Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-20 / 51. szám

Mikor Dantét, a nagy olasz költőt politikai okok miatt Firenzéből száműzték, egy ismerőse Villafrancában azt kérdezte tőle: mit keresel ? Es ő azt felelte egy szóval: békét! Mi is olyan formán vagyunk. Alig van ma jobb érzésű ember Európában, a ki a béke után ne vágyódnék. A róm. kath. egyház egyik nagynevű püspöke ezelőtt egy pár évvel egy folyóirat karácsonyi vezérczikkében azt írta, hogy „a békesség nem a tétlen nyugalomban áll, hanem az erők harmóniájában". Csakhogy az ember ereje igen gyönge és bátran mondhatjuk, hogy békesség csak Krisztus által adott lelki erők harmóniájában s azoknak pozitív megnyilvánulásában lehet. Nemcsak testi erőre, hanem lelki erőre is nagy szükség van a mai világban, mert a lelki világban épúgy dúl és pusztít a háború, mint az anyagi világban s itt is áll a latin közmondás: „Si vis pacem, para bellum!" — Ha békét akarsz, háborút kezdi! Igaz, hogy mindaz anyagi,mind a lelki harcz sok szenvedéssel jár. De a mint Iíastings írja: „A szenvedés hívja létre a legnagyobbszerű intézményeket és ad alkalmat a legnemesebb és leghősiesebb munkák véghezvitelére!" A tavasszal, midőn Nápolyból Sorentóba menteni, útam gyönyörű vidéken, czitrom- és narancsligetek között vezetett el. Ezen a vidéken többnyire derült szokott lenni az ég s a tenger tiszta kékszínű. De ha a Vezúv sok füstöt bocsát ki, akkor beborul és komor szürke frlhők keletkeznek. így volt ez akkor is, mikor én utaztam. Később azonban a nap egy kis helyen áttörte a felleget és sugaraival megaranyozta a tengert. Ez a kis fénycsóva előjele volt annak, hogy ki fog derülni az egész mennyboltozat. Es csakugyan, nemsokára ég és tenger egyformán a leggyönyörűbb azúrkék színben tündöklött. Van Európa legmagasabb hegyének, a Mont-Blancnak egyik óriási sziklahasadékában egy óriási gleccser, az úgynevezett Mer de Glace: a jégtenger. Olyan széles, mint a Duna. Es ott, a jégtenger mellet közvetlenül a leggyönyörűbb havasi rózsák nyílnak. Ha ott a jéghideg talajban Isten teremtő jósága képes volt rózsákat termelni, akkor a mi magyar társadalmunkban, a mely, hála Istennek, még nem jéghideg, szintén képes lesz hatalmas evangéliumi lelki életet támasztani. Mi hisszük, hogy Isten hatalma és szeretete el fogja oszlatni a magyar haza egéről is a fellegeket. Ki fog derülni az ég és az evangélium fénye és boldogsága, a béke és szeretet be fogja ragyogni a mi sokat szenvedett hazánkat. S mi boldogan fogjuk énekelni: Dicsőség legyen mennyben az Istennek; Békesség legyen földön embereknek és jó akarat mindenféle népnek. T 4 f bronzból vert, igen K ^ IT sikerült plakettje öt V XA JL korona árban megrendelhető a Kálvin-Szövetség titkári irodájában (IV. ker,, Molnárutcza 17. szám). KRÓNIKA. Ott mérsék lés. Nem a mi feladatunk, hogy a nagy háború krónikáját írjuk. A napilapok dolga ez. Mégis most megemlékezünk arról a nagy veszteségről, a mely a mult hót folyamán ért bennünket és a mely mélyen éreztette mindnyájunkkal a maga nagy, lesújtó hatását. Talán azért volt ez, mert a derűre oly hirtelen következett el a ború. Szükségünk volt az apostoli intésre, midőn a szerbiai nagy csapásról értesültünk: kétségeskedünk, de nem estink kétségbe! Hiszen mindenünnen felhangzott az a vigasztaló szózat is, hogy nem a déli harcztér eseményei, hanem ott fenn a milliós seregek óriási küzdelmei lesznek a döntők a háború további folyásának kialakulására. Az is vigasztalta a kedélyeket, hogy ha nem is egészen, de jó részben sikerült az ádáz ellen kiszorítása hazánk földjéről és ha az Úr velünk marad, az orosz Miklós napra, nem következik el az a fordulat, a melyért ott fenn északon imádkoznak. De mindezekkel kapcsolatban nem hallgathatunk el egy dolgot. Es ez az, hogy a mit már írtuk, bántólag érinthetnek minden komoly lelket a mi lapjainknak nagyhangú kijelentései, a melyek kisebb-nagyobb sikerek elérésekor mindjárt ennek meg annak az országnak végnapjairól, összeomlásáról, végleges leszámolásról stb. szólnak. Mondják, hogy állítólag így írnak az ellenfelek lapjai is és íme ők is kénytelenek sok nagyhangú frázist visszaszívni. Ha így áll is a dolog, úgy hisszük ebben nem épen szükséges, hasznos és dicsőséges utánozni őket. Szükség van az önuralomra és mérséklésre a kedvezőtlen hírek hallatára, de nem kevésbbó van szükség erre akkor, ha jó hírek jönnek. Harangok megszólaltatását, zászlódísz stb. pedig jobb lenne a végére hagynunk. TÁRCZA. Az Isten. Elveszett az Isten . . . pedig hajdanában : Ott volt fűben, fában, Tenger, föld gyomrában, Erdők, hegyek felett — — Míg a solc Istenből, egyszer egy Isten lett: Szerető, nagy Isten, ki lakott az égben, Fénylő dicsőségben, De legesleginkább : emberek szívében . . . Hanem hát, hogy történt, Miképen az eset, Magam sem tudom, de : Az Isten — elveszett . . . Lehet, ott lakozott akkor is az égben, Napsugaras fényben, Csak egy helyen nem volt: emberek szívében .,.