Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-14 / 11. szám

az igazi, az Úrban való szabadság- örömével lobogtassuk. 0 segítsen bennünket arra, hogy soha meg ne feledkezzünk a nagy igéről, hogy csak az igazság az, a mi igazán szabadokká tesz népeket és egyeseket. Talpraállásnak, indulásnak ideje van. És mi megyünk ajkainkon a régi énekkel: ezek szekerekben bíznak, amazok lovakban; mi pedig — az Úrnak, a mi, Istenünknek nevéről emlékezünk. Azok meghanyatlanak, mi pedig felkelünk és megállunk. Úgy legyen! — VJELENTÉS.* Az az út, melyre a főtiszteletü és méltóságos Elnökségtől megbízatást nyertem, befejezést nyert. Isten segítségével sikerült bejárnom az osztrák tartományok legnagyobb részének ama főbb városait és kórházait, a melyeket e három hónapra tervezett út keretében csak felkereshettem. Miután azonban a cs. és kir. hadügyminisztérium engem februárban Budapestre hívott be tábori lelkészi szolgálatra, maradtak városok, a hová még nem jutottam el és voltak olyanok is, a melyeket a már ott tartózkodó ref. tábori lelkész miatt felkeresnem nem volt szükséges. Missziói utam első részletéről, tekintettel az akkori tapasztalatok fontos voltára, már volt alkalmam a főtiszteletű és méltóságos Elnökségnek jelentésemet beterjeszteni. Méltóztassék tehát megengedni, hogy az első út figyelmen kívül hagyásával csak második körutamról nyújthassam be a dolog lényegét teljesen összefoglaló jelentésemet. Utam részletesebb, krónikaszerü leírását a a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap" czímü egyházi lapban hétfői hétre közöltem és ezeket a példányokat a jelentéshez tisztelettel csatolni bátorkodom. Második körutam január 4-től február 23-ig tartott egyfolytában. S miután a magyar prot. sebesültek hollétére vonatkozólag semmiféle értesítést Ausztriában katonai úton szerezni nem lehet, mert elosztódásukról központi statisztikát sehol sem vezetnek, úgy akartam segíteni magamon, hogy az osztrák ev. egyházi lapokban nyilvánosan felkértem az ausztriai ev. lelkészeket, hogy amennyiben magyar prot. sebesültekről városukban, vagy vidékükön tudomásuk van, arról engem egy levelezőlapon értesíteni szíveskedjenek. A válaszok azonban oly későn és oly hiányosan érkeztek s annyira az ellenkező sarkaiból a különböző tartományoknak, hogy ez a terv sem látszott czélravezetőnek, annál is inkább, mert igen gyakran egy egész napra terjedő utat kellett volna megtennem egy-egy egészen kicsiny kórház meglátogatására. Kénytelen voltam tehát megelégedni azzal, hogy továbbra is elsősorban az olyan városokat keressem fel, a melyek már kórházaik nagy számánál fogva is biztosítani látszottak arról, hogy azokban sok magyar s így valószínűleg sok prot. sebesültet is találhatok. * Ezt a jelentést Sebestyén Jenő tbeol. m. tanár terjesztette a konvent elnöksége elé missziói útjának második részéről. Második körutam alkalmával tehát a következő városokat kerestem fel: Wien — Brilnn—Königsfeld— Zwittau— Olmütz— Olmütz-Salzergul— Prossnitz — Mahrisc/i- Weisskirc/ien — Sternberg— Mahrisch-Oslrau— Witkovitz — Wien — Hadén— Salzburg—Bad-Isehl—Hallein— Bischofshofen- Zell am See—Innsbruck. Ezekben a városokban a kórházak és sebesültek száma szerint különböző ideig tartózkodtam. Némelyeket központnak is használtam fel arra, hogy a környékbeli kisebb helyeket meglátogassam. Munkám kiterjedt a lelki gondozás minden ágára. A sebesültekkel való beszélgetésen kívül nem egyszer úrvacsorát osztottam, nagyszámban juttattam vallásos iratokat kezeik közé, családjukat értesítettem, apró ügyes-bajos dolgukat, panaszaikat elintéztem és igen sokszor hasonló dolgokban rófti. katli. magyar katonákon is segítettem. Sőt adakozó lelkek ajándékából az arra rászorult katonáknak pénzbeli segélyeket is osztogattam. Külön felemlírésre méltónak tartom azt, hogy Innsbruckban egy harcztérre induló század magyar legénységének katonai isteni tiszteletet is tartottam. Elismeréssel kell felemlítenem itt újra az osztrák vasútügyi minisztérium szívességét, a mellyel még a múlt évre kiállított vasúti szabadjegyemet minden külön kérvényezés nélkül január elején azonnal megújította. Továbbá az osztrák ev. lelkészek szívességét is, a kik mindennemű munkámban állandóan segítségemre voltak. Tisztelettel jelentem azt is, hogy mindezeken felül még tervbe vettem egyes német városok s különösebben Breslau meglátogatását is, azonban az ausztriai kórházak hátralevő nagy száma és a breslaui német ev. katonai főpapi hivatal azon értesítése, hogy tudomása szerint azokban a napokban Breslauban csak egy „osztrák" prot. sebesült feküdt, arra indítottak, hogy elsősorban az ausztriai munkát igyekezzem elvégezni. Első jelentésemben már volt alkalmam a főtiszteletü és méltóságos Elnökség figyelmét felhívni azokra a városokra, a melyekben szerintem magyar ref. tábori lelkészeknek tág munkaköre akadhatna. Örömmel értesültem arról, hogy a cs. és kir. hadügyminisztérium azóta már több helyre nevezett is ki magyar ref. tábori lelkészt. Legyen szabad azonban a mult jelentésemben említettekhez még két olyan várost megjelölnöm, a melyben és környékén magyar ref. tábori lelkészre szükség volna. Az egyik Innsbruck, a másik pedig, mint különösen exponált hely, Olmütz és vidéke. Méltóztassék megengedni, hogy ezzel kapcsolatban egy másik fontos körülményre is felhívjam a méltóságos és főtiszteletü Elnökség figyelmét. Az ausztriai magyar ref. sebesültek látogatása ugyanis rögtön meg lenne oldva, ha keresztül lehetne vinni a cs. és kir. hadügyminisztériumnál azt, hogy minden egyes tábori lelkész a maga körzetében, vagy egy bizonyos körzetben sűrűn utazhatnék. Hogy csak egy példát említsek, felhozom az innsbrucki magyar ref. tábori lelkészség kérdését. Innsbruck városa önmagában kevés munkát adna egy lel-