Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-21 / 47. szám

indultak, pótolni a multak mulasztásait és lerakni a jövendő virágzás alapjait. Mikor nagyszellemű Veres Pálné Beniczky Hermin 1867-ben először hangoztatta, hogy a magyar nőképzés el van hanyagolva hazánkban és azt az eszmét, hogy e hiányon első sorban maguknak a magyar társadalom művelt nőinek kell segíteni, akkor a gyömrői kastély úrnőjének szivében is lángralobbant a hazafias érzés, hogy cselekednie kell a magyar nőnevelés érdekében. Úgy, hogy mikor Veres Pálné, magasztos eszméjével, az alakítandó Nőképző-Egyesület tervével felkereste és segítőtársul felszólította gróf Teleki Sándornét, a gyömrői grófné már szintén kész tervvel fogadta rokonlelkü társát. Az ő czélja az volt, hogy Veres Pálné eszméjét minél szélesebb körben terjessze és az eszmének megnyerje ama főrangú társadalom tagjait, a kik eddig leánygyermekeik neveltetését külföldi guvernantok kezeibe tették le s ezáltal, ha nem is ölték ki a gyermek lelkéből a magyar érzést, legtöbbször letörülték annak zománczát; közönyössé tették a legszentebb nemzeti érdekek iránt épen a nőt, a ki azoknak leghivatottabb ápolója ! így egészítelte ki egymás munkásságát a két nagyasszony s azzal a lelkes erővel — mely csak nagy alkotóknak adatott — egyekké lettek mindvégig a nehéz munkában, küzdelemben. Csakhamar, még ugyanazon évben, ha kicsiny, de lelkes úri nők gárdájával megalapítják az Országos Nőképző-Egyesületet, melynek vezéreivé lettek. De nem akarom e dicső munkának eseményeit ós sikereit vázolni: hiszen a majd félszázados mult beigazolta és fényesen koronázza a nagy eszme diadalát, örömeit. S hányan vannak az országban szerteszét — többen már az élet delén túl —, a kik awalósággá vált eszme gyümölcsét élvezik s jellemük és szívük nemesedésének tudatában és érzetében hálával gondolnak viszsza arra az intézetre, mely a két nagy alapító alkotása. De nemcsak a munkában, fáradozásban, hanem a dicsőség örömeiben is együtt osztozott a két nagyaszszony, mikor 1893-ben az egyesület negyedszázados fennállását és az alapvetőknek dicső munkásságát méltó keretben ünnepelte az egész ország. És mikor áldottemlékü királyasszonyunk, Erzsébet háromízben is kitüntette látogatásával egyesületünket. Sajnos, ezek után pár évre Veres Pálné örökre itt hagyta az élők sorát s akkor az egyesület gróf Teleki Sándorné kezébe tette le annak vezetését; ő pedig igaz, erős akarattal, finomlelkületű tapintattal vállalta magára az elnöki kormányzást, mely alatt elértük a 40 éves jubileumot is. Az Országos Nőképző-Egyesületen kívül a „Magyar Vörös-Kereszt-Egyesület" egyik megalapítója is volt gróf Teleki Sándorné Megnyitotta az akkor még idegenkedő szíveket a nemesczélú intézmény előtt. Lelkes gyűjtésekkel segítette az Országos Egyesületet diadalra jutni és hosszú időn át volt vezető alelnöke. Majd a Protestáns Árvaház megalakulásával az ország árváinak is édesanyjává lett az erőslelkű nagyasszony, a ki legjobban átérezte a szegény árvák sorsát: hiszen korán elvesztvén szerető férjét, hét kis árvájának gondos ápolása, nevelése egyedül az ő vállaira nehezedett. A gondviselés megáldotta szerető anyai szívének varázsa mellett bölcs, férfias tulajdonokkal is; gyömrői birtokát mintaszerű intézkedései szerint kezelték, kiszolgáltatni soha nem hagyta magát semmiben. Legnagyobb boldogságát családi körén kívül az képezte, ha jót tehetett másokkal, „önmagáról megfeledkezve, másokat boldogítani volt életczélja, jót tenni öröme," irta róla egyik családtagja e jellemző emléksorokat. De jó szívének cselekedeteiért Isten méltóképen jutalmazta, a fájdalmaktól megóvta nemesen érző lelkét; gyermekei, unokái, sőt dédunokái rajongó szeretettel vették körül legdrágább kincsüket! Es mindenki, a ki csak egyszer találkozott is vele, a legmélyebb tisztelettel, szeretettel ragaszkodott hozzá, mert valami csodás vonzóerő volt nemes egyszerűségében, nagy szellemtől sugárzó megjelenésében. Nagy horderejű munkásságáért 0 Felsége az I. osztályú Erzsébetrenddel tüntette ki, majd a belső titkos tanácsosi czím adományozásával, a mely nőknél igen nagy ritkaságszámba megy! De ő ezek után is megmaradt puritán egyszerűségében, gyengéd lelkületét vonzotta a természet sokféle szépsége: mégis legjobban szerette csöndes gyömrői otthonát, virágait és ott szerette maga köré gyűjteni családja tagjait. Gyömrőn ünnepelték megható, meleg szeretettel 1908-ban, családi körben 70 éves születésnapját. Azonban 1910-ben, érezve testi erejének lankadását, az egyesület legnagyobb fájdalmára lemondott elnöki tisztségéről. Fájt az a tudat, hogy őt távozni látjuk; de átéreztük, hogy fárasztó munkássága után megérdemli a pihenést. Ékkor az egyesület örökös diszelnökévé választotta ; Ő pedig nem szűnt meg továbbra is érdeklődni az egyesület élete iránt, sőt akárhányszor bölcs tanácsaival támogatta ügyeinket. Erős lelke a legutóbbi évben sem hagyta el. A háború kitörésekor családjából heten állottak a haza szolgálatába ; bár aggódó szive féltette a veszélytől mindegyiket, mert rajongásig szerette őket, mégis büszke volt erre. Hiszen a családi életnek az anya keble képezi azt a központját, melyben minden gond és baj összefut és a melyből minden orvoslásnak ki kell indulnia. Honnan nyerjen e szerepéhez támaszt és biztatást, ha nem a hit erejéből, mely nélkül a női kebel olyanná lesz, mint a kialudt tűzhely. Ő is imáiba zárta forró kérését Istenhez, hogy óvja meg szeretteit és hazáját minden bajtól. Dolgos kezecskéivel még utolsó napjaiban is szorgalmasan kötötte katonáinknak a meleg hósapkákat. Mikor egyik rokonának fiát elvitték a harczba, ő azt megtudva, a következő sorokat irta az apának: „Majd