Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-31 / 44. szám

biztosítva, ha a különböző egyházak nem agresszíve lépnek fel egymás ellen, hanem a maguk körén belül fáradoznak a lelkek megmentésén. Erre kötelez minket az Isten akarata. íme, Főtiszt. Közgyűlés! ezekben adtam rövid vázlatát azoknak az irányelveknek, melyeket püspöki működésemben szem előtt tartandok és Isten segedelmével érvényesíteni igyekezem. Kérem a jó Istent, virágoztassa a mi magyar Sionunkat; tartsa, boldogítsa és áldja meg ref. egyházunkat mind az időknek végéig ! Benedek Sándor üdvözlőbeszéde.* Főtiszteletű és méltóságos püspök úr, tisztelt barátunk ! Az egyházkerületi közgyűlés alkotó tagjainak nevében s a hagyományos szokásnak megfelelően, szívem egész melegével üdvözöllek ebben az ünnepélyes pillanatban, midőn mint egyházkerületünknek felavatott püspöke tanácskozásaink vezetésében elfoglaltad azt a méltó helyet, melyet egyházalkotmányunk az elnöki széken a püspök részére kijelöl. Ez az elnöki szék is egyik szimbóluma a mi demokratikus egyházi alkotmányunknak, mely az egyetemes papság eszméjén épült. Az egyetemes papság eszmei tartama pedig jogokat és kötelességeket foglal magában, melyeket református egyházunk lelkészi és világi tagjai közösen jogosultak gyakorolni és közösen kötelesek teljesíteni. A jogoknak és kötelességeknek paritásos közösségéből önként következik, hogy a mi alkotmányos szervezetünkben sem a lelkészi, sem a világi elem hegemóniájáról nem lehet szó, hanem minden egyháztagnak együtt, egymással és egymásért, kell építeni Krisztus egyházának pillérein. Az egyházi köztevékenység is ott termi a legszebb gyümölcsöket, a hol a lelkészi és világi elem megértő asszonancziával és kölcsönös megbecsüléssel halad a közös munkatér ösvényein. Főgondnokunk Onagymóltóságának alkotó képességén kívül, bizonyára erre a megértésre vezethetők vissza egyházkerületünk szemmel látható sikerei, ezek közölt a Baár-Madas felső leányiskola és ez a külső méreteire is hatalmas kerületi székház, mint a kölcsönös egyetértésnek és a krisztusi szeretetnek maradandó alkotásai. Te, tisztelt barátunk, a kinek ebben az Istennek tetsző munkában alkotórészed van, főpásztori működésedben is bizonyára megérted az egyetemes papság eszméjében rejlő nagy hatóerőt s fenntartod e tekintetben is a lelkek egyensúlyát. A többi felekezetekkel való jó viszony fenntartása egyházkerületünknek történeti hagyományai közé tartozik. Te bizonyára hű sáfára leszel e nagy erkölcsi értéknek s valamint Jakab apostol szerint, ugyanegy forrás nem adhat édes és keserű vizet: úgy a szívedben élő krisztusi szeretetből te sem zársz ki senkit, a ki hite szerint imádja az Istent. Bizonyságul hívom fel erre azt * Mult számunkban hely hiánya miatt már nem közölhettük. a felséges jelenetet, melynek még ma is hatása alatt állok, midőn a mult évben az egyetemi ifjúság Széchenyi-ünnepén, a magyar katholikus egyház mindnyájunk tiszteletében élő főpásztora, a biboros herczegprimás, az ágostai evangélikus egyház egyik kitűnősége, Zsilinszky Mihály s református egyházunk képviseletében te, tisztelt barátunk, harmonikus egyetértéssel ostoroztátok a felekezeti szűkkeblűséget s bölcs megítéléssel világítottátok meg a felekezetközi béke és szeretet szükségét és áldásait. Valóban nemcsak egyházainknak, de a hazának is nagy érdeke, különösen a mai történelmi időben, hogy az egyházfelekezetek ne merüljenek ki az egymás közötti súrlódásokban, hanem egészben érvényesüljenek, mint a legnagyobb erkölcsi és kulturális erők konczentrált forrásai. A lelkészképzés nehéz kérdése már régen foglalkoztatja egyházkerületünket s előtérben áll azok között a problémák között, melyeknek megoldása a jövőre vár. A mi tisztelt főgondnokunk, Darányi ő exczellencziája theol. akadémiánk 50 éves jubileuma alkalmával hangsúlyozta fényes megnyitó beszédében, hogy „egyházunk jövője attól függ, mennyiben számíthatunk olyan papokra, a kik felfogják és megértik a maguk nagy hivatását és a szerint élnek és cselekesznek0

. E bölcs szavak nagy igazsága még inkább ki fog domborodni a háború után, midőn nemcsak sebeket, de szíveket is kell gyógyítani, a csapások súlya alatt ingó hitet megerősíteni s a veszendőbe ment nagy értékeket pótolni, midőn elemi erővel törnek elő a szerteágazó szocziális és kulturális feladatok. E nagy hivatás betöltésére papokra van szükség, papokra, a milyen te vagy! A kinek hite nem a hitágazatok kényszeréből, hanem a léleknek belső meggyőződéséből fakad; a ki felvilágosítja az elmét, a mikor prédikál, megtisztítja és Istenhez emeli a szívet, a mikor imádkozik; a kinek nemcsak hite van, de cselekedetei is, mert hiszen a szentírás szerint „meghal önmagában a hit, ha cselekedetei nincsenek". Te, tisztelt barátunk, a ki ilyen pap vagy, a ki több, mint egy negyed századon keresztül papokat neveltél, a ki a legfelségesebb és legigazibb tudományt tanítottad, a bibliát; bizonyára megtalálod és megmutatod nekünk a lelkészképzés problémájában is a kivezető utat, elméleti tudásod, gyakorlati tapasztalatod és evangéliumi hited messze kisugárzó világánál. A magyar református egyház és a magyar református iskola nemcsak melegágya, de bölcsője is a magyar nemzeti kultúrának. A budapesti tudományegyetem rektora, dr. Beöthy Zsolt, tehát a legklasszikusabb forrás szerint is, az önálló magyar nemzeti kultúrát a protestántizmus indította meg, mely szorosan összeforrt a nemzeti érzéssel. Es törtónt ez olyan időben, midőn a magyar nemzet kegyetlen harczokban vérzett nemcsak saját fenntartásáért, hanem az egyetemes emberiség érdekében. Ezek az idők nem kedveztek a múzsáknak és mi, önhibánkon kívül, a nyugat-európai nemzetek kultúrája mellett visszamaradtunk. Mindig élt azonban ben-