Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-07 / 6. szám
Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal IX., Ráday-utcza 28,, a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztők : pálóczi Horváth Zoltán dr. és Kováts István dr. Belső munkatársak : • Böszörményi Jenő, Marjay Károly, Sebestyén Jenő, Tari Imre dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára : Egész évre: 18 kor., félévre: ?) korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak : Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: A hadiállapot iskolája, r. s. — Vezérczikk: Kórházi tapasztalatok. Marjay Károly. —Táreza: Katonaimádság. Ford. Kiss Géza. A morva városokban. Sebestyén Jenő. — Belföld: A Biblia a tomplomban, p. — Nekrolog: Benke István. V. 1. — Irodalom: Kis József: Egyházi beszédek. Izsák Aladár. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetések. PROTESTÁNS Az Élet Könyvéből. A hadiállapot iskolája. „ . . . mert a napok gonoszok." Ef. 5.1( i . Pál apostol nem panaszképen mondja ezt. Nem a tétlenségnek íiriigye, nem a nyomorult tehetetlenség mentsége számára az. hogy vészterhes, ellenséges körülmények szorongatják. Ellenkezőleg: a fokozott, megfeszített munkára merít belőle parancsoló indíttatást mind a maga, mind hívei számára. „Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszok." Máskor csodáltuk ezt a lelkületet, de most megértjük. Megismétlődni látjuk harczosainkban. Nincs közöttük egy sem, a ki panaszkodnék a „túlerő" miatt. Nem jut eszükbe a szorongató ellenséges veszedelemből azt a következtetést levonni, hogy „nem lehet semmit se csinálni úgyse, maradjunk veszteg". Ellenkezőleg: mennél reménytelenebbnek látszik az ellenség aránytalan túlsúlya, annál feszültebb éberséggel, annál lázasabb tevékenységgel és annál elszántabb hősiességgel igyekszik mindenki helyét megállani. Es valami átszármazik ebből a lelkületből mindnyájunkra, az egész nemzetre. Ki hitte volna? A kik nehézségek miatt annyit nyögtünk, rossz viszonyok, bajok, csapások miatt annyit zúgolódtunk, zsörtölődtünk, egyébként pedig csendesen melegedtünk tovább hitvány önzésünk meleg kandalójánál: most, a mikor minden eddig ismertnél végzetesebb csapás függ a fejünk felett, a mikor sokkal több okunk volna jajveszékelni, mint valaha, tétlen nyöszörgés helyett serény, bízó munkához fogtunk. Az igazi veszedelem nem bénította meg erőinket, hanem megsokszorozódott életre serkentette azokat. „Mert a napok gonoszok", azért nincs most vesztegetni való időnk, azért drága most minden alkalom, azért mozdul meg minden kéz. Honnan e változás ? Egyszerű a magyarázat. Azelőtt, ha beszéltünk a „gonosz napokról", ha emlegettük népünk bajait, életén rágódó veszedelmeit, átokként reánehezedő visszás állapotait: csak beszéltünk. Nem éreztük igazában, hogy „gonoszok a napok". Hiszen a felpanaszolt bajok, ha megvoltak is, a magunk exisztencziáját, a mi nemzedékünk boldogulását nem fenyegették még. Igaz, hogy majd az egy-két emberöltővel később jövők letarolt, kopár helyét fogják találni az egykor termő földeknek. De aztán már úgy sem érjük meg. „Utánunk akár vízözön." Most a „gonosz napok" a jelenben élők torkát szorongatják. A mi magunk házait perzseli, a mi magunk fiait pusztítja, a mi magunk életét is fenyegetheti a veszedelem. Most igazi és nem nagyképű az idézet: „Megnehezült az idők járása felettünk". S azért most nem elszenderítő altatódal, hanem ébresztő, ösztönző riadó számunkra a veszedelmek morajló zúgása. Az ilyen idők termik a nagy embereket. A kicsinyek is megnőnek. A kicsinyeskedések, elfogultságok, nyomorult előítéletek csirái nem igen élnek meg ebben a levegőben. Ha maradt is itt-ott léhaság és hitványság, az most bántó, tűrhetetlen, míg máskor magától értődő hatalommal terpeszkedett körülöttünk. Most mindenki érzi az élet komoly szentségét, ünnepélyes felelősségét a nagy nemzeti válságban való közreműködéséért. És azért igyekszünk „áron is megvenni minden alkalmat", egy órát sem üresen elszalajtani, a mikor évszázadok sorsa dől el. Ez így van ma. De holnap? Ha ezek a „gonosz napok" elmúltak ? Ha a nemzet torkáról sikerült legyűrni a fojtogató vasmarkokat? Nem és ezerszer nem! Ha egyszer megízleltük a veszedelemnek a növelő erejét, ha egyszer átéltük az élet-halálhareznak e csodás „gonosz napjait", nem akarunk visszasülyedni a veszélymentes biztonság elpuhító párnáira. Sőt! Nemcsak, hogy meg akarjuk őrizni azt az aczélerőt, a mit belénk oltottak e napok: még tovább akarunk nőni! De hogyan ? Csak egy mód van. Ha eltakarodott
