Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-04 / 14. szám

158 HÚSVÉT ÜNNEPÉN. Világraszóló időkben, tengernyi szenvedés között érjük meg a húsvét szent ünnepét. Oly vérontás folyik — melyhez hasonlót nem ismer a világtörténelem — ezen reánk kényszeritett élet-halálharczban! A kultúra és czivilizáczió be nem látható időkre visszavetettnek látszik. Az az iszap és szenny, a mely békés időkben a vizek mélyén húzta meg magát, most mind felszínre került. Vadságot és kegyetlenséget látunk oly nemzetek részéről, melyekkel rokonszenveztünk s melyek a kultúra terén mindig az úttörők között szerepeltek. A jézus1 törvény, a szeretet törvénye, mely fényével ós melegével besugározta az egész föld kerekségét, ma elhomályosodni látszik. Ámde jöjjenek bár a poklok kapui, mi ezen törvény mellett mindvégig megállunk. Minél inkább ingatja a vihar nemzeti létünk hajóját, annal inkább ragaszkodunk a delejtűhöz, mely megmutatja nekünk „az életet, az utat és az igazságot". Minél borúsabb a láthatár, annál inkább tündököljenek egyházaink, mint őrállomások és világítótornyok, hogy el ne vesszünk és irányt tévesztve kétség és csüggedés ne vegyen rajtunk erőt. A jézusi törvény nemzeteknek és egyeseknek a legerősebb horgonya. Ennek védelmével, ennek oltalmával minden megpróbáltatást keresztyéni megadással és férfiasan tudunk elviselni. Vegyünk példát a Megváltóról, ki imigyen imádkozott: „Távoztasd el tőlem e keserű pohárt, mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tied legyen!" Tábori lelkészeink a csatatéren bátorítják és lelkesítik vitéz katonáinkat. Hazafias szózatuknak nem kicsiny része van abban a legendaszerű magyar hősiességben, mely az egész világ csodálatát kivívta. De lelkészeinkre itthon is nagy és nehéz feladat vár. Az ő hivatásuk lelket önteni az ingadozókba, megvigasztalni a szomorkodókat, istápolni az özvegyeket és árvákat, bátorítani a sebesülteket és betegeket és a krisztusi törvényt fennen hirdetni mindenütt. De ez csak a feladat egyik része. A másik rész az, hogy tanítóinkkal, presbitereinkkel egyetemben fokozott munkára és fokozott takarékosságra serkentsék az itthon maradottakat és a nőket és a gyermekeket is. A mennyire emberileg lehet, pótoljuk ki azok hiányát, kik értünk küzdenek a csatamezőn. Küzdjünk és harczoljunk mi is a munka és önmegtagadás fegyvereivel azért, hogy derék katonáink szükséget ne szenvedjenek. Ha így cselekszünk, akkor jogunk lesz ajkunkra venni az Úr imádságát: „Add meg nekünk a mi mindennapi kenyerünket ma" és akkor jogunk lesz reményleni, hogy a mindenható Isten meg is hallgatja ezen nagy időkben kérésünket. De mielőtt letenném tollamat, egy cziprus-ágat teszek azok sírjára, kik a hazáért hősi halált szenvedtek. A thermopylaei szoroson az volt felírva: „Vándor, mondd meg Spártának, hogy láttál bennünket itt elterülve, midőn a haza szent törvényeinek engedelmeskedtünk". A mi vitézeink sem kisebbek, mint a spártaiak voltak. Ok önfeláldozásukkal Isten előtt is tetsző dolgot cselekedtek, mert valóra váltották az írás szavait: „Az én életem sem drága nekem, csakhogy elvégezzem futásomat és a szolgálatot". Ok a szolgálatot, a haza szolgálatát becsülettel elvégezték és halálukkal megpecsételték. Vértanú-halálukból fakadjon győzelem és dicsőség a hazának! Darányi Ignácz. TÁRCZA. Przemysl költője. Rengeteg országban csüggedt katonák tiporják a végtelen utat. Szavuk nem sok van egymáshoz . . . Nem hazafelé tartanak. Nehéz nélkülözésektől gyengült karjuk nem sok nappal előbb még kardot szorongatott. Sokan vannak, de sokkal többen azok, a kiknek szomorúan büszke részvéte kiséri őket. A kísérők mindenike keres valakit a sorokban. Sokan itt akadnak rá a keresettre, de sokaknak kell visszamenniök a galicziai várba. Ott is sokan maradtak — örökre. A mi részvétünk is ott kémleli az elvonulókat sokakkal együtt s keresi a gyóni pap fiát. . . Gyóni (Áchim) Géza a többiekkel együtt ott küzdött az ostromlott várban és szenvedte a háború gyilkos nyomorúságát csak úgy, mint a többi névtelen ; de Gyóni lelkében kinyíltak a szenvedés rózsái és mindenek lelkét megragadó pompában szórták szét illatukat, enyhületet vagy lelkesedést öntve a szenvedő katonalelkekbe. Gyóni Géza verseket írt. Dalait már széltében ismerték, mikor egy lelkes hadnagy buzgólkodása lehetővé tette, hogy a szép versek még több küzdő harczos kezébe eljussanak. A verskötet kiadását újra meg újra meg kellett ismételni, úgy hogy január 20-ika táján már a 11-ik kiadás volt sajtó alatt. Nincs okunk kétkedni abban, hogy az a 11-ik ezer példány is ép úgy elkelt, mint az előző tízezer. * Lapunknak volt már módjában e verskötetből néhány verset bemutatni, de mindazáltal nem tartjuk fölöslegesnek, hogy olvasóinkat Gyóni Géza verseivel terünkhöz mérten részletesebben is megismertessük. Mindössze huszonegy költeményt foglal magában a kis kötet, mely könyvészeti tekintetben két szempontból is érdekes. Emléke a Przemyslben hevenyészett magyar könyvnyomtatásnak. Az idegenszerűség annyiban vehető észre a nyomtatáson, hogy egyes betűket, nem lévén magyar betűk, lengyel betűkkel kellett helyettesíteni. Nem egyedüli terméke e kötet a przemysli magyar sajtónak: dr. Molnár Kálmán egri jogtanár, tart. honvédhadnagy „Tábori Újság"-ja erre! a bizonyság, mely naponta 2000 példányban jelent meg. Még nagyobb könyvészeti érdekessége Gyóni verskötetének, hogy Magyarországon csak egyetlen egy példány van belőle, az, melyet a költő