Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-12-12 / 50. szám

AZ IFJÚSÁGÉRT. A mult héten volt a Budapesti Ref. Ifjúsági Egyesületnek „nagy hete". Huszonnegyedik közgyűlését tartotta. Jövőre már fennállásának 25-ik évfordulóját ünnepelheti. Innen-onnan már egy negyedszázada lesz, hogy ezt az egyesületet itteni buzgó férfiak megalkották; olyanok, a kik már akkor belátták, hogy kell valamit tenni, kezdeményezni ifjúságunkért azon nagy, mindenütt bevált elv alapján, hogy az ifjúságot az ifjúság által kell evangelizálni; hogy fel kell használni az ifjúi üde lelkesedést, tetterőt, munkakedvet a legmagasabb ideálok utáni törekvésre és ezek megvalósításának munkájára, mert csak ezáltal lesz az ifjúság igazán a haza és az egyház termőfáján gyümölcsöket ígérő virág, lesz erős, edzett a hitben, önfegyelmezésben — testben, lélekben. De ha ezt már 24 évvel ezelőtt belátták egyesek és megalkották azt a szervezetet, a mely a nagy czél elérésére mindenütt a legalkalmasabbnak bizonyult, menynyivel nagyobb buzgalommal kell hozzáfognunk az ifjúság örök alapokon in ugvó ker. neveléséhez most, a mikor az ifjúság a nemzet és egyház számára százszoros értékű tőkét, kincset képvisel. És azután ne áltassuk magunkat. Mert ha azt kérdezzük, hogy milyen hatással van az itthonmaradt, serdülő ifjúságra a háború, úgy erre a kérdésre, félretéve a banális frázisokat, az egybehangzó vélemény szerint nem lehet mást mondani, mint azt, hogy rossz hatással. Hazai és külföldi lapokban olvassuk, hogy a nagy háborúnak nem annyira fény-, mint inkább árnyoldalai vetődnek reá az ifjúság lelkére. Hogy miért, annak többféle oka van: az apák, tanítók, tanárok nagy része a háborúban ; hány nevelő, fegyelmező kéz hanyatlott le és bénult el örökre. És azután itt vannak közel a háború szülte bűnök: az emberi lélek elvadulása, az önzés, léháskodás, amelyek az ifjú lelkekre igen sok esetben nagyobb hatással -vannak, mint a hősiesség, önfeláldozás erényei, melyekkel az apák és idősb testvérek ott a távolban tündökölnek. És azután az itthonmaradtak, a legveszedelmesebb korban lévők a 13-—14 évesek képviselik most városban, faluban egyaránt az ifjúságot, övéké a vezető szó és szerep. A kérdés tehát ez: nem kellene-e most az egyháznak hatványozott felelősségérzettel és erővel munkába venni az ifjúság lelkigondozását városban és faluban egyaránt?! A mult héten a Lipcsében megjelenő nagy német illusztrált világlap vezérczikke is ezzel a nagy problémával foglalkozott abból az alkalomból kifolyólag, hogy a casseli hadtest parancsnoka szigorú rendeletet bocsátott ki az ifjúság erkölcsi nevelése, fegyelmezése érdekében és szép, lelkesítő szavakkal fordult magához a serdülő ifjúsághoz is, melyben reámutatva a tengernyi véráldozatra, óva inti őket, hogy kerüljék a nagyzolást, a testet, lelket beszennyező szórakozásokat, piszkos kö.iyveket, tisztátalan cselekedeteket és buzdítja őket, hogy szorgalmukkal, becsületességükkel szolgáljanak segítségül és vigasztalásul bánkódó és gyászoló anyáiknak és ifjabb testvéreiknek. „Úgy forgolódjatok, hogy a háborúból megtérő atyáitok, a kik számotokra a hazát megvédték, ne elvadult, fegyelmezetlen, hanem dolgos, minden jóra kész és alkalmas ifjúságot találjanak!" A kemény német katona szavaiban egy egész programúi és az ifjú lelkekre is hatásos indokok egész tárháza. És a mikor ifjúságról szólunk, akkor értjük az egészet. Mert ki tagadhatná, hogy itt felülről lefelé hat a méreg. Az, a mi ott fenn a felső rétegekben élő ifjúság lelkében történik, mindenféle „izmusok" behatása alatt, az nem marad hatás nélkül azokra, a kik ott lenn a falu. poros vagy sáros utczáin duhajkodnak. Az, a minek az adventjeért buzgóságunkat összetéve imádkoznunk és minden erőnket megfeszítve, dolgoznunk kell, az, hogy jöjjön el mindenhová, egész egyházunkba egy „nagy hét": az az idő, a melyben felébred bennünk a munkára indító nagy felelősségérzet ifjúságunkban rejlő nagy értékeknek, drága kincseinknek gondozása, megtartása iránt. p. BELFÖLD. Az adócsökkentési segélyakczió deczentralizálása. A református egyházi III. törvényczikk végrehajtása tárgyában kelt 92/1907 ápr. konventi határozat kimondotta, hogy „a végrehajtó-bizottság segélyezési javaslatai fölött az egyetemes konvent határoz és a segélyösszegek csak a konvent döntése után folyósittathatnak". Az alábbiakban — csak vázlatosan — azzal a kérdéssel kívánunk röviden foglalkozni, vájjon az adócsökkentési segélyeknek az egyetemes konvent által való megállapítása a jövőben fenntartassék-e. Ennek a kérdésnek az a körülmény adja meg az aktualitását, hogy a segélyezésnek 1908 január 1-ével kezdődött első tíz éves cziklusa lejáró félben van s a segélyeknek az 1918 január l-ével kezdődő új cziklusra szóló új megállapításának, vagy legalább az ehhez szükséges előmunkálatoknak az ideje elérkezett. Sajnos, a konvent jegyzőkönyvei nem világosítanak fel arról, mily okok tették szükségessé, vagy kívánatossá, hogy a segélyek megállapításának jogát az egyetemes konvent magának tartsa fenn, azonban már a III. törvényczikk zsinati tárgyalása során mint hallgatag megállapodásra van utalás arra, hogy az elviselhetetlenül nehéz egyházi adóterhek csökkentésére megindított nagy akczió egy helyről, a konventről intéztessék. Ezt az egy helyről való központi intézést az ak* cziónak teljesen újszerűsége tette bizonyára szükségessé, mert csak ily módon lehetett remélni, hogy ennek a bonyolult és szövevényes akcziónak egysége és egyöntetűsége annyira, a mennyire csak lehetséges, meg-