Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-18 / 42. szám

Éles szemével, mellyel oly biztossággal látott bele az őskeresztyénség és a római egyház kialakulásának rég letűnt századaiba, mint eddigelé még senki se, belelát az angolok önző lelkének legtitkosabb rejtekeibe és a sötétségből biztos kézzel hozza napfényre az Angliát erősen megbélyegző, letagadhatatlan tényeket. Mintha nemzetével érző nagy lelkének minden erejét összeszedte volna, olyan csodás erővel sujt le ítéletével Angliára, olyan fenséggel ^seng ki soraiból az a biztos tudat, hogy ők Nyugat-Európa kultúráját védik s az a remény, hogy ebben a harczban nem eshetnek el, mert vélük együtt dőlne sírba Nyugat-Európa kulturája. Válaszát, mely valóságos históriai okmány, az alábbiakban szószerinti fordításban adjuk. Nekünk csak az a megjegyezni valónk van, a mit majd hozzá is eljuttatunk fordításunkkal egyidejűleg : a hol a kettős monarchiáról beszél, mindenütt csak Ausztriát emliti, Magyarországot nem. * Igen tisztelt Urak! Ezeket a szavakat: „Nagybritánnia úgy viselkedik, mint a czivilizáczió árulója", nem használtam, de erről a viselkedésről való fölfogásomat egész híven adják elő. Az illető mondat így hangzik beszédemben: „Kulturánk, az emberiség legfőbb kincse, kiváltképen három népre, valóban, csaknem egészen reájuk volt bízva: reánk, az amerikaiakra és az — angolokra. Nem mondok egyebet. Elfödöm fejemet." Legnagyobb fájdalmamra, az önök sorai után is fenn kell tartanom ezt az ítéletet. Önök azt állítják, hogy Anglia csupán a kis szerb és belga nemzetek megoltalmazására s egy nemzetközi szerződés védelmére ragadott és volt kénytelen kihúzni hüvelyéből a kardot. Ebben az állításban legalább is rettentő önámítást látok. A mi Szerbiát illeti, megdönthetetlen valóság, hogy kormánya nem ment a szerajevói aljas bűnténytől, az is megingathatatlan igazság továbbá, hogy Oroszország támogatásával Ausztria délszlávjait évek óta a legelvetemültebb fegyverekkel igyekezett föllázítani. Ha Ausztria utoljára is szigorú ultimátumot küldött néki, a nélkül azonban, hogy területi épségét meg akarta volna sérteni, minden művelt nemzetnek, így Angliának is kötelessége volt azt megengedni, mert Ausztria uralkodóházát, Ausztria becsületét és Ausztria létét támadták meg. Ha nem akadályozta volna ezt meg, úgy Oroszország uralmát jelentette volna ez a Balkán keleti felén, mert Szerbia nem más, mint orosz helytartóság és az Oroszországból mozgatott Balkán-szövetség kizárólag Ausztria ellen irányult. Angliában éppúgy tudják ezt, mint itt nálunk, Németországban. Ha önök, igen tisztelt Urak, ennek ellenére mégis azt az ítéletet merik megkoczkáztatni, hogy ebben az esetben voltaképen egy kis állam önállóságának egy naggyal szemben való megoltalmazásáról van szó, úgy igazán nehezemre esik az önök bona fides-ében hinni. Nem a kis Szerbiáról van itt szó, hanem Ausztriának és a nyugati kulturának a pánszlávizmussal való plet= halálharczáról. Szerbia nem más, mint Oroszország előretolt őrszeme és ezzel az állammal szemben Szerbia „szuverénitása" az árnyéknál is kevesebb; így ezt Anglia meg sem oltalmazhatja, mert a valóságban egyáltalán nincs is meg. A világtörténelem részéről ismert leggyávább gyilkossággal Szerbia önönmagát törülte azoknak az államoknak a sorából, a melyekkel az egyenlőség alapján állva érintkezünk. Vájjon mit tett volna Anglia, ha a walesi lierczeget orozva agyonlőtték volna egy olyan ellenséges kis állam megbízottai, a mely folytonfolyvást lázítgatja az íreket ? Vájjon enyhébb ultimátumot küldött volna, mint Ausztria? Önök azonban minderről egy szót sem szólnak, hanem a helyett a rettenetes helyzet helyett, a melybe Szerbia és Oroszország juttatta Ausztriát, csupán egy szorongatott kis állam szükségeit látják, a melynek segítségére kell sietni ? így ítélni már nem is vakság, hanen valóban égbekiáltó gonoszság lenne, ha nem tudnók, hogy Nagybritánnia számára más nagyhatalmak létérdekei egyáltalán nem léteznek, mert csak saját létérdekeit és azokét a kis nemzetekét engedi érvényesülni, a melyeknek a fönnállása értékes rá nézve. Alapjában véve önökre nézve természetesen, Szerbia épp úgy közömbös, mint mi reánk nézve; igen, Ausztria is közömbös önökre nézve s bizonyára belátják azt is, hogy joga volt Ausztriának Szerbia megbüntetésére. Minthogy azonban az Ausztria mögött álló Németországot meg kellett támadni: Szerbia ártatlan kis állam, melyet meg kell kímélni! Mi következik ebből ? Nagybritánnia Oroszországgal karöltve Németország ellen indul 1 Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Nagybritánnia áttöri azt a gátat, a mely Nyugateurópát és kulturáját Oroszország meg a pánszlávizmus ázsiai tudatlanságának homoksivatagja ellenében eddig megvédelmezte. Nékünk, németeknek most saját testünkkel kell ezt helyettesítenünk. Mi megtesszük ezt a vér áradatában és föltartóztatjuk. Föl kell tartóztatnunk, mert mi védelmezzük másfél ezredév munkáját egész Európa, sőt — Nagybritánnia számára is! De azt a napot, a melyen Nagybritánnia ezt a gátat áttörte, a világtörténelem sohasem fogja elfelejteni. ítélete így fog hangzani: azon a napon, a melyen az orosz-ázsiai hatalom rátört Nyugateurópa kultúrájára, Nagybritánnia kijelenjette, hogy Oroszországgal kell tartania, mert — „Szerbiának, a gyilkos államocskának a szuverénitását megsértették!" De nem — az önök irata szerint Szerbia szuverénitásának megvédelmezése Nagybritánnia nékünk küldött hadüzenetének nem az első, hanem csak a második oka. Az első ok Belgium semlegességének részünkről történt megsértése: „Németország széttépett egy saját maga részéről is biztosított szerződést." Emlékeztessem-e önöket arra, miként gázolt át Nagybritánnia szerződésen és ünnepélyes ígéreteken ? Hogy áll például Egyiptom dolga ? De nem szükséges bővebben részleteznem ezt a szembeötlő és folytatólagos szerződésszegést, mert a nemzetközi jognak még sokkal vérlázítóbb megsértése is szerepel adósságszámlájukon; bebizonyosodott, hogy hadseregük