Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-21 / 12. szám
evangélium s fáradt lelkűknek az üdítő „Harmatcseppek" s más iratok. Láthatunk itt sok mindenféle népet s volt alkalmunk megfigyelni a különféle nácziók erkölcsi karakterét. A galicziai zsidó menekült erkölcsiségéről a pesti rendőri liirek, razziák révén is értesülünk. Látjuk, hogy milyen az evangélium nélküli élet a lengyelek, ruthének között. De itt volt elszállásolva falunkban hét napig egy német huszárezred egyik svadronja, 120 emberrel és 4 tiszttel. A tiszti szállás s étkező ismét a ref. parókhia lévén, módunk volt megbeszélni s felajánlani ref. templomunkat egy német istentisztelet számára. Február 21-én, vasárnap von Schiersstedt huszárkapitány parancsban adta ki, hogy az összes katonaság délután 3 órakor templomba jöjjön. Díszbe öltözötten megjelent a svadron s a kis magyar gyülekezet is. Egy német szolgabíró („a ki Kriegsfreiwilliger", egy a több millióból), ki közhuszár, német lelkész fia, volt előbb az énekvezér. A katonák kezében ott volt a hadvezetőség által (1) adott „Gesangsbucli", melynek 8-ik énekét, a Luther-éneket énekeltük előbb: „Ein feste Burg ist unser Gott", a magyarok közül többnek a kezében ott volt a Hozsánna, benne az ének : „Erős várunk az Úr Isten". Ének után alólírott imádkozott, bibliát olvasott (23. zsolt.) és olvasott fel egy részt Modersohn Ernő német lelkész bibliamagyarázatából: „Der Herr mein Hirte", majd rövid adhortácziót intézett a német s háromnegyed részben prot. katonákhoz, kiemelvén, hogy mi igen értékesnek tartjuk a német nemzettel való szövetséget, de az igazi szövetséges s az igazi harczos és győző vezér: Jézus Krisztus, Öt fogadjuk mindnyájan, magyarok és németek a mi 'pásztorunkká s akkor lesz valóság. Wir kampfen nicht für die Güter der Erde Das heiligste schützen wir mit dem Schwerte. Ezután az „Unser Vater", majd az ároni áldás hangzott el: „Der Herr segne dich . . s azután ismét énekeltünk György Sándor gödényházai áll. tanító harmónium-játéka mellett magyarul és németül: „Ki csak Istenre dolgát hagyja ..." (Hozsánna 134. ének) s azután magyyr imában kértünk lelki áldásokat a távozókra, kik ott feküdtek már Lille mellett a lövészárokban, látták Lüttick füstölgő romjait, laktak az orosz czár spalai kastélyában s Eszakmagyarországon át menőben voltak Galiczia szomorú tájaira avval az erős elhatározással, hogy négy hét múlva Galicziát megtisztítják az ellenségtől. Végül elhangzott az „Isten áldd meg a magyart" s áhítattal távoztunk az Úr sátrából, melynek csendjét most huszár-sarkantyúk pengése verte fel s a „Waclit am Khein" hangjai, mit az áll. tanító játszott. Tekeháza. Benkö Viktor, ref. lelkész, Isztriában, Krajnában. A sok sebesült és beteg katona után egészségeseknek is nyújthattam lelki táplálékot. Megtudtam ugyanis, hogy Pólában nincs magyar prot. lelkész, pedig a tengerészek között bizonyára vannak magyarok, ha ez a fegyvernem nem a legnépszerűbb is a mi fiaink körében. A megbízatás kieszközlése nem volt nehéz, ámbár oda bejutni nem könnyű dolog. Szigorú vizsgálat után, a melynek a katonai személyek s tisztek is alá vannak vetve, lehet csak elhagyni a pályaudvart. A városon belül is sokszor igazolni kell magát az embernek. Ámde az eredmény megérte a hosszú, lelketölő utazást (Graztól Póláig 18 óra) és a sok molesztálási. Haditengerészeink között ugyanis — az ottani lelkész adatai szerint — több, mint 2000 magyar prot. (2 /3 részben ref.) katona van. S ezeknek állandó lelki gondozását nem látja el senki. A pólai ev. lelkész ugyan (Hollerung Richárd), a ki magyarországi származású és iskoláit is idehaza végezte perfektül beszél- magyarul, ámde ő a háború elején egy osztrák landwehrdivizióval az északi harcztérre ment és Pólába a bruck (am Mur)-i ev. lelkészt nevezték ki tábori lelkészül, a ki egy árva szót sem tud magyarul. (Itt megjegyzem, hogy ev. testvéreink a katonaleikészet terén hozzánk képest nagy előnyben vannak; tudomásom szerint legalább annyi ev., mint ref. tábori lelkész van, holott a ref. katonák száma csaknem kétannyi, mint az evangélikusoké! Katonáinknál „ev." a legtöbbször annyit jelent, hogy „prot."; a két felekezet közötti különbséggel — különösen itt Ausztriában — egyáltalán nincsenek tisztában. Nehogy félreértessünk : mi nem sokaljuk az ev. tábori lelkészek számát, csak szeretnők, ha az arányt minálunk is megtartanák) Szokatlan nagyszámú tengerész-fiainkkal tehát — lelki tekintetben — nem törődik senki. Pedig ha eddig aránylag elég nyugodtan telt el idejük, ki tudja, nem állíttatnak-e már a közel jövőben a legsúlyosabb próbák elé ? ! A tengeri csaták borzalmai messze fölülmúlják a szárazföldi háború megpróbáltatásait s hogyan nézzenek bátran szembe velük a mi fiaink, ha a lelkük nincs felvértezve ? ! Mikor én Pólába érkeztem, sajnos, csak kevés hajó volt a kikötőben. Azt hittem tehát, hogy nem sokan lesznek a február 28-iki istentiszteleten, a melyet az ev. imaházban tartottam. S örömtől — egyúttal bizony fájdalomtól — dobbant meg a szívem, mikor a 400 ember befogadására készült nagy imatermet derék tengerészekkel zsúfolásig megtömve találtam. Az ajtókat is nyitva kellett hagyni részint a nagy hőség csökkentése okából, részint mert a bejáratoknál is sokan szorongottak. Micsoda hatalmas zengéssel szárnyalt ég felé a „Te benned bíztunk eleitől fogva" ! Micsoda áhítattal figyeltek az igére, mely arról szólott, mikép nézhetnek nyugodtan a rettentő bizonytalanságokat magában rejtő jövendő elé! S mint hullott a könny a szemekből, mikor a távollevő kedveseikért, a boldog viszontlátásért imádkoztunk! Úr-
