Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-21 / 12. szám

Csak egy éjszakára küldjétek el őket: Az uzsoragarast fogukhoz verőket. Csak egy éjszakára: Mikor gránát-vulkán izzó közepében Úgy forog a férfi, mint falevél szélben S mire földre omlik, ó iszonyú omlás — Szép piros vitézből csak fekete csontváz. Csak ,egy éjszakára küldjétek el őket: A hitetleneket s az üzérkedőket. Csak egy éjszakára: Mikor a pokolnak égő torka tárul, S vér csurog a földön, vér csurog a fárul. Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben S haló honvéd sóhajt: fiam . . . feleségem. Csak egy éjszakára küldjétek el őket: Hosszú, csahos nyelvvel hazaszeretőket. Csak egy éjszakára: Vakító csillagnak mikor támad fénye, Lássák meg arczuk a San-folyó tükrébe. A mikor magyar vért gőzölve hömpölyget, Hogy sírvá sikoltsák: Istenem, ne többet! Küldjétek el őket csak egy éjszakára, Hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára. Csak egy éjszakára: Hogy bújnának össze megrémülve, fázva; Hogy fetrengne mind-mind, hogy mea-kulpázna ; Hogy tépné az ingót, hogy verné a mellét, Hogy kiáltna bőgve : Krisztusom, mi kell még ?! Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak Arjáért a vérnek, csak én megmaradjak ! Hogy esküdne mind, mind! S hitetlen gőgjében, a kit sosem ismert, Hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az Istent: Magyar vérem ellen soha, soha többet! — — Csak egy éjszakára küldjétek el őket. (Przemysl.) Gyóni (Áchim) Géza. Emlékezés Misztótfalusi Kis Miklósra. II. Amsterdamba ment, itt igen gyorsan eltanulta a könyvnyomtatás minden csinját-binját. „Belgiumban ki stempelyt, az az atzél Betűt metsz, csak abban gyakorolja magát, más az, ki mátrixot, az az réz betűt csinál; harmadik az, aki önti a Betűt, negyedszer asztán ugy következik a Typographia". Misztótfalusi kiemeli, hogy ugyancsak hamarjában mindenben otthonos lett: „minden eszközöket . . . magam csinálom". Híre ment különösen szép betűinek. Svédországból, Olaszországból (a pápa nyomdájából) stb., sőt még a könyvnyomtatás művészetének hazájából, Belgiumból és Francziaországból is egyremásra kapta a megrendeléseket. „Nemtsak a szomszéd országoknak — írja Misztótfalusi idevonatkozólag—Lengyelországnak, Sveciának, Angliának, Olaszországnak (a pápának) szolgáltam sokat, hanem messze való országok is rekviráltanak engemet, szolgálatom iránt. Hol vagyon Amsterdamhoz . . . Arménia? Azoknak sokat szolgáltam. Hol vagyon Georgia ad radices Caucasi? Azoknak soha nem lévén nyomdájok . . . rávette magát királyuk és maga leírván az alfabetumöt ós valami contextust, ugy küldötte nékem Amsterdamba! Én pedig nem approbálván azt a formát; más módosabb Betűket tsináltam nékiek, mellyen igen örültenek." „A florentiai Nagyherczegg egész hónapnál tovább jártatott én utánam gazdag conditio igéréssel, hogy ott discipulusokat tartanék és Fusoria Officinát erigalván, megmutogatnám, niiképen kell élni az eszközökkel, melyeket tőlem szereztetlek volt." Híre-neve eljutott hazájába is. Ismeretes Páriz Pápai verse, melyben honfitársának ügyességét dicséri: „Mindenféle nyelvben és minden formában Betűt metszliet vala nagyobban s apróbban; Ugy jár vala tudós keze az aczólban Mint másnak a könnyen engedő viaszban." Azóta, hogy Misztótfalusi a fentebb idézett sorokat papírra vetette, azóta, hogy Páriz Pápai ilyenformán verselt, sok idő múlt el, több, mint kétszáz esztendő s ez a két század csak növelte az egykori magyar könyvnyomtatónak dicsőségét. Bod Péter „Erdélyi Feniksznek" (Phoenix Daciae), Jankovics Miklós „Magyar Elzevirnek", Toldy Ferencz „régibb nyomdászatunk nagymesterének", egy épen a napokban megjelent könyv („A könyv története") a XVII. század leghíresebb könyvnyomtatójának nevezi. Szívesen olvassuk, hogy íme a könyvnyomtatás művészetének kifejtői között tisztes helyet foglal egy kálvinista magyar is, de bennünket Misztótfalusi minden hírességen túl azért érdekel különösen, mert a hűségnek, a hazaszeretetnek példáját tárja elénk. Misztótfalusi soha, egy pillanatra se felejtette el, miért ment Amsterdamba. Előhaladása, képzettsége, sőt összegyűjtögetett pénze is csak eszköz volt arra nézve, hogy a kálvinista magyarságnak Bibliát adjon a kezébe. Legyőzött minden nehézséget, letört minden akadályt, azután szenvedett érette. Ebben foglalható össze jóformán egész élettörténete. „Mikor pénzesedni kezdett", alig várta, hogy haza jöhessen, hogy hozzá foghasson a munkához. Mikor éreznie kellett, hogy lelkesedése visszhangra nem talál, nem tett le tervéről; bántotta, hogy odaát a hazában „könnyen hagyták a dolgát", hogy a válasz minduntalan oda megy ki: Jó volna, ha volna. „Jó volna, ha mód volna benne." Misztótfalusi a vonakodás láttára gondolt merészet és nagyot, elhatározta, hogy egészen a maga erejéből fogja kinyomatni a Bibliát. „Látván, hogy mind csak puszta velleitás, így tudósít, elhatároztam, hogy