Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-27 / 39. szám

hogy ha törik, ha szakad, fölkutatom az ittenit. Jó hoszszú út után rá is találtam. Miguel Barroso lelkész nagy szeretettel fogadott. Nagyon örvendett, hogy a hitrokoni érdeklődés vezérelt hozzá. A beszélgetés könnyen ment, mert a lausanne-i theologiát végezte, így jól beszél francziául. Elmondta, hogy az ő gyülekezetét is a lausanne-i és környékbeli kálvinisták tartják fönn. Őt, a született spanyolt is azok taníttatták ki lelkésszé s azok fizetik most is. (Vájjon a harmadfélmillió lelket számláló magyar ref. egyházról mikor fognak ilyesmit mondani ?!) Kérdezősködéseimre elmondta, hogy az odavándorolt német és angol protestánsokon kívül, kiknek saját lelkészeik vannak, kb. 10—15,000 spanyol születésű protestáns van már, kiknek családja legnagyobbrészt a r. kath. egyház kebeléből tért hozzájuk. Az eredmény talán nem nagy, de mindenesetre elég szép, ha meggondoljuk, hogy félszázada sincs, a mióta Spanyolországban vallásszabadság van. 1868-ban teszik le Erzsébetet a trónról. Ekkor kezdődik a szabadabb időszak vallásszabadsággal. Az ideiglenes kormány után Amadé, Viktor Emánuel olasz király testvére, keriil a trónra. Négy-öt évi uralkodása után köztársaság, majd néhány hónap múlva a restauráczió jön XII. Alfonzzal. A kormány most sem támogatja egy fillérrel sem a protestánsokat, kik részben a püspöki, részben a presbiteri egyházhoz tartoznak. Minden kiadásukat a külföldi hitrokonok : az amerikaiak, a britek, a hollandok, a svájcziak, a német Gusztáv Adolf Egylet födözik. Bár különböző irányzatokhoz tartoznak a spanyol protestánsok, köztük és lelkipásztoraik között valóban testvéries a viszony. Az egy városban, illetve vidéken szolgáló lelkészek minden hónapban imaösszejövetelre gyűlnek össze, egyszer egyiküknél, máskor másikuknál. Minden év első hetében pedig — mint az Evangéliumi Világszövetség tagjai — közös imahetet tartanak. Miután elmondta még, hogy a presbiteri egyházak minden második esztendőben, a püspöki egyházak pedig minden évben zsinatot tartanak Madridban s megadta néhány vezető lelkész czímét, kikhez bővebb és pontosabb adatokért fordulhatok alkalmilag, szívélyes búcsút vettünk egymástól. Fölemelő érzéssel hagyja el az ember az ilyen apostoli lelkű emberek házát, a kik szembe mernek szállni a nagy áradattal és a megcsontosodott czeremóniák világában bátor lélekkel hirdetik a „lélekben és igazságban való imádástu

,az „elegyítés nélküli" tiszta evangéliúmot, a kiket nem rettent vissza a másik tábor hatalma s a saját szegénységünk, mert „elég nekik az 0 kegyelme". S az Isten egyre-másra gyújtogatja ebben a sötét világban az 0 igaz ügyéért égő lelkeket: az evangéliumi hitnek magasan lobogó lánggal égő fáklyáit . . . A délutáni pihenő után folytattuk a város megtekintését. Végigmentünk a város legszebb útján, a hatalmas fáktól szegélyezett Ramblán. Ide sereglik a város népe estefelé. Most is csak úgy hullámzik a színes tömeg Megnéztük az egyetem épületét, a diadaloszlopokat, a gyönyörű igazságügyi palotát, majd a hatalmas parkon áthaladva, a kikötőt, az óriási Colurnbus-emléket. 29-én hajnalban azután búcsút vettünk a még csöndesen alvó várostól. Fárasztó út várt reánk Marseille-ig. De az idő nagyon kedvező volt ismét. Az út is szép, termékeny völgyeken, zöld hegyoldalak mentén vitt. Mintha nem is Spanyolországban járnánk. Szinte jól esik a sok kiégetett földű, sziklás vidék után zöld tájakat látnunk. Déltájt elérünk az utolsó spanyol állomáshoz, a tengerparti Port-Bou-hoz, majd még egy alagúton átmegyünk és franczia földön : Cerbére-ben vagyunk. Onnan azután háromszori átszállással éjfélre Marseille-be érünk. Ott töltöttük 30-ikát és 31-én reggel indultunk Olaszországba. Csak utóbb tudtuk meg, milyen szerencsések voltunk. Ha csak egy vagy két nappal később érünk is oda, máris Marseille-ban talál minket is a franczia mozgósítás. Pedig kicsiben múlt. Ha Gibraltárban, a Cook irodában kapunk ú. n. „kilométer-jegyet", vagy félkörutazási jegyet, a mikkel nem lett volna olyan méregdrága az utazás, elmentünk volna Sevillába és Toledoba is. Szidtuk is a Cook-ot, hogy nem adott ilyen jegyeket. De most már nem szidjuk, — sőt! Ha ezekre a helyekre is elmentünk volna, azóta talán már mi is kényszermunkát végeznénk valahol a spanyol határon, vagy besoroztak volna minket is az idegen légióba s ezóta talán már ott masíroznánk valahol a Szahara homokjában . . . ' K. I. BELFÖLD. A vértesaljai ref. egyházmegye közgyűlése. Vértesaljai egyházmegyénk szeptember 15-én tartotta közgyűlését Székesfehérváron. E mostani nehéz időkben borús hangulatban, de szívünk mélyén Istenben bízó jó reménységgel gyülekeztünk. Ez a komoly bánat és ez a határozott hit uralta esperesünk megnyitó imáját és jelentésének a világot rázó eseményekre vonatkozó bevezetését is, melyek valóban kivétel nélkül mindnyájunkat megragadtak és gyiilósezésiinknek a nagy időkhöz méltó keretet adták. A gyűlés Lévay Lajos esperes és Vásárhelyi Géza legidősebb tanácsbíránk (44. éve viseli e szép tisztet) elnöklete alatt folyt le. Csendes komolysággal, simán haladt tanácskozásunk. A mint a mindenre kiterjedő esperesi jelentés mindnyájunk odaadó figyelme közt megrajzolta, csendes és zajtalan, de eredménnyel bíztató munkában telt el kis egyházmegyénk egy évi élete is. Néhány adatot ragadunk ki csupán ebből a jelentésből, mely esperesünk gondosságának, fáradhatatlanságának, de írásmüvészetben való jártasságának is teljes bizonysága. Az úrvacsorával élők száma: 28,617 (-[-393). Áttéréseknél nyereségünk volt 14, de reverzálisoknál veszteségünk 8. Az egy gyermekrendszer egyes helyeken