Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-07 / 45. szám

jük eldöntésénél. A belmisszió feladatának megállapítása után meg lesznek adva az alapok arra, hogy egybeállíthassuk a haladásnak, a fejlődésnek, a sokat emlegetett evolucziónak igazi lényegét, czéljait és eszközeit. A protestantizmusnak viszonya a szabadkőművességhez és különösen annak a latin népek által követett ágazatához, azt hisszük, oly feladat, a melynek megvitatása elől épen a debreczeniek térhetnek ki legkevésbbé. Ha ezeket Isten segítségével sikerül megoldani és Kálvin szelleme által befolyásolva az új feladatok elintézését a régi elvek alapján előmozdítani, akkor, reméljük, új élet hajnala derül reánk. Épülnek újra templomok, megerősödik a keresztyénség hatalmába vetett hit, fel fog támadni újból a sorvadásnak indult kálvinista önérzet. Megtelnek ismét a templomok és sikerülni fog a pogány, sőt becstelen törekvéseket kiküszöbölni a családok életéből, biztosítván ott újból a tiszta szívek becsületes törekvéseinek sikerét. Mert kihaló hitet, az ember fennköltebb hivatásába vetett reményt s mindazokat a czélokat, melyekért őseink küzdöttek és meg is haltak, egymagában sem az 1848. XX. törvényczikk végrehajtása, sem a szekularizáczió által el nem érhetjük. íme, Francziaország végrehajtotta mind a kettőt és micsoda szolgaságba sülyedt mégis, mily közel jutott az örvényhez, a melybe már-már bele bukni készül. Ez a tény talán elég lesz a debreczeniek felfogásának revíziójára egymagában is. De hinnünk és remélnünk kell, hogy az ellentétek, melyek ma bennünket a Leikészegyesülettöl elválasztanak, nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy e felhívásunknak eleget ne tegyenek. Ha mégis ez utóbbi történnék, igaz szomorúsággal töltene el bennünket, mert ebből kénytelenek volnánk, akarva, nem akarva, azt következtetni, hogy a régi szellem és régi hagyományok ereje kiveszett és hogy Debreczenben a magyar református egyház, mely oly jelentékeny részt vett valaha a magyar géniusz munkájában, névben él csak, többé nincs jelen. Bernát István. TISZTÚJÍTÁS AZ IRODALMI TÁRSASÁGBAN. Elmultak a debreczeni gyűlések s a jó öreg Irodalmi Társaságba újra leheltek egy kis életet. A megújhodást az új erők lesznek hivatva valamiképen biztosítani. Hogy azonban ez hogyan fog sikerülni, azt még nem tudjuk, de megvalósulását a köz érdekében nagy örömmel üdvözölnők. Hiszen elvégre vannak kellemes csalódásai is az életnek s mi nagyon örülnénk, ha a Társasághosszú várakozás után ilyet is hozna a számunkra. Nem vádoljuk az eltávozott vagy félreállott munkásokat. Hiszen jól tudjuk, hogy ennek a vérszegénységnek és lassú elgyengülésnek sokkal mélyebbre nyúló gyökerei vannak. Az Irodalmi Társaság fejlődése a legszorosabb öszszefüggésben van a magyar protestantizmus egyetemes vallásos életével s tulajdonképen egész léte ennek a nagyszabású támogatására van alakítva. Tagjainak szaporodása, kiadványainak forgalma s így anyagi erejének megalapozása is kizárólag ettől függ. S ha ez nincs meg, a legerősebb, legszívósabb energiák sem képesek a sovány talajon gazdag gyümölcsöket termő nemes fát nevelni. Azonban a debreczeni gyűlés sem tett egyebet, mint hogy újra csak a régi módszerhez folyamodott s új kertészeket választott a vén fa ápolására. Az új erőkre nem kis feladat vár. Munkájukat nem is irigyeljük. Az új ügyvezető alelnök: Petri Elek püspökünk puritán egyénisége, nemes szelleme, Raffay Sándor papi komolysága, irodalmi ízlése és jártassága s Ravasz László igazán szerkesztésre termett előkelő tolla, egyenesen garanczia a szemünkben arra nézve, hogy hatalomra törő partikulárizmus és vulgáris tónus nem lesz a Társaság kebelében úrrá. De nem akarunk most arról beszélni, hogy kitől mit várunk az új munkakörben. Csak egy elvi kérdést akarunk tisztázni az új lelkészelnök egyik kijelentésével kapcsolatban. Dr. Baltazár Dezső, a Társaság új lelkészelnöke, ugyanazzal a taktikával, a mellyel a két év előtti budapesti gyűlésen a már oszladozó tagokat Jövőbe látó szemmel", szép csendesen meghívta Debreczenbe: most egy másik meglepetést készített az avatatlanok számára. A debreczeni közgyűlésen ugyanis, a hol természetesen az ő hívei voltak többségben s a hol senki se állapíthatta meg, liogy kik a szavazati joggal bíró tagok, a szavazások során fölállott és arra való hivatkozással, miszerint a választmány tagjai, mint az elnök munkatársai, csak olyanok lehetnek, a kiknek gondolkozása az elnökével harmóniában van, a választmányi tagoknak az előzetes választmányi gyűlés részéről egyhangúlag ajánlt névsorával szemben egy újabb névsort terjesztett elő, a melyből többek között dr. Bernát Istvánnak, a Kálvin-Szövetség országos nevű elnökének, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának, több vallásos szellemű mű és könyv szerzőjének, bilkei Pap Istvánnak, lapunk felelős szerkesztőjének és Radácsi Györgynek, a Sárospataki Ref. Lapok érdemes főszerkesztőjének a neve is kimaradt. Jól jegyezzük meg, Baltazár Dezső is ott ült az előzetes választmányi gyűlésen; ott — ismeretes kálvinista őszinteségével — egy szóval sem árulta el, hogy csak színleg csatlakozik a választmány egyhangú jelöléséhez; csak a közgyűlésen állt ezzel elő, a hol jól tudta, hogy többségben levő hívei segítségével keresztiilviheti haditervét. Valóban méltó preludium és fényes biztatás ez jövőbeli működését illetőleg ! Ezt a különben előre is megjósolt kitessékelést, a mely ellen, mint halljuk, olyan nemesen és logikusan érvelt György Endre is, mi nem vesszük olyan tragikusan. Elvégre, a ki a komitácsikról szóló vezérczikket irta, attól alig várhatunk más taktikát. És ha Magyarországon az ilyen vezérczikkek, mint „irodalmi" művek alapján még irodalmi társasági elnökké is lehet valaki,