Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-14 / 11. szám

Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség cs kiadóhivatal IX., Ráckiy-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. I.aptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztők : pálóczi Horváth Zoltán dr. és Kováts István dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Marjay Károly, Sebestyén Jenő, Tari linre dr. es Veress Jenő Előfizetési ára : Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, nogyed oldal 10 K, nyolezad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből : Egy régi ének. — p. — Vezerczikk : Jelentés. Sebestyén Jenő. — Tárcza : Levél nyugatra. Gyóni {Áchim) Géza. Emlékezés Misztótfalusi Kis Miklósra I. Dr. Pruzsinszky Pál. — Belföld: Sebesült katonák lelki gondozása a kórházakban. II. Marjay Károly. Falusi levél. Balatoni. A csipkeverés. Kájel Endre. — A mi ügyünk. — Irodalom. — Egyház. — Egyesület. — Gyászrovat. — Hirdetesek. Az Élet Könyvéből. Egy régi ének. 20. Zsoltár. Hadizsoltár ez a hnszadik is, mint annyi sok más társa. Czínie: „Aldáskivánások". Hadba indulókhoz, zászlót lobogtatókhoz intézett szózat csendül fel minden sorából. Látjuk, a mint ott áll a talpraállott, hadba induló sereg élén a vezérrel, oldalán a zászlótarlóval az Úr templomának csarnokaiban és halljuk, a mint az Úr szolgáinak, énekeseinek ajkairól felhangzik az áldásért könyörgő, dicsőitő ének és figyelmeztető szózat és reá válaszul megcsendül a küzdelembe menők hűséget esküvő fogadalma. Sokszor volt szükség Izraelben is ilyen énekekre, sokszor indultak ajkaikon a seregek Istenének nevével, lelkükben az ő oltalmazó kegyelmébe vetett hittel Izrael fegyverhordozó ifjai, férfiai az őt körülözönlő ellenség ellen. A mi nemzetünk életében is így volt. Hány bősz ellen tört reánk, hányszor volt szükség Árpád magzatjainak csodás hősiességére, minden energiájára, hogy megtarthassuk a drágán szerzett örökséget. Ki tudja vagy ki akarja képzeletében is elgondolni a vérnek és könnynek árjait, az áldozatoknak és szenvedéseknek szinte égig érő halmazát, a mibe e haza megszentelt földjének megtartása és nemzetünk életének annyi vész és vihar között való fennmaradása került. Atyáink Istene oltalmazott meg bennünket. Hinnünk kell ebben és mondanunk, fennen hirdetnünk az ellenséges világgal szemben. 0 az erős, a legyőzhetlen harczolt, küzdött velünk, járt előttünk tűzoszlop és oltalmazó fellegként a letűnt évszázadokon át el egészen eddig. Voltunk aléltak, kifosztottak, nemzeti életünk volt „rút vázhoz" is hasonló, olyan árnyékszerű életet éltünk és voltunk mint az álmodozók. Téptük, marczangoltuk önmagunkat, elszalasztottunk sok drága alkalmat és tékozló fiúként szórtuk szét és pazaroltuk meddő, pártos tusákban erőinket. És mégis-mégis „él magyar", jött mindig segítség a szent helyről és támogatás Sionból. Emlékezés ideje van. Itt van Márczius Idusa, a nemzeti élet újjászületésének emléknapja. Zászlóbontogatás és lobogtatás, talprahívás és állás napjai voltak azok. Sok minden elmúlt, megváltozott, a mi akkor volt és sok minden megvan, a mi akkor a lelkeket keserítette és felemelte. Kevés már a nagy idők, dicsőséges ébredések, küzdelmek, csodás áldozatkészség éló tanúinak száma. Mennyit tudtak regélni nekünk azokról az időkről. Es talán mégsem értettük meg igazán őket. Most értjük, most tudjuk igazán átélni, megérteni mindazt. a mi azokat a napokat dicsőségessé, örökéletűvé tette. Sokáig, éveken át. csak szavaltuk díszkardban és díszmagyarban a halhatatlan költő ihletes -ajkairól elhangzott, a nemzeti lelkesülést fellobbantó, nagy talprahivó szózatot; gyönyörködtünk benne és képzeletben felbuzdultunk a nagy múlt. e lángszavú örökségén. De az igazi talpra állást, ennek szent kötelességét, a vele járó kimondhatlan áldozatokat csak most értjük meg és éljük át igazán. Most újból elkövetkezett az idő, hogy ne csak kényszerből, hanem tűzhelyeink, legdrágább javaink inegoltalmazása czéljából lelkesedéssel és minden áldozatra készen igazán talpraálÍjunk. Volt-e valaha nagyobb erőkifejtésre és áldozatkészségre szükség, mint most? Nem kell-e minden erővel rajta lennünk, hogy elhárítsuk a mindenünnen fenyegető csapásokat, a melyek nemzetünk életének kiirtását s a ránk maradt szent örökségnek megrablását czólozzák 9! De nemcsak magunkban és a mi áldozataink „kövérségében" bízunk. Odalépünk, mint az Isten Lelke által felébresztett, összeszerkesztett nagy sereg az Úrnak tornáczaiba. Kezünkben a zászló. Isten nevében ragadtuk meg és emeltük fel. Odavisszük most is az Úr elé azzal a kéréssel, hogy ő maga szentelje meg ezt és vele együtt mindazt az erőt, szolgálatot, áldozatot, a mely bennünket arra segít, hogy ki ne essék kezünkből ós