Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-26 / 39. szám

de eredeti, azt „ínég az erős természet szülte magából". „Igen paraszt beszédekkel" szólanak, „hogy akármely falubeli parasztság is könnyen megértheti", üe ez a nyelvezet lassankint szépül. Azok a régi papok otthonosak valának a klasszikusokban, a latin eloquéntia, a retorika szabályait idők folyamán érvényesítik. E fejlődés nem érdekelné a gondolkodó, lelkesülő magyar ifjút? Előnyös helyzetben is vagyunk. Valamikor, a midőn a nagy alkotó püspök. Török Pál, az intézetnek a fővárosba hozatala mellett kardoskodott, ugyancsak sokszor emlegették az eszmének hívei, hogy ide kell jönnie a fakultásnak, mert a tudományszomjas ifjúságnak könyvtárak kellenek! Megközelíthető könyvtáraink szívesen nyújtják kincseiket. Eltekintve a távolabbinktól, magának az intézetnek is van kivételesen gazdag, jól rendezett könyvtára. Lépjünk ismeretségbe a régi magyar egyházi írókkal. Talán külön kiemelni nem is szükséges, annyira világos, hogy mi az, a mi ennek az előkelő ismeretségnek a megkötését és ápolását felettébb ajánlja. Azok az írók: lelkipásztorok. Pályájuk, munkásságuk azt az utat jelzik, a melyet a tiszteletes ifjúságönmagának, benső hajlamát követve, választott. Az ő munkájuk, az ő küzdelmeik azokat a küzdelmeket példázzák, a melyek önökre várnak. Ok villongásokról, harczokról beszélnek, „a melyek nélkül Isten vitézkedő anyaszentegyháza sohasem lehet". Megállottak azok közepette. Mint ilyenek, példájukkal tanácsadók, vezetők. Azok az írók : lelkipásztorok. Hitük, tudományuk világolt a kartársak előtt. E hitről, e tudományról beszélnek könyveik. Gyönge, akadozó, erőtlen szó, alig tudja megértetni, mennyire rá van szorulva a theologus a hitre és tudományra. Ez az ő mindennapi kenyere! Minek azt mutogatni, hogy a régi írók ezt is erősítik és öregbítik azokban, a kik velük társalognak? Mennyi hit és mennyi tudomány nyilatkozik meg az olvasó előtt például Alvinczy könyvében, a melyben — a többi között — több századra visszamenőleg megszólaltatja az egykorúakat, a kik annak idején szavukat felemelték a középkori egyház elhajlása ellen, szemben az írással! Az olvasó a reformátorok mögött hosszú sorban látja az igazság szószólóit. Ki merné tagadásba venni az ilyenformán megszilárdult protestáns keresztyén öntudatnak a jelentőségét áz igehirdetőben ? Azok az írók: lelkipásztorok. A nép között a népért, szegény sorsban élnek. Prédikálnak, írnak, írással vigasztalnak. Magyari megtakarított pénzecskéjén nyomtatja ki munkáját, a mikor pedig ezt Pázmány lerántja, feleletét hamarosan megírja s aztán hozzáfog újra a szükséges pénznek összegyűjtéséhez. „Pázmány rágalmazó írására való feleletem, úgymond, készen vagyon, csak a költség híjával vagyok még." Azok az írók: lelkipásztorok. Emberei a gyógyításnak. Tudnak lelki sebeket gyógyítani. Még Bodnár Zsigmond is elismeri, hogy vigasztalásukban van valami férfiasság, mely megedzi a lelkeket. „Ez a vigasztalás, úgymond, erőt, önérzetet adott a magyarnak, a kitartást, az egyetértést erősíté. Javultak az erkölcsök." Ennél nagyobb elismerést senki sem adhat nekik. Az, a mit egyikük (Hellopeus B.) magáról mond, nemcsak önmagára vonatkozik: „Hét esztendeig ti közöttetek legeltetvén Jézus Krisztus anyaszentegyházát, nem szűntem meg éjjel-nappal titeket tanítani és inteni nagy szorgalmatossággal, hűséggel és könnyhullatással, kiről . . . mostan bizonyságaim vagytok". Az előtt, a ki velük türelmesen társalog, a mikor tanítanak, vigasztalnak, búslakodnak stb., lassankint kialakul annak a szószéknek a jelentősége, a mely körül a magyar nép nehéz viszonyok között csoportosult. Az olvasó megérti, miért is voltak azok az emberek tényezők. Megérti, mi is volt az a láthatatlan valami, a min megtört minden reakczió, minden ellenreformáczió. Az. a mit mondani akarok: meghívás. Jöjjenek, kössék meg az ismeretséget egyenkint, erősítsük magunkat a régiek tudományával, példájával. Idők folyamán különböző áramlatok érintették az emberiséget; vannak idők, a mikor a világosság a nép széles rétegeit nehezen érinti. Azután megjön az idő, a mikor az eszmék jobban hatnak, a mikor „adventi énekek hangzanak", örvendező hit és bízó remény él a szívekben s a bizalom, a hit hathatós munkásságban nyilvánul. Ezek a termékeny idők. Ezek megtanítanak arra, hogy a hit kegyelme ad bátorságot, erőt, látást, A szkeptikus, a tétovázó a kis dolgokba botlik, az élet nagy kialakítására képtelen. A múltból reánk maradt örökségnek legyünk hűséges sáfárai. Tudakozzuk a régi írásokat, azoknak nemesebb tartalmát vigyük át a magunk, vigyük át az egyház életébe. A költő szép szavai szerint az, a ki milliókra áldozza élete dús kincsét — nem hal meg, éltető eszmévé finomul. A régi protestáns írók élnek, éltető eszmévé finomulva. Lépjünk velük lelki kapcsolatba, hogy tudjunk hathatósan szólani azoknak, a kiket majd a gondviselés ránk bíz. Ismerkedjünk meg velük, hogy magasra tudjuk emelni a szószéknek tekintélyét és hatását, a melybe majd bennünket beleállit a kegyelen.. Úgy legyen! Dr Pruzsinsz1cy PáL

> theol. akad. igazgató. A SEBESÜLTEKRŐL. Mindjárt előre megmondom, hogy iratok kellenek, olvasnivalók a sebesülteknek. Egy darabig volt kellő mennyiségben és olyan örvendetes érzés volt, hogy van, a mit nem lehet le se írni. Ezzel az örvendező érzéssel írtam haza a konventi irodának és kértem egy meglehetős mennyiségű iratot, a melyre szükségünk lett volna. A konvehti irodától megkaptuk a kért mennyiség tizedrészét és hozzá egy atyai intést, hogy lassan a testtel, mert más is van a világon, nemcsak Brünn. Igen, de itt már a munka annyira haladt, hogy nem érhettük be az atyai intéssel, mert már a többi iraton felül kellett 100 újtes-