Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-25 / 17. szám

törő pillanatában, kilépett maga az Ür: „Kelj föl, — Saulus !" Győztek az apró kis fénysugarak . . . A sok sok, levegőben röpködő magocskából oda repült egy a kőrétegek közé. A magocskából virág fakadt. A virágnak Pál volt a neve. „Azután liárom esztendő múlva fölmentem Jeruzsálembe, hogy Pétert meglátogassam." Ha ez a fénysugár ott nincs a mi homlokunkon is, hiába a mi minden prédikálásunk, hiába halt meg Jézus Krisztus ezért a mi sokat szenvedett hazánkért is. Kiss Géza. A VATIKÁN BÉKEPOLITIKÁJA ÉS A PROTESTANTIZMUS. A világélet átszervezését szolgáló nagy háborúnak véres és sötét világában élénken repdes a Vatikán feli óigalambja és gyakorta vonja magára a közérdeklődés tekintetét. Ha a békeközvetítésre irányuló törekvései kevés sikerrel jártak is, emberséges fáradozása több tiszteletreméltó eredményt ért el. Szelleme és munkája majdnem általános becsülést váltott ki. legalább a mi oldalunkon és a semlegesek körében. Oroszország vatikánellenes magatartása története irányvonalába esik, a brit Egyesült Királyság alkalmi diplomácziai összeköttetésbe lépett a Vatikánnal, a vatikánellenessé vált Francziaország most előbb körüludvarolta a Vatikánt, azután megfenyegette s végül új vatikánellenes intézkedésekre adta magát. Ezek az események sem rendítették meg a Vatikán föltétlen semlegességét, emberbaráti fáradozásait és békeközvetítő törekvéseit. A róni. kath. közönség bizonyos büszkeséggel és reménységgel, a vatikánellenes irányzatok némi kelletlenséggel és hatalma növekedésétől való félelemmel nézik a Vatikánnak mostani nemzetközi politikai szereplését. A protestánsok közül némelyek talán titkolt, vagy titkolhatatlan irigységgel látják a történeti ellenfélnek kivételes helyzetét és kedvező szerepét. Talán még olyanok is akadnak, a kik nagyon sajnálják, hogy a protestántizmusnak nincs ilyen egységes világszervezete és világpolitikai tevékenysége. A Vatikán elvi álláspontját, történeti múltját s mai sajátos nemzetközi politikai helyzetét ismerő ember sem nem csodálkozik, sem nem bosszankodik, sem nem irigykedik e miatt, sem nem sóvárog félszeg utánzás után, hanem beállítja szervesen az elvek és tények rendszerébe s a jelen és jövő munkatervébe ezt a Vatikánt. A római katholiczizmus világegyházi alapelvéből, szervezetéből és életérdekéből feltétlenül következik világpolitikai működése. Világi hatalma elvesztése után még inkább rá van utalva vallási világpolitikájának fokozottabb folytatására és kivételes nemzetközi politikai állása által lehetővé tett diplomácziai működésére. Diplomácziai tekintetben sovány évei csak fokozzák a diplomácziai munka szükséges voltának az érzetét és az életre keltésére irányuló akaratot. XIII. Leo nagy diplomácziai munkássága után X. Piusz belső restauráló tevékenysége alatt háttérbe szorult a diplomácziai munka. Most XV. Benedek avatott kézzel vette fel és folytatja a vatikáni világpolitikának részben elejtett fonalát. A háború különös alkalmat nyújt az elhalványult diplomácziai munka felújítására. A római katholiczizmus társadalombölcselete s közelebbről az államról szóló tana és ezeken alapuló politikája páratlan alkalmat nyer a gyakorlati — nem érvényesülésre, csak — tevékenységre. Az antik organikus és az őskeresztyén patriarkhális társadalomtanból összetevődött társad alombölcselei e az államot csak a természeti jog alapján ismeri el külső rend- és jólétfentartó intézménynek, a szuverén modern állam pozitív jogalkotó hatalmát elvileg nem ismeri el s a nemzeti gondolat elhanyagolásával az államoknak az egységes keresztyén kultúrában és világcsaládban való családtagi helyzetét és feladatát hangsúlyozza. Ezért a római katholiczizmus alapjában véve a nemzetközi békének volna a híve. A háború igazságos volta fölött való legfőbb ítélkező jogát a modern viszonyokhoz mérten letompította. Ez az elvi alap, történeti alkalmazkodás és a gyakorlati életérdek nemcsak lehetővé, hanem egyenesen szükségessé tette a valláspolitikára való szorítkozást, a minden irányban való semlegességet és a közvetítő szerepet. Mindez természetesen előnyére szolgál a Vatikánnak, azonban nem hatalmi világpolitikája feltámasztására, hanem csak valláspolitikája sikeresebb intézésére. Világi hatalmát a feltámadás reménye nélkül eltemette a világtörténet. Annál elemibb életérdeke a vallási politikának az egyes államokban való sikeres irányítása. Mostani munkája egyes államokban szívélyesebb viszonyt hozhat létre s hívei előtt mindenesetre növeli tekintélyét és népszerűségét. Azonban a Vatikán nem tagadhatja meg önmagát. Épen azért nem lehet állandó ez a szívélyes viszony a szuverén modern állam és az azt el nem ismerő, a természeti jog és az egyháznak államok fölött való nemzetközi szuverénitása alapján álló Vatikán között. A protestántizmusnak nincs mit szégyenkeznie nemzeti és vallási „szakadozottságán". A nemzeti eszmének, a modern államnak és a lelkiismereti szabadságnak az elismerése kizárja az egységes nemzetközi világegyház alakítását és fentartását. A protestántizmus egysége nem a külső szervezetben, hanem a közös keresztyén szellemben van. Az egységes keresztyén kultúra ügyét ezzel a szellemi közösséggel szolgálja. A világprotestántizmusnak ez az egysége a legutóbbi években a világmisszióban és a protestánsok világszövetsége megalkotására irányuló törekvésben láthatóan is megnyilvánult és erősödött. Csak fájlalhatjuk, hogy a világháború ezt a nagy törekvést is porba sújtotta. Hisszük azonban, hogy nem semmisítette meg. Ebben a világprotestántizmusban is erőteljesen képviselve volt a világbékére való komoly