Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-27 / 39. szám

szívesen fogadja jelentkezésüket s gondoskodik kiképzésükről. És ez egészen lelkészjelöltekhez méltó és hazafias munka lesz. Az Úr pedig, hi azt mondta, hogy a mit az ő legkisebb testvérei közül eggyel cselekszünk, ő vele cselekesszük (Mt. 25, 40.), Önöket is megjutalmazza." Addig pedig legyen jutalmunk a kötelességteljesítés tudata. Ha ebben a hazában mindenki megteszi kötelességét, akkor a pokol kapui sem diadalmaskodnak rajta. Adja Isten, hogy úgy legyen! Marton Lajos, theol. akad. igazgató. TÁRCZA. Egy hét Spanyolországban. IV. A bikaviadal annyira elvette a kedvünket a spanyoloktól, hogy lemondtunk a világhírű Escurial-zárdához való másnapi kirándulásról is. Nagy Dénes barátomat semmi hatalommal se lehetett volna tovább ott fogni. Nem is nagyon próbálgattam. Ezért azután a főváros többi részének ugyancsak másnapra tervezett megnézése helyett vacsora után elnéztünk egy kissé a királyi palota környékére. Közben betértünk egy tőzsdébe képeslapokat venni. Ez az utazni szeretők legterhesebb „adója". — Mindent elmulaszthatunk útközben, csak egyet nem : legalább egv képes levelezőlapot küldeni minden jó ismerősünknek ! Valóságos szorongás fogja el az embert az útja vége felé : nem maradt-e ki valamelyik ismerős, mert különben lesz mit hallgatni a viszontlátásnál! No meg önmagunk számára is szeretünk megőrizni néhány képet azokról a helyekről, a hol megfordulunk. Miközben a lapokat válogatjuk, a tőzsdés megkérdezi tőlünk. „Ügy-e, az urak törökök?" Nem vehettük zokon, hogy töröknek nézett minket, mert jól lesütött mindkettőnket a nap az úton. Megmondtam neki, hogy magyarok vagyunk. „Ah! Hát az urak vannak háborúban a szerbekkel!" — mondotta. Csodálkozásunkat látva, megmutatta a lapok rendkívüli kiadását. így tudtuk meg, hogy kitört a háború. Persze, akkor még mi is azt hittük, hogy néhány hét alatt mindennek vége lesz. Másnap, 27-én reggel összepakolództunk. Minthogy csak fél 10 tájt indult a vonatunk, elindultunk egy kis útravalót beszerezni. Már 8 óra volt, de még az élelmiszerüzletek is sorjában zárva voltak. Úgy látszik, ezeknek a spanyoloknak nem nagyon sietős a dolguk ! A nap is fölkelhet tőlük, a mikor tetszik néki: őket a világosság még nem zavarja. Késő éjfélutáni órákig kószálnak az utczákon, üldögélnek a kávéházak előtt, reggel azután megvárják, míg a meleg napsugár látogat el hozzájuk. Az egésznapos barcelonai úthoz jó időt kaptunk. Sziklás, kopár vidékeken visz most is az útunk. A sziklás hegyoldalakon romok, apró, kőből épült falvak tünedeznek elénk, melyekben egyetlenegy szál zöldelő fát nem látunk. Mint valami elátkozott ország, úgy fest megint a tájék. Útunk derekán, Zaragoza környékén válik termékennyé a vidék. A széles Ebro-völgy távoli hátterében föltűnik a Pyréneusok hegyláncza. Az Ebro völgyében halad jó ideig a vonatunk. Mintha bújócskát játszanék az egyre szélesedő vízzel, lépten-nyomon beszalad az alagútakba. A folyó partján emberek kisebb hajókat vontatnak, a keskeny hegyi ösvényeken megrakott szamarak és Öszvérek haladnak. Majd búcsút veszünk az Ebrotól. Az alagutak százai és százai következnek. Alig bújik ki vonatunk az egyikből, máris a másikba szalad. Ennyi alagúton sohase mentem még át egy úton! Alagútakon ettük végig az egész vacsorát az étkezőkocsin. A drága pénzért nyeltünk persze jó adag füstöt is. Vonatunk, némi késéssel, kevéssel éjfél előtt ért be Barcelonába, Spanyolország legnagyobb kereskedelmi és kikötővárosába. így csak éjfél után térhettünk nyugovóra. Bár igen jó szállóba szálltunk s nem voltunk nagyon közel a tengerpartjához, szobáinkban a szúnyogok vegyeskara hangversenyt rendezett a tiszteletünkre, így azután nem csoda, ha reggel mi is amúgy spanyolosan : jó későn keltünk. Ezt a napot a szépfekvésű város megtekintésének szenteltük. Csaknem annyi lakosa van, mint Madridnak. A fekvése összehasonlítatlanul szebb. Egyik fele lenyúlik a tengerpartjára, a másik pedig fölkapaszkodik a tengerparttal párhuzamosan haladó erdős hegylánczra. A jólét, a melynek hiánya annyira érezhető volt egész útuuk folyamán, ebben a városban mindjárt első tekintetre meglátszik. A szép útak, a hatalmas középületek, a fényes kirakatok sokasága tanúskodik erről. Mindenekelőtt a börzepalotába mentünk el, hol a kereskedelmi világkongresszuson egy magyar ismerősünkkel kívántunk találkozni. Meg is leltük szerencsésen. Azután a főbb templomokat tekintettük meg: a tengerparti Mária-templomot, a Szent Eulália kathedrálist, a pínói Mária-templomot. Közben megnéztük az érdekes városházát is. Azután egymagamban elindultam, hogy fölkeressem a helybeli evangélikus lelkészt. Csak annyit tudtam, hogy a San-Pablo úton van az ev. imaterem. Meg is leltem azt hamarosan. Egy igen szűk, régi, háromemeletes ház földszintjén van a boltformájú imaterem. Mivel semmiféle lelkészi hivatal vagy lelkészlak fölírást nem láttam, benyitottam néhány emeleti lakásba s minden spanyol tudományomat összeszedve, csak annyit mondtam : „pastor evangelico". Ebből azután kitalálhatták, hogy az ev. lelkészt keresem. így azután bevetődtem a második emeleten az egyházfi lakásába is. Ott van a kis vasárnapi iskolai terem is. (Hány fényes templom mellől hiányzik nálunk ez, a mi itt, a sötét kis imaterem mellett is megvan!) Egy öreg nénit leltem ott, kivel nagyneliezen megérttettem, hogy a lelkésszel szeretnék beszélni. Ö még nehezebben megmagyarázta, merre felé lakik a város külső részén. Mivel már Madridban is szerettem volna az ev. lelkésszel beszélni, elhatároztam,