Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-19 / 38. szám

Esperesünk imája zaklatott lelkünket buzgó áhítatban emelte Isten zsámolyához, a kié a dicsőség és hálaadás, hogy a nehéz időkben mindeddig segítségül volt minékünk s a kitől várjuk továbbra is a segedelmet. Az áhítat csendes meghatottságát élénk lelkesedés váltotta tel gondnokunk hazafias megnyitó beszédének hatására, a ki a komoly idők komoly igéjével erősítette bennünk a bíztató reménységet és buzdított további önfeláldozó munkára. A közgyűlés tagjainak meleg ovácziója mellett tették le esküjüket s foglalták el a közbizalom által kijelölt helyet újonnan választott tisztviselőink, lelkészi főjegyzőnk és tanácsbíránk: Szabó Károly nagyharsányi lelkész, valamint kipróbált buzgalmú és tetterejű világi főjegyzőnk: Varga Nagy István, a kit pécsi táblai tanácselnökké kineveztetése alkalmából kifolyólag is most ünnepeltünk. A meleg ováczióban kifejezésre jutott nemcsak a reménység, a melyet a közgyűlés a megválasztottak jövendő munkálkodásához fűz, hanem az elismerés is azért az eredményes munkáért, a melyet egyházunk javára eddig kifejtettek. Az esperesi jelentéssel (mely e lap hasábjain már ismertetést nyert) kapcsolatosan a közgyűlés meleg köszönetét és elismerését nyilvánította azokkal a lelkészekkel szemben, a kik az elmúlt iskolaévben a hadbavonult tanítókat hazafias kötelességérzettel helyettesítették, viszont megismételte azt a tavalyi határozatát, hogy a hadbavonult tanítók helyettesítését továbbra is elvárja a lelkészektől, egyszersmind megtoldotta e határozatot azzal, hogy a gyülekezetektől is elvárja annak a bibliai elvnek megértését és megvalósítását: méltó a munkás a maga jutalmára. Helyeslő tudomásul vétetett az esperesnek az az intézkedése, mellyel a behívott lelkészek helyettesítésének költségét — tekintettel a behívott lelkészek katonai díjazására — a hadbavonultak fizetésének terhére állapította meg, valamint az a másik intézkedése is, hogy mivel a parókhiális könyvtár kötetei évek óta késnek, az egyházaktól beszedett könyvtárdíjat nem szolgáltatta be, hanem takarékpénztárba helyezte. Morvay Ferenez nagyvátyi lelkész szép búcsúlevele, mellyel nyugalomba lépése küszöbén a tanácsbíróságról és biz. tagságairól lemondott, a közgyűlés minden tagját mélyen meghatotta. Az erős kötelék, mely az egyházmegye és Morvay Ferenez közt hosszú időn át fennállott, ekként külsőleg megszakadt, de fennmaradt az a belső meleg összeköttetés, a melyet semmiféle lemondás sem bonthat fel. Az isteni kegyelem vonja be szelíd derűvel a nyugalomba vonulónak hátralevő életét, hogy a sok és eredményes munka után minél tovább élvezhesse a jól megérdemelt nyugalom csendes éveit. Egészségi állapotára hivatkozva, Barsy Miklós héricsi lelkész is letette tanácsbírói tisztét. Minthogy elhatározásának megmásítására nem tudta őt rábírni a közgyűlés, végzett buzgó munkájának elismerése mellett, a lemondást elfogadta. Az ekként megüresedett tanácsbírói tisztségekre és az egyházmegyei tanítói képviselőkre november l-ig kell a szavazatokat beadni. Morvay Ferenez nagyvátyi lelkész lemondása folytán az egyházmegyei tűzkárbiztosítási ügyek kezelésével Sipos Lajos magyarmecskei lelkész bízatott meg. Egyházkerületi képviselőidül Bocsor László terehegyi lelkész, aljegyző, Horváth István világi tanácsbíró, Csuthy László rózsafai lelkész és Pakuszi Gyula világi tanácsbíró választatott meg, a két utóbbi pótképviselői minőségben. A reformáczió 400 éves évfordulójának megünneplésére vonatkozólag a közgyűlés annak a határozott óhajtásának ad kifejezést, hogy ez alkalmat használja fel egyetemes egyházunk a Kálvineum részére eszközlendő nagymérvű gyűjtésre. A Sógor Endre egyházker. számvevő által tett alapítvány kamatait (100—100 K) Nagy Imre és Józan László lelkészfiúk kapják. A számszéki, tanügyi bizottsági és egyéb jelentésekkel s a különböző rendkívüli adóra, kölcsönfölvételre és adásvételre vonatkozó ügyekkel a kellő előkészítés mellett a közgyűlés gyorsan végezhetett, úgy, hogy a gyűlés már déli 12 óra előtt véget ért. B. IRODALOM. Az igazi élet felé. — Bernát, István könyve. — Fegyverek ropogása, a világrengető háború viharai között egy figyelemreméltó könyv jelent meg. írójának tolla azonban nem a hadak útját rója, nem a harezok dicsőségét hirdeti. Az igazi élet ösvényét keresi, hol Istené minden dicsőség s hol valóban Isten dicsősége látszik meg az emberek dolgain. Nem közönséges vállalkozás ez egy olyan korban, mely az élet igazán értékes tényezőinek elhanyagolásából, sőt megvetéséből valóságos kultuszt űzve a mostani vérfürdőig jutott. A mikor a gombamódra termő „szoeziálfilozófusok" czinikus tanításaira hallgatva minden ellenkező felfogást halálra méltónak tart a világ, nem mindennapi dolog ezt mondani: „a kétes dicsőség, a könnyű siker, a divatos áramlatok előtt való meghajlás nem csábít, azt se bánom, ha szembekerülök a divatos áramlatokkal". Bernát István pedig ezt mondja. Sokszor halljuk, hogy a háború határkövét jelenti annak az általános dekadencziának, mely a társadalom minden rétegében mint emésztő tűz végezte romboló munkáját. Mi azonban azt hisszük, hogy a háború csak a nagy lehetőségeket teremtette meg. Rettentő ekéjével végighasogatta a lelkek szántóföldjét, alkalmasabbá tette a jó mag befogadására, de a gaz és gyom felburjánzását megakadályozni niucsen hatalmában. Világboldogító tendencziákkal fellépő konkolyhintők ezután is lesznek s bizonyára nem rajtuk múlik, ha kiabálásaik visszhangja esetleg szűkebb körre szorul. A háború nem tudta elhallgattatni őket. írásaik