Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-27 / 26. szám

Elmenet még, mikor ón már a kocsin voltam, a tornácz felső lépcsőjénél selyemsapkájával búcsút intett, utolsó búcsút . . . Darányi Ignácz. Falusi levél.* Nagytiszteletű Szerkesztő Ur! „A jótéteiben meg ne restüljetek" — mondja az apostol. Talán sohasem adatott annyi alkalom ennek figyelembevételére — mint ma! Hiszen: „Szegények mindenkor lesznek tiveletek" — betegek . . . segélyre szorultak ... de ez emberőrületben, e szörnyű időben megsokasodott azok száma. A szószék ma rekviráló-hellyé is lett. Minden vasárnap van mit, van miért kérni és prédikálni . . . Most fémet, most tejet a menekültek gyermekei számára, most . . . tojást . . . mit . . . Egyszóval igen megsokasodott az alkalom . . . lázban a beteg társadalom . . . tartsuk ütőerén a kezünket ... és szolgáltassunk a falu most gazdag tárházából mediczinát. Van nékünk három kórházunk Pesten. A Bethesda-, Lorántífy- és Bethánia-kórház. — Istenem! A kerület gyülekezetei mily könnyen elláthatnák tojással — e legszükségesebb és legdrágább természetbeli czikkel — ezt a három kórházat, ha, mondjuk, a nyolcz egyházmegye mindegyike 1—1 hónapot választana magának és átlag 30 gyülekezet — mindennapra egy — legalább 100 tojást küldene ! Mily nagy kiadástól mentenők meg először is ezeket a szegény küzdő egyesületeket, de meg ethikai tekintetben a gyülekezetek is nyernének azzal, hogy adnának, mert: mennél jobban adakoztok, annál jobban gazdagodtok. Lelkiekben természetesen. Úgy hallom, hogy az iregi gyülekezet asszonyai 750 tojást hordtak össze két hét alatt és a három kórháznak f-elküldötték . . . lehetőleg egyenlő arányban. Kedves Szerkesztő Uram, nyáron nem szeretnek az emberek sokat olvasni, én se fűzöm tovább . . . csak arra kérem, irja meg a gyülekezeteknek, hogy angyalai röpködjenek körül kissé és szárnyuk suhogásától hadd mosolyogjanak ott fenn a szükséget nem szenvedők ! Isten vele, Szerkesztő Uram ! —ni —n. A budapesti ref. theol. akadémia hallgatói a sebesült katonák ápolásában.** Már az 1913. okt. 17-iki theol. választmányi ülés tárgyalta a cs. és kir. 4. hadtestparancsnokságnak egyházi főhatóságaink útján hozzánk intézett megkeresését az iránt, hogy theologusaink között volnának-e oly ön* A levélben foglaltakat lapunk olvasóinak szíves figyelmébe ajánljuk. ** A budapesti ref. theol. akadémia most megjelent értesítőjéből közöljük ezt a részletet, a melyben Marton Lajos igazgató oly meleg, elismerő méltánylással szól hallgatóink híven teljesített szolgálatáról. ként vállalkozók, kik részükre rendezendő 4—6 hetes betegápolási kurzus és kórházi gyakorlat útján a katonai betegápolásra kiképeztetvén, erre háború esetén fizetés nélkül vagy bizonyos díjazás mellett tényleg alkalmazhatók lennének. A theol. választmány a tanári kar javaslatára készséggel adta meg az engedélyt és szabta meg a méltányos feltételeket, melyek mellett növendékeink jelentékeny számmal jelentkeztek is. Mire azonban a hivatalos tárgyalás során a kivitelre megérett az ügy, az iskolai év vége felé járt, úgy, hogy az igazgatóság a kurzusnak 1914. okt.—decz.-re halasztását kérte, helyéül pedig a Gyáli-úti honvédhelyőrségi kórházat. A honvédelmi min. 1914. júl. 22-iki leiratában ehhez hozzájárult. Ennyire elő volt készítve az ügy, mikor a háború július végén kitört. Ekkor persze nagyon aktuálissá vált a dolog. E sorok írója évnyitó beszédében mindjárt rámutatott arra a szép és hivatásuknak egészen megfelelő misszióra, mely theologusainkra a betegápoló szolgálat körében vár, melyre jó részük már el is kötelezte magát a mult évben. Ám ifjúságunk erősen forrongott. Nehezen viselte kiváltságát, hogy ifjúi ereje teljes birtokában békés jóllétben töltse napjait akkor, mikor a nemzet élet-halálharczát vívja. Ez a nyugalom égette s elégedetlen volt önmagával. Úgy érezte nagyobb része, hogy többet kell tennie a betegápolásnál és polgárőrségnél, ezért kész volt aktív katonai csapat- vagy egészségügyi szolgálatra jelentkezni. Érzelmeiknek, gondolataiknak szép kifejezése az a memorandum, melyet ez ügyben a tanári karhoz beadtak. Méltó magyar ifjakhoz. E közben azonban megnyílt a betegápolási kurzus, melyen 56-an vettek részt és nyertek kiképzést, mint ezt a hivatalosan kiállított osztályozási lajstrom kalkulusokban is feltünteti. E tanfolyan látogatása a vele kapcsolatos kórházi gyakorlattal megnyugtatta ifjúságunkat. Megértették, hogy a háború sem egyforma feladatot ró mindenkire. Fontos a betegápoló is, ki a sebesült katonához szakértelemmel tud nyúlni és vallásos lélekből tud szólni. Különösen intelligens ápolókra volt szükség, kik a durvább munkák alól felmentve, a nagyon elfoglalt orvosok és papok teendőinek egy részét átvegyék. Csakhamar meg is találták helyüket. A Pénzintézetek Hadikórházának parancsnoka, dr. Manninger Vilmos egyet. m. tanár alkalmazott október közepétől fogva állandóan 20-at a fehérvári-úti nagy kórházban, felügyelői czimmel, teljes ellátás és 3 K napidíj mellett. A fáradtakat az év folyamán néhányszor kicseréltük, úgy hogy összesen 36-an működtek e szolgálatban. E számban benne van az az 1 növendékünk is, ki a Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület család-utczai kórházában az egész iskolai éven át kitartott. Május l-re a tanári kar visszahívta a fehérvári-úti kórházból a IV. eveseket, hogy alkalmat adjon nekik a kollokviumokra és a kápláni vizsgára való előkészületre, hogy így az egyházkerület az ősszel ne maradjon káplán nélkül. Helyükbe I. éveseket küldtünk, kiknek megadtuk az engedélyt arra, hogy már