Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-04-25 / 17. szám
törekvés. Természetes azonban, hogy ez olyan formában nem nyilatkozhatik meg, mint a római katholiczizmusé. De mint eleven erő ott él a nemzetek szellemében most is, még inkább a háború után. Azonban nem ez a paczifizmus, nem is a protestánsok naczionálizmusa és imperiálizmusa, hanem a modern közművelődéssel, annak szellemével való egyneműsége, hogy a személyes meggyőződés vallása, az teszi a protestántizmust a mai életre nézve becsesebbé s hogy jézusibb, az teszi mindenkor értékesebbé. Különben a békét nem a Vatikán hozza, nem is a protestántizmus, hanem a háború s annak a győzelme. Ezt pedig a legszervezettebb és legerősebb lélekkel bíró államok nyerik meg. Amennyit, adtak ehhez a győzelmes erőhöz, annyi részük van a nagy vallásalakoknak a béke kivívásában. Es a mennyi erőt adnak a jövendő építéséhez, annyi lesz a történeti életirányító szerepük. Ha a protestántizmus annyival járul hozzá a mostani világtörténelmi átalakuláshoz, mint a modern kultúra kifejlődéséhez, emelt homlokkal, az egyenlőrangúság, sőt a fensőbbség tudatával állhat szembe a vatikánizmussal, a világ vallásaival s a világtörténet szellemével! V. J. TÁRCZA. A találkozás. Bús alkonyat volt . . . Véres csatatéren Tovatűnt harczok sápadt csendje iilt. . . . Szemén fagyott könny, — tört fénykép kezében, Imát mormolt egy csöndes sebesült. „Uram ! lassan a végtelent belátom . . . Szemem fényét már festi a halál . . . De hogy lehet, hogy az én kicsi lányom Otthon, mosolygva . . . mindhiába vár?" „Hogy lehet az, hogy soha már ne lássam ? . . . Ne érezzem ölelő kis kezét? Uram? ..." Csönd lesz . . . S a titkos hallgatásban Fátyolt terít az este szerteszét. . . Es távol . . . otthon . . . kicsiny halott gyermek Mosolyg, mint a ki messzi-messzi lát . . . — S egy édes anya a nagy árva csendnek Zokogva tördel könnyes, halk imát: „Uram, miért szállt el fehér, tiszta lelke 9 . . . Távol tavaszba miért vitted tovább ? Mért, hogy az apja, a ki úgy szerette, Sohase látja édes mosolyát? . . „Mért nem lehetnek soha többé együtt? Mért, hogy a halál bimbót is arat? ..." Eddig az ima ... S ott fönn — fényes szárnnyal Viszi kis lányát az apa magával — . . . S zsoltárt zengenek tiszta sugarak . . . Muraközy Gyula. Az északi harcztérről. Nagytiszteletű Szerkesztő Úr! „Inter arma silent musae", tartja a latin közmondás. Ennek igazságát tapasztalja az ember itt nemcsak azon lelki megnyilvánulásoknál, melyek a múzsák gyűjtőfogalma alatt összefoglaltatnak, hanem még a legközönségesebb levélírásnál is. Az ember itt csak kapni szeretne naponként minél több levelet, de az írástól valósággal irtózik. Mindazáltal nem mulaszthatom el, hogy be ne számoljak Nagytiszteletű Úrnak arról, hogy milyen volt a mi ünneplésünk itt a táborban. A 11. honvédlovashadosztály 4 huszár- és egy ágyúsezredből áll. Ide tartozik a 2-ik debreczeni, a 3-ik szegedi, az 5-ik kassai és a 9-ik marosvásárhelyi huszár- s az 1-ső honvédtűzérezred. A debreczeni ezred 90%"a ref., de a többi ezredeknél is nagy számmal van képviselve felekezetünk. Nagypénteket itt bent a törzsnél, az itt lévő huszárok és tüzérek részére — kik vagy 2—300-an vettek részt — tartott Istentisztelettel ünnepeltük meg. Úgy volt, hogy miután csapataink gyalogosan rajvonalban fekszenek, a húsvétot is itt ünnepeljük meg. De ép mikor az istentiszteletet meg akartam kezdeni, érkezett meg autóval Flor ezredes a kettes huszároktól a dandár kérelmével, hogy húsvéti istentisztelet tartására küldessék ki a ref. lelkész. Erre nekem rögtön autóba kellett volna szállanom. Kérésemre az altábornagy úr megengedte, hogy a már összegyűlt legénység részére az úrvacsorát kioszthattam. Jó ötórai utazás után megérkeztem a dandárhoz, mely már a rajvonalban fekszik. Meglepett, hogy katonáink vidáman futkároznak, fogócskát játszanak a fedezékek körül. Megtudtam aztán, hogy miután a muszkák húsvétja összeesik a miénkkel, hallgatólagos fegyverszünet, állt be, legalább az első napra. A ház, melyben a dandártörzs lakik, egy ódon stílusú földesúri kastély, mely, miután előbb muszka kézen volt, a barbár pusztítás siralmas nyomait viseli magán. Mondják, hogy gazdája, egy ulánus főhadnagy, eljött megnézni, de látva a rettentő pusztítást — a leégetett gazdasági épületek égnek meredő oszlopait, betört ablakokat s a teljesen tönkretett parkot —, még csak le sem szállt lováról, hamar elvágtatott. A kastély már bent van az orosz ágyúk lávonalában s ép a mult héten vágott le az udvarán egy gránát, egy százados fa gyökerei közé, körülbelül három méter átmérőjű s másfél méter mély gödröt vájva. Az istentisztelet 10 órára volt kitűzve. Ezt megelőzőleg egy főhadnagy társaságában felmentem a hegyre, megszemlélni a fedezékeket. Képes újságokban már sokszor láttam fedezéket, de igazi fogalmat csak itt alkottam róla. Hogy a körülményekhez képest mint vannak berendezkedve, elég tán, ha megemlítem, hogy a fede-