Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-25 / 43. szám

KRÓNIKA. Áldozatok. A „Lelkószegyesiilet" vezetőczikkében dr. Baltazár Dezső szóvá teszi néhány budapesti napilapnak azt az igazán eléggé el nem ítélhető eljárását, hogy az északi ellenséges betörések alkalmával menekülőket mindenféle gúnyos — többek között „patkány" — jelzőkkel trak­tálták. Helyes, hogy ezt élesen megrótta. Mert hát íme most az utólagos értesítésekből látjuk, hogy a betörők nem épen csak keztyűs kézzel dolgoztak. Istennek hála, hogy a mieink elmenekülhettek! Mi, a kik még nem éltünk át hasonló lelki izgalmakat, nem is tudjuk el­képzelni azokét, a kik, a mint hallottuk, ott fenn reg­geltől estig vártak remegő szívvel, míg felülhettek a túlontúl zsúfolt vasúti kocsikba. Sokan csak egy kis kézitáskával menekülhettek. — E sorok írója 1913. év nyarán járt azon a vidéken, a hol most az ellenség rombolt és pusztított. E helyen emlékezett meg arról a szép útról, a máramarosi felejthetlen napokról. Gondolt most a szomorú napokban a sok jó barátra, a kik ben­nünket, élünkön Baltazár püspökkel, oly nagy szeretettel fogadtak és vezéreltek fel Kőrösmezőig és azon felül is a Tisza forrásáig. Mennyi minden dőlt romba és ment veszendőbe, a mi ott szemeinket gyönyörködtette! — Délen szerémségi hitsorsosaink menekültek fölfelé. Ok is már visszatérhettek. Egy missziói lelkészünk ezt a lako­nikus értesítést küldte: a szerbek mindenünkből kifosz­tottak. Es így volt ez mindenütt, különösen a hol ma­gyarok és németek laknak. A mi pásztoraink és híveink életében, hála Istennek, nem esett kár. De mint az Ev. Orállóból olvassuk, a boljonezei ev. gyülekezet lelkészét, a 29 éves Palkovics Andrást négy presbiterével együtt a szerbek agyonlőtték. — Ugyancsak az Ev. Orállóban panaszolja egy fiatal ev. lelkész, Morgenthaler Ferencz, a kit e sorok írója személyesen is ismer, az újpázuai nagy virágzó német ev. egyházközség és az ebben ál­tala alapított árvaháznak szomorú mutatását. A buzgó lelkész 1910-ben alapított a horvát és boszniai evang. árvák számára árvaházat. Hajlékot is építettek 24,000 K költséggel. A Gusztáv Adolf-Egylet is segélyezte őket. Szept. 10-én vonultak be a szerbek a községbe. Nem­csak az ellenség katonái, hanem a szomszédos szerb községek lakosai is pusztítottak, raboltak. 14 ház tel­jesen leégett, 20 ház gazdasági épületei, takarmánya és téli holmija elégett 5—6 házon kívül, a többit mind kirabolták. A legcsúfosabb képet a paplak mutatta, az itt elkövetett vandalizmus le sem írható. A község kára több mint félmillió korona. Az otthonmaradt hét öreg­ember közül négyet legyilkoltak. A lelkész leírja, hogy az árvákat a Famler Gusztáv lelkész által alapított tor­zsai árvaházban helyezte el és adományokat kér hitsor­sosaitól. íme, ilyen dolgok történtek a végeken. Még majd közlünk egynéhány minket közelről érdeklő ada­tot. És mit szólnak ezekhez a menekülőket innen a kávéházak nagy üvegtáblái mögül kritizáló, haditerveket kritizáló és napról napra újakat kovácsoló urak ?! Hősök emléke. A brandenburgi provinczia kir. konzisztóriuma a következő felhívást intézte a gyülekezetekhez: Ajánljuk, hogy a gyülekezet azoknak emlékét, a kik köréből a háborúban királyért és hazáért meghaltak, egyszerű em­léktáblán örökítse meg. Növeli a hálát azok iránt, a kik érettünk meghaltak és erősíti a gyülekezet tagjai között a szolidaritás érzetét, ha a lelkipásztorok a hősi halállal kimúltak neveit a szószékről felolvassák és róluk meg­emlékeznek. Végül kérjük a lelkészeket, hogy kíván­ságra vagy a gyászoló házban vagy a hol szokásban van a gyászistentisztelet, a templomban tartsanak em­lékistentiszteletet a hátramaradottak vigasztalására. — Ezt a leiratot mi is teljes egészében magunkévá tehetjük ! ISKOLAÜGY. A nagykőrösi tanítóképző-intézet új tanéve. Egyházkerületünk és a nagykőrösi fényes gyülekezet sok áldozattal fenntartott tanítóképző-intézetének új tan­évéről akarok egy pár olyan adatot közölni, mely bizo­nyára megnyugtató hatással lesz mindazokra, a kik e szépmultú és nagy rendeltetésre hivatott tanintézet sorsa felett aggodalmaskodtak. Való igaz, hogy e tanintézet növendékeinek lét­száma az utóbbi években aggasztóan megapadt. Ennek egész természetes magyarázatát találhatjuk, más egyéb okok mellett abban a körülményben, hogy az államnak csaknem minden tanítóképző-intézete mellett van inter­nátus szervezve, a hol teljes ellátást, felügyeletet nyer­nek az állandó ellenőrzés alatt élő tanulók ingyen vagy csekély díj fizetéséért. Számolt ezzel a nagykőrösi preparandia igazgató­tanácsa is, midőn már 1913. szeptember havában meg­kezdte az internátus szervezését. Egyelőre 10 képezdei s 10 főgimnáziumi tanuló nyert ebben az internátusban havi 5 K díjért lakást, fűtést, világítást, a tápintézetben pedig havi 20 K-ért tápláló ebédet s vacsorát. Ennek az internátusnak jó hatása azonban ebben a tanévben fog nyilvánulni. Míg ugyanis 1913/4-ben 12 jelentkező képezdei tanuló — tekintet nélkül a tanul­mányi előmenetelére — talált az internátusban elhelye­zést : a beállott 1914/5-ik tanévre ez már másként tör­tónt. Most ugyanis, mivel az internátusról kellő időben megjelent a tájékoztatás, jeles és jó bizonyítványokkal jelentkező növendékek közt lehetett választani az elhelyezés alkalmával. így kezdi tehát érvényesíteni valódi rendeltetését az internátus, a mely a jóigyekezetű tanulók barátságos otthona, a hol tanári felügyelet, szeniori ellenőrzés mel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom