Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-21 / 12. szám

vacsorával 200 ref. testvér élt; szinte zavarba jöttem a nagy szám hallatára, mert a rendelkezésemre álló szent kenyér bizony csak félannyi ember részére készült. Ugyancsak takarékoskodni kellett vele; szegény tengerészeink (s csekélyebbszámú más fegyvernemhez tartozó katonáink) ily apró morzsalékot — tudom — még soha sem kaptak, de hogy ennek daczára a lelki táplálók nem volt hiábavaló, a meghatott arczok mutatták. Istentisztelet után imakönyveket s egyéb vallásos iratokat osztottam szét köztük, de bizony ha legfeljebb mindeniknek egy jutott! Pedig micsoda mohósággal nyúltak érte, látszott, hogy mennyire hiányzik nekik a lelki eledel! A jól végzett — azaz, dehogy is végzett, csak kezdett — munka tudatával hagytam el szép hadikikötőnket. Feltettem magamban, hogy nem nyugszom, a míg tengerészeink lelki gondozásának ügyét rendbe hozni nem segítem. Megfelelő jelentésein már elment katonai parancsnokságomhoz. Most e helyen egyházi főhatóságainkat kérem fel, vegyék kezükbe ez ügyet és sürgessék, hogy Pólába magyar ref. tábori lelkészt nevezzenek ki, vagy legalább a mostani ev. német lelkészt Hollerung Richárddal cseréljék ki. Pólából visszajövet Krajna fővárosában Laibachb&n szállottam ki. A háború elején sok betegünk volt a laibachi kórházakban. S akkor senki sem törődött a mi szenvedő véreinkkel! Magukra voltak hagyatva idegen városban, minden lelki vigasz nélkül. Most, mikor máigyérebb számmal vannak, szinte egymást kergetjük, prot. papok. Még az én ottlétemben megérkezett az egyik német ev. tábori lelkész, pár nappal utánam pedig ment Pröhle professzor, az ev. egyház kiküldöttje. De bizony azt a mulasztást, a mit eddig elkövettünk, most már jóvá nem tehetjük. Laibachban különben még az ottani német ref! pap lett épen a legjobb barátunk s így kimondhatatlanul jólesett az én 60 lábbadozó magyar katonámnak, hogy a messze idegenben édes anyjuk nyelvén szólta nekik lelkipásztoruk a vallás vigasztalását. Istentisztelet után -a templom előtti téren német tábori lelkész kollegám le is fényképezett katona-híveim körében. E fénykép egyik legszebb emlékem lesz mindenkor. Graz, II., Leonhardt-Str. 30. E. Szabó Dezső, os. és kir. ref. tábori lelkész. KÜLFÖLD. Németország. Emlékezés. Most a nagy csatazaj közepette is nagy kegyelettel emlékeztek meg a német prot. keresztyének Gerok Károlyról születésének 100-ik évfordulója alkalmából. Méltó volt reá. Egyike volt a német lutheránus egyház legrokonszenvesebb alakjainak. A szó igaz értelmében költő és pap volt egy személyben. Kötetekre menő vallásos költemények és prédikácziók szereztek neki hírt, elismerést. Különösen az ifjú igehirdetők fordultak nagy előszeretettel költői nyelvezetű, könnyen megtanulható és foglyul ejtő szép diszpozicziójú (gyakran foglalta versbe ezeket), de nem nagyon mélyjáratú beszédeihez. Nálunk is népszerű volt a nagy wiirttembergi sváb költőpap és sok utánzója, fordítója volt. Mint wiirttembergi udvari prédikátor halt meg 1890-ben. Diakonisszák és dialconusok a háborúban. Sok szó esik most nálunk is a diakonisszákról. Nem sok magyar diakonisszánk van még. De a már meglévők híven és nagy önfeláldozással veszik ki részüket a szeretetszolgálatból, mint erről már megemlékeztünk. Német protestáns testvéreink körében a diakonisszáknak egész serege vesz részt a sebesült katonák ápolásában. Ötvenhárom diakonissza-„anyaházban" több mint 8000 ágy van és az ápoló diakonisszák száma 3800. A közölt kimutatásból látjuk, hogy a legtöbb ágy (2200) van Bethel-Bielef'eldben, a Bodelschwing-alapította nagyszerű szeretettelepen és Kaiserswertben (362). A berni diakonisszaház is 400 testvért küldött Németországba. A diakonisszák közül több százan a tábori kórházakban is teljesítenek megbecsülhetetlen szolgálatot. Szomorú eset érte a königsbergi Otthon 60 tagját. Ezek ugyanis egy keletporoszországi hadtesttel együtt a nyugati hareztérre mentek és ott a visszavonulás alkalmával a sebesültekkel együtt franczia fogságba estek. Nem engedték meg nekik az udvarias francziák, hogy továbbra is ápolják a német betegeket. Páiisba czipelték őket. Útközben a legdurvább szidalmakban és bántalmazásokban volt résziik. Két napig nem adtak más ennivalót nekik, mint fekete kávénak csúfolt lőrét, ezt is egy rozoga lóitató vödörben szervírozták. Végre 14 napi vizsgálat és sok szekatúra után 52-őt közülök Lyonon át elbocsátottak, 8-at fogva tartottak, ezeket lopással vádolták, mert táskáikban franczia eredetű kötözőszereket és egyiknek csomagjában egy belga katonasipkát találtak, a mit ez Liittichben tett el. Azzal vádolták, hogy halott belga katonát rabolt ki. Szóval a franczia udvariasság ismét a mostanában annyiszor kiemelt fényében tündökölt ezekkel a szegény diakonisszákkal szemben is. Csak az általuk ápolt sebesült franczia katonák voltak hálásak velük szemben és keltek védelmükre. — Németországban 16 diakonus(Bruder-) képzőintézet van és több mint 500 diakónus teljesít szolgálatot a betegápolás terén. Ott tehát az egyház e szervei útján is éreztetheti a maga anyai szeretetét fiaival szemben. A Gusztáv Adolf-Egyesület évi közgyűlése a mult ősszel elmaradt. A badeni Freiburgba tervezték. Most egész csendben Lipcsében tartották meg mintegy 70 küldött részvételével. Az adományok természetesen megcsökkentek. Pedig a háború után majd fokozott mértékben lesz szükség a segélyezésre. Elhatározta a közgyűlés, hogy havi folyóiratot ad ki a háború után. A waldensektől egyelőre legalább megvonták a segítséget, mert ezek hivatalos lapjukban méltatlan vádakkal illették a