Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-24 / 43. szám

zott egyházak összességének hajóját vész és vihar között is biztos kikötőbe vezesse. Mert a püspöknek vigyáznia kell az egyes gyülekezetekre, azoknak szellemi és anyagi, különösen pedig vallás-erkölcsi állapotaira; vigyáznia kell a lelkipásztorokra és tanítókra, az elöljárókra és hívekre ; vigyáznia kell a rend és fenyíték megtartására ; vigyáznia kell az itélethozásra ós az igazgatásra. Én ebben a felelősséggel teljes állásban is az Isten gondviselő szeretetébe helyezem bizodalmamat ós abba az édes reménységbe, hogy munkáimban nem leszek elhagyatva, hanem oldalam mellett fogom találni mindig azokat, kiket a közbizalom szintén a kormányzat élére állított. Első helyen egyházkerületünknek mindnyájunk által tisztelt és szeretett Főgondnokához fordulok, a ki az egyházkerület világi elnökségében az egyház körül magának annyi érdemet szerzett s velünk és hazánk földművelő népével annyi jót tett. Arra kérem Nagyméltóságodat, hogy azt a lekötelező jóindulatot, a melylyel engem szíves volt eddig is megtisztelni, ebben az új minőségemben is megtartani méltóztassék. Én ismerem Nagyméltóságodnak egyházát féltő szeretetét és nemes intenczióit s tudom, hogy minden gondolata és minden tette anyaszentegyházunknak javára és előmenetelére irányul. Ebben a nemes munkájában készséges és hűséges munkatársul ajánlom fel magamat. Kérem továbbá egyházkerületünk mélyen tisztelt Espereseit és egyházmegyei Gondnokait és összes tisztviselőit, kik az egyházkerület kormányzó testületenek gerinczét alkotják, fogadjanak bizalommal és szeretettel; Őszinte véleményüket, gazdag tapasztalataikon alapuló jótanácsaikat mindannyiszor nemcsak köszönettel meghallgatom, de ezennel ünnepélyesen kérem is, hogy így lehetőleg minden ügyben tájékozva lévén, hivatalos teendőimben legjobb hitem és meggyőződésem szerint járhassak el. Esperes- és lelkésztársaim támogató bizalma mellett nagy súlyt helyezek -— a királyi papság evangéliumi elvéből kifolyólag — az úgynevezett világi elem buzgó támogatására. A mi kerületünk történetében egész fényes sora vonul végig azoknak a világi nagyoknak, a kiknek nevével egyházközségeink elemi-, közép- és felsőbb iskoláink, valamint templomaink mindenikének története szorosan és elválaszthatatlanul összenőve van. Hiszem és tudom, hogy a világi elem ezt a munkát továbbra is akarja és fogja is folytatni. Ebben a munkában én is részt óhajtok venni és meg vagyok győződve, hogy a midőn erre támogatásukat kérem, a segítő kezet nem fogják tőlem megtagadni. Most inkább, mint bármikor, nagy szükségünk van az összhangzó működésre, egyetértő munkára, hogy a még mindig dúló véres háború által nemcsak az egyesek szívén, hanem egyházaink testén is ejtett sebeket a vallásos hitnek és áldozatkész szeretetnek balzsamával gyógyíthassuk. Szükséges, hogy a háború rettenetességéiből fakadó félelem közepette is meghalljuk a Megváltó szavát: „bízzál fiam, bízzál leányom! meghalljuk annak dübörgései között is a biztató szózatot: „íme, én veletek vagyok mind a világnak végezetéig". Ügy az anyagi erők gyűjtése, mint a benső hitélet fejlesztése terén nagy feladatok várnak reánk. Jól esik tudnom és tapasztalnom, hogy megmozdult már Betliesda tavának gyógyító vize és a lelkekben, talán most még inkább, mint valaha annak az evangéliumnak ereje, mely a hívő Máriák és szorgalmas Márták számát folyvást szaporítja, hogy a nyomort enyhítsék, a szenvedést elviselhetőbbé tegyék és a szorongó szívekbe a vallás vigasztaló balzsamát csepegtessék. És a fáradságot nem ismerő munka, melyet különböző, hála Istennek, növekedő számban levő vallásos egyesületeink a szegények és betegek gyámolításában, a kisdedek, árvák és ifjak gondozásában kifejtenek, a keresztyén szeretetnek mindezen munkái a legékesebben bizonyítják, hogy él az evangélium szelleme, fárad és dolgozik a lélek, mely Krisztushoz vezet, a ki felkereste a betegeket, szegényeket, ügyefogyottakat és árvákat, vigasztalva és boldogítva őket Isten országának javaival. Talán felesleges is mondanom, hogy ezeket az istenes munkákat nemcsak méltánylom, hanem állásomból kifolyólag a leghathatósabban támogatni szent kötelességemnek is ismerem és mindenkinek odaadó, szeretetteljes pártfogásába a legmelegebben ajánlom. Melegen ajánlom kiváltképen az ifjúság gondozását és a diakonissza-ügyet, melyeket a lelkipásztori gondozással fontosság tekintetében egyenrangúnak tartok, de ezekkel ez alkalommal részletesebben foglalkozni nem akarok. Főtiszteletű egyházkerületi Közgyűlés! Midőn püspöki tevékenységem körét és irányát egyebekben is röviden jelezni óhajtom, méltóztassanak megengedni, hogy hangsúlyozzam, hogy én állásommal nem tartom összeegyeztethetőnek a máról holnapra változó napi politikával való foglalkozást. De egy politikai irányt mégis ismerek, a melyet egyedül tartok jogosultnak hazánkban és ez a magyar nemzeti politika, mely a magyar faj erkölcsi és anyagi súlyának emelésére és fejlesztésére irányul s a mely ref. egyházunknak is mindig politikája volt. Sajnos, volt idő és ez az idő sokáig tartott, midőn az idegen és egyházunk iránt türelmetlen kormányzattal szemben összes anyagi és szellemi erőnket a létért való küzdések töltötték be. Sok ideig csak félkézzel munkálhattuk az Isten országát, mert a másikban karddal kellett védenünk egyházunk igazát. Hála az egek Urának! ez a helyzet alapjában megváltozott. Bölcs és igazságos királyunk felvilágosodott alkotmányos kormánya alatt nem is tarthattunk attól, hogy azok a szomorú idők még valaha visszatérjenek. Hálásan ismerem el, hogy a magyar állam most már nem tekint minket kitagadott gyermekeinek, hanem a2 1848. XX. t.-cz.-ben lefektetett jogegyenlőség elvéből kifolyó eljárást tanúsít velünk szemben. Kívánságunk csak az lehet, liogy a magyar kormány ne álljon meg a félúton, hanem az említett törvény szellemében igyekezzék a jogegyenlőség és az