Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-12-05 / 49. szám

sőségeit terjesztik s bizonyságot tesznek róla, hogy az első, az uralkodó vallás Magyarországon bizony csak a róm. kath. Ilyen volt a felsőireghi is. Történt, hogy a jó öreg kovácsmester lefizette a természet adóját, bűnének zsoldját: meghalt. Lettlreghen nagy készülődés! Az ipartestület kiporoltatta lobogóját, megpuczoltatta vörös lámpásait, vett új gyertyákat, készült a temetésre. Hírét vette ennek a gyülekezet lelkésze, megüzente az ipartestületnek, hogy a kovácsmester kálvinista volt. a temetése is az lesz, hát azt róm. kath. külsőségekkel befertőztetni nem engedi, vagy nem megy el a temetésre. Az ipartestület az üzenetre mit sem adott, a temetésen lobogóval megjelent, a koporsót nagy keresztekkel díszített, égő gyertyákkal ellátott vörös lámpákkal körülvette. A fiatal pap is elővette öregebbik eszét, a temetésre elment, a szertartást elvégezte, de a halottat — üdvözölvén a menetet — a temetőbe nem kísérte ki. Az ügyet ennyiben nem hagyta. A fiatalabb nemzedékhez tartozván, a törvényt ismerte s a presbitériumot összehíván, orvoslás végett az ügyet ez elé terjesztette. Felolvasta előttük az I. t.-cz. 14. §-ának Jc) pontját, mely szerint az egyházközség tartozik őrködni a felett, hogy a templomi közönséges istentiszteleten, mint szintén .... temetések s bármi egyházi ünnepélyek alkalmával mindenek egyházi törvényeink szerint díszesen és jó renddel történjenek. Megállapították aztán, hogy a mi törvényeink szerint temetéseink országszerte úgy történnek, hogy az Istent énekszóban, imában, lélekben és igazságban imádják. De sehol sem világítanak keresztes, vörös lámpásokkal. Kimondta azért az egyháztanács, hogy a kálvinista temetésen mindenkit szívesen lát; szívesen látja a róm. kath. ipartestületet is lobogójával, tagjait karszalaggal, de a keresztes, gyertyás a

vörös lámpásokat, mint a melyek nem illenek az egyszerű, kálvinista temetéshez, eltiltja. Erről a határozatról értesítette az ipartestületet, mely kimondván, hogy nincs égi vagy földi hatalom, mely őt százados gyakorlatától eltilthassa: a sérelmes presbiteri határozatot orvoslás végett boldogult jó öreg püspökünkhöz fölterjesztette. A püspök letette a panaszos levelet orvoslás végett a külső-somogyi espereshez, ki az ügyet az egyházmegyei közgyűlés elé vitte. Az egyházmegyei közgyűlés a felsőireghi egyháztanács határozatát megsemmisítette, azzal az indokolással, hogy az egyháztanácsnak nincs joga a más vallásúak kegyeletnyilvánítását szabályozni, a papnak nincs joga azzal fenyegetőzni, hogy a temetésre el sem megy. Bármely aprólékos, bár első pillanatra hamisaknak bizonyuló vádaskodások miatt különben az egész ügyet a fegyelmi bíróság elé utalta. A fiatal pap a határozat első része ellen az egyházkerülethez adott be fellebbezést és kérte az egyháztanács határozatának egész terjedelemben való fenntartását. Az egyházkerületi közgyűlésen az előadó és Mészaros János tanácsbiró azt vitatták, hogy a hivatkozott törvény szerint az egyháztanácsnak nemcsak joga, sőt szigorú kötelessége őrködni egyházi szertartásaink tisztasága felett. Hogy az egyháztanács határozatában nem a más vallásúak kegyeletnyilvánítását, de a magunk szertartását szabályozta. Ok nagy róm. kath. városokban élnek, napról napra látják, tapasztalják, hogy a róm. kath. egyház mennyire erőszakolja a maga külsőségeit a más vallásúakra, mennyire intoleráns a többi felekezetekkel szemben. Ez ellen védekezni kötelesség és a felsőireghi egyháztanács határozata egészen helyes, időszerű volt. Világi uraink közül néhányan azonban a liberális álláspontra helyezkedtek. Azt vitatták, hogy nekünk nincs jogunk abba beleavatkozni, hogy a róm. kath.-ok miképen adnak kifejezést kegyeletüknek. Ha gyertyával, vörös lámpással, hát jó. Mi ezeken felül emelkedtünk, nekünk azokat meglátni sem szabad. Sőt az egyik nagyon kiváló tanácsbíránk elmondta, hogy boldogemlékű Szilágyi Dezsőnek Ő volt a funerátora. 0 az igazságügyi palota nagy kupolá&termében kandelábereket állíttatott fel s az egész temetési szertartás alatt ennek tüze szórta fényét. És a fungáló püspök sem botránkozott meg ezen. Hiszem, hogy így volt. Budapesten most is sok temetésnél találkozunk ilyen külsőségekkel. De nézetem szerint ott is küzdenünk kell a reformált egyházunk elveit sértő és sokakat bántó, megtévesztő szimbólumok ellen. En régi ember vagyok. Emlékszem, hogy a „Borsszem Jankó"-nak volt egy állandó képe. Az öreg rabbi minden hosszúnapon kiküldte a fiatal rabbit, hogy „virrad-e már?" És ez nagyon szomorú ábrázattal jelentette, hogy „még nem". Mosi talán mást jelentene, ha még élne. Virrad ! A magyarság napja felkelőben van. De ez a nap tiszta fénnyel csak akkor fog ragyogni, ha a kálvinistaság egyszerűségét, tisztaságát, puritán erkölcsét, az evangélium hamisítatlan szellemét ragyogja vissza. J—i. Helyreigazítás. A kerületi választások ügyében több levelet és czikket vettünk. Mint mult számunkban a „Szerkesztői üzenetek" cz. rovatban mondottuk, félretettük ezeket, mert leghelyesebbnek véljük, ha az ilyen személyes kérdéseket nem tesszük nyilvános vitatkozás tárgyává. Az „ajánlólevelek" sem szoktak, tudomásunk szerint, valami túlságosan jó szolgálatot tenni. Még emlékezünk az előző püspökválasztás alkalmával megjelentekre. A mult hét folyamán vettünk egy „Nyílt levelet", a melyet Szabó Balázs, Sáfár Béla, Dávid Lajos, Mocsy Mihály, Károssy Gyula pesti e.-m.-i lelkészek intéznek Balatoni Istvánhoz arra a „Falusi levélre", mely lapunk 42-ik számában megjelent. Ezt, mint teljesen tárgyilagos „helyreigazítást," a következőkben közöljük: Meditálásodban megtámadtál bennünket, a kik bát-