Ha cserények közt hevertek is: olyanok lesztek, mint galambnak szárnyai, melyeket ezüst borít, vagy mint vitorlatollai, melyek színaranyfényűek". (Zsolt. 68.u ,) A ki vágyódik e képet tovább szemlélni, az szív­lelje meg a következőket, melyeket szintén a szabad természetből vettem. Nyáry Ilona. KÜLFÖLDI HÍREK. Dr. Visscher Hugó. Ez a név így magyarosan le­írva talán ismeretlenül hangzik, de mindjárt ráismernek sokan, ha megtudják, hogy a magyar diákokat s Magyar­országot annyira szerető dr. Visscher utrechti profesz­szorról van szó, a kit a világháború akadályozott meg egyelőre abban, hogy bennünket meglátogasson s köze­lebbről is megismerhessen. Ez alkalommal különben azért emlékezünk meg róla, mert e hó 8-án ünneplik hollan­diai barátai lelkészi és tanári működésének 25 éves jubileumát. A kik őt közelebbről is ismerik, bizonyára meg lesznek lepve, ha hallják, hogy ez az izmos, atléta­termetű, ifjú-arczú és örökké jókedvű, szívélyes ember már 25 évet töltött el kemény munkában az egyház és a tudomány szolgálatában. Egyéniségében nyoma sincs az orthodoxok legtöbbször merev, rideg külsőséges szer­tartásosságának. A diákok rendkívül szeretik, a magya­roknak meg ő az igazi tutora és gyámja. 0 járt közben Hollandiában abban is, hogy a magyar theologusok lel­készi oklevele Hollandiában is elismertessék s az ott tanuló magyar theologusok doktori vizsgára is készül­hessenek. Igazi „self made manL \ a ki már működése első éveiben elérte azt, a mit más professzor néha 25 év után sem ér el, hogy tudniillik a szavainak példát­lan népszerűsége és súlya van, Kuyper mint miniszter­elnök neveztette ki Utrechtbe az összes egyetemi taná­rok nagy ellenzése mellett. Visscher azonban ellenfeleit fényesen győzte le: hallgatott és keményen dolgozott. Néhány hónap múlva már zsúfolt teremben tartotta elő­adásait s egy-két év alatt egész sereg theologus csopor­tosult köréje, mint az igazi kálvinizmus egyetlen kép­viselője köré az akkori egyetemen s közülök igen sokat nyert meg a Kuyper által restaurált történelmi kálvi­nizmus eszméi számára. Mi őt ez alkalommal nemcsak mint munkás és ko­moly tudóst üdvözöljük, hanem azért is emlékezünk meg róla különös melegséggel, mert a magyar theologusokat mindenkor megkülönböztetett szeretettel fogadja és tá­mogatja. Csak az a kár, hogy valószínűleg nem sokáig marad már Hollandiában. Legutóbb, mint halljuk, Ame­rikába hívták meg felolvasásokra. Valószínű, hogy előbb­utóbb Németországba is meghívják professzornak. Érdekes­nek tartjuk megjegyezni, hogy mikor a debreczeni egye­tem felállításáról értesült, kijelentette, hogy oda is szívesen elmenne tanárnak s egy év alatt meg is tanulna jól magyarul. Természetes, hogy ezt a nyilatkozatot csak a magyarországi viszonyok nem ismerése mellett tehette

Next

/
Oldalképek
Tartalom