Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-12-26 / 52. szám

most ez az ünnep, mert messze van az, kinek távolléte gyötrő súllyal nehezül szívetekre. Oh, legyen most az Úr Jézus az első, legyen Ő a fő I Legyen ez a karácsony vele kötendő szövetségetek áldott alkalma! Egybekötése életeteknek a békesség királyával! Ekkor értitek meg az angyalok üzenetét: „ . . . És e földön békesség!" És lesz békességetek! Lesz e nehéz időkben is! Lesz a háborús viszonyok és ezzel járó szenvedések között is! Lesz, függetlenül a földi körülményektől, mert Benne gyökerezik, Kinek ígérete valóság: Békességet adok néktek, az én békességemet adom néktek, — nem úgy adom én néktek, mint a világ adja! Nyáry Pál. KARÁCSONYI SZÓZAT. Lelkészeink a harcztereken buzdítják és lelkesítik vitéz katonáinkat. A kórházakban vigasztalják a sebesülteket. Bibliát, imakönyveket és egyéb vallásos iratokat osztanak köztük szét. Katonaotthonokat állítanak fel, nemcsak a fővárosban, hanem az ország egyéb részeiben is. Vigasztalják ós istápolják az özvegyeket és árvákat; felkeresik azokat a családokat, melyeknek tagjai a harcztéren vagy hadifogságban vannak. Erősítik őket a hittel és a viszontlátás reményével. Munka — keresztyén munka — folyik az egész vonalon s ebben a munkában Budapest, az ország szíve vezet. De van egy más munkára is szükség, melynek már a súlypontja a nagyvárosokra s ezek élén Budapestre nem eshetik. Ellenségeink kiadták a jelszót, hogy minket és szövetségeseinket el kell szigetelni, bojkottálni kell és ki kell éheztetni. Termelésünk fenntartása, a hadsereg és lakosságunk ellátásának biztosítása majdnem oly fontossá válik, mint a milyen létkérdés ránk nézve a fegyverek harcza. Megcsökkent munkás- és cselédlétszámunk, megfogyatkozott iga- és géperőnk, de különösen az abnormális őszi időj gazdasági munkában, névszerint az őszivetésben nagyon visszavetett bennünket. Az isteni kegyelem mellett emberfeletti, vállvetett munkára van szükség, hogy ezt kipótolhassuk. Ebben a munkában minden magyar földmíves és földbirtokos megkétszerezett tevékenységére gondolok. De a falusi társadalmi vezetést és irányítást kapcsolatban a gazdakörökkel és szövetkezetekkel, elsősorban lelkészeinktől és még itthon lévő tanítóinktól kell várnunk. Jegyzői karunkat alig merem említeni, mert — minden jóakaratuk és buzgólkodásuk mellett — most száz feladat vár rájuk. Még be sem fejezték az egyiket, már a másikat kell megkezdeniük. Különben is ezen a téren a társadalmi munkától többet reménylek, mint hivatalos intézkedésektől. Lelkészeink és tanítóink nemes hivatása kezükbe venni a szocziális munka gazdasági részét is; számbavenni a parlagon maradt földeket, azok megművelését, a vetőmag beszerzését, stb. biztosítani, otthonmaradt gyér földmíveló népünket megóvni a csiiggedéstul, buzdítani, felvilágosítani, bátorítani. Az asszonynépet pedig^ meggyőzni, hogy nekik is vannak kötelességeik. Ha nem vehetnek is kardot kezükbe, kezükbe vehetik az eke szarvát, az ásó és kapa, esetleg a kasza nyelét is. A gyermekek gazdasági munkaerejét is fokozottan kell kihasználni. Az kisebb kérdés, hogy ha a tanulásban; valamelyest hátramaradnak, mert azt még ki lehet pótolni. De ha ezt a világháborút elveszítjük, akkor megtörténhetik, hogy a sors döndött nemzeti létünk fölött. A karácsonyi ünnepeken lelkészeink beszőhetik az ig& hirdetésébe, hogy nemcsak a lövészárkokban, de itthon is lehet ós kell is küzdeni a hazáért és hogy a mindenható Isten csak azokat nem hagyja el, a kik magukat el nem hagyják. A mint a harcztereken tábornokok és főtisztek,, úgy az itthoni munkában lelkészeink és tanítóink a gazdakörökkel és szövetkezetekkel egyesülve vezessék a a termelési munkát. Tegye meg mindenki kötelességét ne legyen senki, a ki e nagy időkben a munkából kivonja magát. Ez lelkiismereti kérdés. A ki nem jó hazafir az jó keresztyén sem lehet! Jézus születése a világnak megváltást jelentettr mely a szeretet törvényét tette úrrá a világ fölött. A karácsonyi ünnep is jelentsen nekünk megváltást. Legyen az egy győzelmes békének hajnalhasadása, hogy a jézusi törvény újra átvegye uralmát a nemzeteken. Addig pedig küzdjünk, munkálkodjunk — a hit és bizalom jegyében — rendületlenül tovább. A ki eddig megsegített, ezentúl sem fog elhagyni bennünket! Darányi Ignácz. FÖLVEGYÜK-E A NŐKET A THEOLOGIÁRA? A világháború ezt a kérdést is megérlelte a döntésre. Sőt e nélkül is hamarosan aktuálissá vált volna. A háború nagy pusztítást vitt véghez az értelmiség soraiban is. A kidőlteket pótolni kell. Ha a pályaválasztásnál a lelki hajlandóság és az arrahivatottság tekintetbe jön is, a kereslet és a kínálat egyetemes érvényű törvénye alapján mégis azokra a pályákra és megüresedő helyekre mennek elsősorban ifjaink, a melyek anyagi téren is a legkedvezőbb boldogulással kecsegtetik őket. Csak azután kerül a sor a kisebb darab kenyeret adó pályákra. A protestáns lelkészi pálya, fájdalom, ezek közé a kisebb darab kenyeret nyújtó élethivatások közé tartozik ma is. Tagadhatatlan, hogy legutóbb tetemesen megnagyobbodott — sajnos, csak az állam kegyelméből, nem a gazdagabb gyülekezetek segítségével — az a sokszor valóban csak morzsányi kenyér, a ini azelőtt járt ki lelkészeinknek. A kongrua után jött a korpótlék. De mi ez a növekedés ahhoz a szédületes dráguláshoz képest, a mi minden vonalon beállt ?! A lelkészi nyugdíjintézet is nagyot lendített a lelkészek ügyén és tekintélyén. Nem kell holtuk napjáig ott élniök egy gyülekezet