Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-31 / 44. szám

tében. Sajnálattal kell konstatálnom, hogy egyházunk a közép- és felsőbbiskolák felállítása köriil tanúsított tiszteletre méltó buzgósága ós áldozatkészsége mellett sok ideig figyelmen kiviil hagyta a közép- és felsőbbfokú nőnevelés ügyét. Pedig az egyházunknak elsőrangú érdeke, mert ha szükségünk van buzgó, hatni és alkotni tudó egyházias érzületű férfiakra, épen úgy, sőt még fokozottabb mértékben szükségünk van evangéliumi szellemtől áthatott, egyházunkhoz szívvel és lélekkel ragaszkodó nőkre, mert ők a családnak őrangyalai s így a hazának és egyháznak is nem kevésbbé erős oszlopai. Örömmel teszek bizonyságot arról, hogy az újabb időben e téren szép reményekre jogosító örvendetes tevékenység észlelhető minden egyházkerület köreben. A mi egyházkerületünkben is, hála szeretett Főgondnokunk buzgóságának és bölcs előrelátásának s hála az ő lelkes és mindnyájunk tisztelete által környezett apostoli buzgóságú munkatársának, létesült már internátussal kapcsolatos felsőbb leányiskola, mely bár még ez idő szerint ideiglenes helyiségben a kezdet nehézségeivel küzd, de vezetése és igazgató-tanácsa elnökének odaadó buzgósága a legszebb jövővel kecsegtetnek. Egyházkerületünknek és társfenntartójának, a budapesti egyházunknak erről a féltő szeretettel ápolt intézetéről, annak a gondozásáról és fejlesztéséről nem szabad megfeledkeznünk, hanem minden gondunkat arra kell fordítanunk, hogy mielőbb állandó helyiségbe költözhessék, hogy azután szép és magasztos hivatásának minden tekintetben megfelelhessen és neveljen minél több hazáját és egyházát buzgón szerető honleányokat,. De itt még megállapodnunk nem szabad, hanem gondoskodnunk kell kenyérkereső pályára is képesítő intézettel kapcsolatos oly polgári leányiskola és internátus létesítéséről, melyben a szerényebb anyagi viszonyok közt élő középosztályú vagy papi és tanítói családok leányai gondos nevelésben részesüljenek és megélhetésüket biztosító életpályára képesítessenek. Remélem, hogy ezt a czélunkat Isten segedelmével talán rövidebb idő alatt, mint gondolhatjuk, elérhetjük. Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Méltóztastassanak megengedni, hogy nagybecsű türelmüket még néhány perezre igénybe vegyem és az utóbbi időben lábra kapott vallásellenes törekvéseket, s annak ellensúlyozásaképen a magyar haza földjén élő különböző ker. egyházak együttműködésének és a felekezeti türelemnek szükségességét, néhány szóval méltassam. Sajnosan tapasztaljuk, hogy napjainkban, eltekintve a most dúló véres háború hatása alatt a lelkekben beállott örvendetes fordulattól, a mely bárcsak állandó lenne, az emberek figyelme inkább a politikai élet szükségeire irányul s az emberi törekvések központját nem a vallás, hanem egészen más érdekek alkotják. Megvallom, hogy ezt a törekvést bizonyos mértékben jogosultnak tartom. Elismerem, hogy a reális világ dolgai, melyekben korunk oly nagy előhaladást tett, szintén az emberi lélek tevékenységének köréhez tartoznak. Csak az a baj, hogy az ilyen törekvések mellett igen könynyen megtörténik,1

hogy a vallás egészen háttérbe szorul és a léleknek Istenhez való vágyódását túlharsogja a külvilág zaja. Pedig az ember Isten nélkül nem lehet el, s a vallásosság és erkölcsiség a legszorosabb viszonyban állanak egymással. Sokan vannak, a kik azt állítják, sőt kérkedve hirdetik, hogy a társadalomnak nincs szüksége vallásra, mert az ember vallás nélkül is lehet erkölcsös és becsületes. Ez azonban nagy tévedés, mely elkerülhetetlenül romlásba vezet. Hiszen, hogy egyebet ne említsek, vájjon a kötelesség, melyet bármely hatáskörben teljesítenünk kell, nem Isten akarata? Avagy teljesíthetjük-e azt mindig küzdelem és szenvedés nélkül? Ha a kötelesség nem az Isten akarata, a kit szeretünk, azonnal alkalmatlan törvénnyé válik, mely alól igyekszünk kivonni magunkat. Embertársaink szeretete is kétségen kívül szép és szent dolog. De hogy ezt a szeretetet gyakorolhassuk, sok csalódással vagy épen rosszakarattal szemben, annak az Isten iránti szeretetből kell kisugároznia az erkölcsi világrendbe vetett bizalomra kell támaszkodnia. Nem ok nélkül nevezte Idvezítőnk legelső parancsolatnak ezt: „szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből és minden erődbőlmert a tapasztalás azt bizonyítja, hogy a vallásos közöny vagy épen hitetlenség terjedése az erkölcsi élet hanyatlásával szokott járni. Es a mely napon az emberiség megszűnik Istent imádni, azonnal az aranyborjút fogja körültánczolni. Ez az irányzat, Főtiszt. Egyházkerületi Közgyűlés! annál veszedelmesebb, mert épen napjainkban szervezett sorokban látjuk fellépni azokat a hamis prófétákat, kik a hitnek és reménységnek gyökérszálait végképen ki akarják tépni az emberi szívből és a kik ezt a gondolatot szabadságnak, a korszellem világosságának hirdetik. Pedig a valódi korszellem az igazi felvilágosodás nem a dolgokat hamis színben feltüntető fény, hanem olyan, mint az áldó nap, a mely lassan, biztosan és méltóságteljesen emelkedik feljebb és feljebb mindeneknek megadva a biztos látást, a mely nélküle lehetetlen. Mi nem tartunk békóban senkit s hívei vagyunk a szabad vizsgálódás és haladás elvének, de annál inkább ragaszkodunk a Krisztushoz, mint fundamentumhoz, a melynél más fundamentumot senki sem vethet. En tehát. Főtiszt. Közgyűlés ! ref. egyházunk fun damentális elveihez, a Krisztus evangéliumainak örök. igazságaihoz törhetetlenül ragaszkodva, örömmel üdvözlök minden olyan törekvést, a mely odairányul, hogy fenntartassék az Istenbe és az evangéliumi örök igazságokba vetett hit, mert csak ezek biztosíthatják a lelki élet harmonikus fejlődését és igaz boldogságát. De midőn e meggyőződésemnek kifejezést adok, nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a sajnosan tapasztalható felekezeti szűkkeblűség és türelmetlenség leszerelendő és a határvillongások jóakaratúlag kerülendők. Minden egyháznak elég tere van, a maga körében ós a hitélet fejlesztésére. En a közös munka sikerét az által látom