Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-04 / 40. szám

lenné lett hadfiak lábait kötelékeikből. Óh, azok a nevükre nem méltó „fehérneműek"! És a mint füröszti szennyes lábaikat . . . Majd jön az új kötés feladása. Itt is mennyi ahhoz értő kéz I Aztán jön a rég nem élvezett kényelem, tisztaság, fehérség, nyugalom, a diakonisszák mosolya, szeretete. És azután nem ismert rá senki ezekben a virágok közt nyugvó emberekben azokra a marczona alakokra, a kiket mint „nyers anyagot" vett át intézetünk. Én pedig a munka után félrevonulok csendes szobámba és kinyitom hálaadással Bibliámat és olvasom úgy, a mint következik: „ Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába helyezett és hogy 0 az Istentől jött és az Istenhez megy: felkele a vacsorától, leveté a felsőruháját és egy kendőt vévén, köriilköté magát. Azután vizet tölte a medenczébe és kezdé mosni a tanítványok lábait . .. s monda nékik: Értitek-e, hogy mit cselekedtem veletek ? Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért ha én, az Úr és a Mester, megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait ..." Igen, dicső Uram, ha te ...! Igen, Uram, Te nem jártál hiába itt a világon! * Mindenik beteg kis asztalkájára egy-egy Újtestamentum van oda téve. Mindeniknek saját nyelvén. Mert meglehetős nemzetközi társaság van itt együtt. Magyarok, — ezek a legkevesebben — németek, csehek, horvátok, bosnyákok, lengyelek, románok. Kedves látvány, mikor egyszer-egyszer egy egész sor katona ül ágya előtt bibliát „duruzsolva". (A legnagyobb részt katholikusok.) Megható látni, a mint egy szenvedő horvát katona felfelveszi bibliáját és olvassa, majd a nagy fájdalom miatt leteszi, de újra felveszi és megenyhül a fájdalma. A napot hálaadással kezdjük, azzal fejezzük be-Olyan felekezetközi liturgiával. Bibliaolvasás, imádság, az Úr imádsága. Három nyelven: magyarul, németül s valamelyik szláv nyelven. Egyszer-egyszer esténkint felhangzik a karzat felől harmóniumkíséret mellett a diakonisszák éneke: Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt Bátran, bátran, segedelme diadalmat ad. Bízzatok, mert Jézus eljön. Ő a fővezér, Zengje ajkunk, hozzád esdünk segedelemért. Ez az ének igen tetszett betegeinknek." Megismételtették. A „Somogyi bácsi" már meg is tanulta. Elviszi haza a falujába. Mert már ő nem megy vissza többé a háborúba. Többször bocsátottunk már el felépülten sebesülteket. Mindenik visz magával emlékbe egy Bibliát. És a kórház érdemes igazgatója: id. Victor János, nagyon komoly szavakat szokott intézni katonáinkhoz búcsúzóul. Felhívja figyelmüket arra az Úrra, a kiről bizonyságot tettek előttük beszédeink, cselekedeteink, szolgálatunk, imádságaink és az 0 igéje. S hisszük, hogy „a mi munkánk itt sem hiábavaló az Úrban". * Adja Isten, hogy minél előbb elveszítse aktualitását a Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület kórházáról való írás. Gombos Ferencz. A pesti református egyházmegye közgyűlése. Csendes közgyűlési referádát írni, a mikor mindenki harcztéri jelentést vár — félek, hálátlan dolog. A mithoszok világára emlékeztető szörnyűséges jelen hatalmába került minden érző szív, minden gondolkozó agy. Olyan világ ez, melyben mindenki arczárói leolvashatók Arany János szavai: „Mint nagy vizek moraját, melytől zúg a vadon, vérrel folyó napok bús panaszát hallgatom". Érdekel-e ilyenkor valakit az egyházépítés munkája, sőt épen a mostani idők nem vezetnek-e efféle gondolatra : mit akar az egyház, mely már kétezer esztendő óta ígérgeti az örök békét, de azért a béke eszméje soha anynyira megczáfolva nem volt, mint épen most. Hála Istennek a meg nem szégyenülő hitért, bízó reménységért, mely egyházmegyénk közgyűlését a nehéz napok idején is, szeptember 29-én összehozta. A hálás szívek érzelmeit az esperes imája tolmácsolta 0 előtte s egyszersmind segítő kegyelmét kérte munkánkra, viharban hányódó egyházunkra. A gyűlést megnyitó gróf Teleki József gondnok szavait is megihlette a háború s könnyes szemmel profetikus lendülettel kérte különösen a lelkipásztorokat: „Vígasztaljátok, vígasztaljátok az én népemet. Nem vet el örökre az Úr". Nem vet el ... Ez a mi hitünk s e hitnek hangja szépen csendül az esperesi jelentésben is, melynek érdemi részét ím itt adom. Az egyháztársadalmi munka mind nagyobb erőre kap. E részben a Kálvin-Szövetség ragadta meg a zászlót s minden tevékenység e zászló nyomán indul és halad. Az Úr házának gyönyörűségeit, mindig többen szeretik s az úrvacsorázók statisztikája évről-évre kedvezőbb. Ideális állapotról persze majd csak akkor lehet szó, ha a vasárnapi hivataloskodások, korcsmázások és vásárok megszűnnek s a fizikai akadályok ledöntése buzgó lelkipásztori munkával párosul. A szórványok gondozása mindig erőteljesebb. Különösen a budafoki, hévízgyörki, gyöngyösi és hatvani lelkészek munkáját említi dicsérettel a jelentés. A hol van némi fogyatékosság e munkában, ott legtöbbször a missziói segély fogyatékosságára, vagy épen teljes hiányára lehet könnyen következtetni. Nehéz dolog költséges utakat tenni, a mikor itthon a mindennapi kenyér gondja kísért. Post equitem sedet atra cura. A szektáskodásra — mint a jelentés mondja — nincs hajlandóság. A baptisták nem szaporodnak, de a sűrűn található imaházak mindegyike egy-egy bevehetetlen várnak látszik. Talán csak puszta látszat ez, mert itt-ott akad visszatérő is.