Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-19 / 38. szám

mérges miazmái még itt szállonganak körülöttünk. Egykét díszpéldányt lássunk meg belőlük : „Az életnek csak egy czélja van: elkerülni a fájdalmat." „A siker titka: megvetni az embereket, de számba venni őket: senkit sem tartani nagynak, de senkit se venni kevésbe." „A házasságba beleszorított szerelem a legnyomorultabb rabság a világon." „A polgári osztály talpra állításán fáradni annyi, mint beteg akasztófáravaló kat gyógyítgatni." „A temető a rothadás kertje, mely abból a korból való, a mikor a megsemmisülést még ki tudták hazudni az ember tudomásából." „A temetőben rothadni ledugott dögök felett járunk. Csoda, hogy e gondolatra meg nem vadulunk s nem a temetőbe tesszük át tivornyáinkat s nem a sírokra nászágyainkat — csak azért is." (Szemelvények Ignotus írásaiból.) E valóban „megvadult" gondolatok csak így papírra vetve látszanak szokatlanoknak, de minden különösebb fáradság nélkül észrevehettük, hogy a társadalmi élet hova-tovább ezekre a gondolatokra, mint alapokra, kezdett elhelyezkedni, egymás után vetve ki magából mindazt, a mi szép, eszményi, isteni és örök. Ezért látjuk, hogy a családban, egyházban, társadalmi és politikai életben a régi idők tiszteletreméltó hagyományai egészen feledésbe mennek. Ha kegyességet, istenfélelmet keressz, hallani fogsz ilyenféle bölcselkedést: „öregapám átimádkozta az életét, apám átremélte, én egyszerűen tudomásul veszem". (Ignotus.) Ha „minden ország támasza, talpköve, a tiszta erkölcs" romlása miatt panaszkodom kegyetlenül kinevetnek s szemérmetlenül vágják oda neked: „családi tűzhely, szeretet s a tÖbbi;

nagy gyerekeknek való szóvirágok". (Szávay: A munka.) A társadalmi életben a materiális szempontokhoz igazodik minden s nem az igazi érdem, de az erős könyök biztosít előmenetelt, Nagyon jellemző és figyelemreméltó, hogy a közhit szerint a politika is csak „úri hunczutság", „hunczutok urasága". Bernát István ebben a feje tetejére állított világban alig talál egy-két vonást, mely igazi életre mutatna, Ez készteti szólásra. Erős, bátor, szinte prófétai hang csendül meg könyvében. Jól esik olvasnunk önvallomását, hogy „életének legbecsesebb eredményeit az elhanyagolt és nem méltányolt értékek szolgálatában érte el". Ez a körülmény magyarázza, hogy önérzettel, férfias nyíltsággal s nem közönséges hozzáértéssel mondja el véleményét. Előre jelzi, hogy azzal sem törődik, ha reakcziósnak bélyegzik. 0 nem úszik az árral. Rendkívül érdekes munkájából hadd vessek ide néhány gondolatot, a lényeghez szigorúan ragaszkodó, de egyébként teljesen szabad reprodukálási módot' tartva szem előtt. A felvilágosodás, demokráczia, gazdasági jólét, korunk e három uralkodó eszméje túlon-túl megnövelte a magunk erejébe vetett hitet. Az önzés lett úrrá a modern ember lelkén. A felvilágosultság nem akar több lenni, mint merev ráczionálizmus, a tránszczendentális világ dolgai iránt való érdeklődós csak a theologia berkeiben szorong. A közhit szerint a „vox populi" feltétlen szuvérén, még tudás, lelki finomultság hiányában is s így a többségi joggal való visszaélés újra igazolhatja a római történetíró állítását: „pars maior meliorem vicit". A demokráczia a tekintély elvének eldobásával már az Isten detronizálásáig jutott el. A gazdasági jólétre törekvés apostolai nem tudnak megbarátkozni azzal a keresztyénséggel, mely a földi javakat még nem a legfőbb jónak tekinti. Ezért van az, hogy az állítólagos emberi haladás magát az egyént igazán emelni, nemes irányban fejleszteni nem tudta, sőt az istennélküliség ingoványaiba vezetve, nyomorult vergődésre kárhoztatta. Az igazi tudás Istenhez vezet. A természettudomány nem gyengíti, de erősíti a hitet. „Az igazi tudósok s igazán hívők útjai összeérnek." A belénk oltott erkölcsi törvény is Istenre mutat, a ki nélkül igazi önfeláldozás nincsen. Isten nélkül, az örökkévalóság hite nélkül nincs erkölcsi tisztaság. A vallás szükségességét is az magyarázza. „A hol kiürülnek a templomok, ki fognak ürülni nemsokára az iskolák padjai is" s a tisztes családi élet nemes altruizmusa helyett a léha kalandokat, kényelmes életet kereső, anyagi érdeket imádó egoizmus kap lábra. Francziaország és a modern zsidóság szolgáltatnak erre nézve igen világos példát. A köznép általában a magasabb társadalmi szabályoktól nyer impulzust melyekben a keresztyénség tiszta, nemes ideálizmusa sokszor csak nevetség tárgya, vagy legfeljebb üres jogczím előkelő szórakozásokra. „Én semmivel nem gondolok, nekem még az én életem sem drága, csak elvégezzem a munkát, melyet vettem az Úrtól" — ez a keresztyén ember boldogsága, Mindennél többet ér. Ezt nem rabolhatja el tőlünk a szenvedés. Kötelességünk hű teljesítése által találjuk újra igazán szépnek, kívánatosnak az életet s tudunk örülni az élet örömeinek. Kötelességünk hű teljesítése soha nem marad jutalom nélkül s önfeláldozó munkáink után felhangzik mindig a lelkiismeret helybenhagyó szava. Megtanulunk ragaszkodni az élethez, ahhoz is, melyben járunk, ahhoz is, melyben lelkünk vágyaival élünk. E részben a lövészárkok sok százezer hőse mutat nekünk megható példát. Hiába vádoljuk a keresztyénséget, ennek ereje nem fogyatkozott meg. A bajokért, hiányokért csak az emberek lehetnek felelősek, A mostan dúló világháborút sem lehet a keresztyén vallás számlájára írni. Tisztán anyagi érdekek intézték azt elő. De bűnösök benne mindazok, kik az örök, isteni javak hűtlen sáfárainak bizonyultak. „Nem a keresztyénség itt a bűnös, hanem az emberek, kik nem tudnak eléggé keresztyének lenni." Krisztustól nyert örökség a mi szent vallásunk, az anyagi és lelki emelkedésnek egyetlen tiszta, romolhatatlan fundamentuma ez marad továbbra is. Az igazi boldogulás útját egyesek és népek csak úgy találhatják meg, ha a szeretetet és önfeláldozást fogadják el kormányzó erőkül, ha az élet fogalmát nem merítik ki az anyagi javakért való tülekedésben, de gondosan ápolják és erősítik