Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-06 / 36. szám

liogy meg lesz! Halleluja! Várakozásunk szent, boldog várakozás. Ti, mieink, térjetek haza majd ujjongás között, örökös öröm a fejeteken, találjatok itthon is vígasságot és örömöt, tűnjék el a fájdalom és sóhaj mielőbb! Marjay Károly. A HÁBORÚ ERKÖLCSI MÉRLEGE. Tudjuk, hogy a háború általában és a mostani meg különösen ezerféle rejtett úton, de kihat szinte minden egyes ember életére. Politikai, közgazdasági, lélektani hatása óriási. Foglalkoznak is vele sokféle szempontból s meg is lesz majd mindegyik szempontnak a maga irodalma. Mi, természetesen, épen abból a szempontból kell hogy nézzük ezt a háborút a legnagyobb érdeklődéssel és aggodalommal, a melyből a legtöbb ember nem nézi, t. i. morális szempontból. Es bár a háború még csak most kezdődött s így kész mérlegről nem lehet szó, egyes baljóslatú morális jelenségeket már feljegyezhetünk magunknak. A ki tömegpszichologiai tanulmányokat akar végezni, annak most erre kitűnő alkalma nyílik. S azok a barbár tüntetések s kegyetlenkedések, a melyeket a magyarok egy része s a sajtó által is annyira imádott francziák és belgák követtek el, méltóan sorakoznak a sufí'ragettek régebbi tüntetéseihez. A tanulság pedig ebből ismét csak az, a mit a híres Buekle, a nagy angol történetíró már régen megállapított, hogy a külső kultura óriási haladásával szemben erkölcsileg egyáltalában nem halad az emberiség. Csak le kell kaparni és pattogtatni a kultura vékony zománczát s rögtön előttünk áll a barbár bűnökkel telt, semmiféle morális ideáloknak nem hódoló emberi lélek. A lezajlott balkáni háború már keserves tanulságokat szolgáltatott számunkra ebben a tekintetben. A szerbek, francziák és belgák mostani viselkedése csak még rikítóbb színben tüntetik fel előttünk azt a tényt, hogy a korcs vagy névleges keresztyénségnek erkölcsi gyümölcsei nem lehetnek és öntudatos, tiszta keresztyénség nélkül a kultura szintén csak külsőleges és névleges érték a számunkra. Micsoda felemelő és imponáló a protestáns evangéliumi öntudattól telített német császár és hadvezetőség lovagias viselkedése az ellenséges területeken való átvonulás alkalmával! Milyen nemes és méltóságos a magyar nép bánásmódja a foglyokkal és az itt élő idegenekkel szemben! Hogy a gondolkozás és viselkedés e nemességének a keresztyénség eszmevilága a végső forrása, azt nehéz lenne most elvitatni. Hogy azonban a keresztyénségével dicsekvő Európában olyan barbárságok is történhetnek, mint a milyenekről a balkán-háborúk alkalmával és ma is hallunk : annak meg nem a keresztyénség, hanem épen a keresztyén szellem hiánya az oka. Mert vájjon törődött-e az európai keresztyénség s a nagy protestáns nemzetek missziója is a Balkánnal s általában a kelettel eddig ? Törődött-e azzal, hogy az akármilyen formában Európában és főleg keleten és délen élő névleges keresztyénséget valóságossá, öntudatossá és evangéliumivá tegye? Ázsia, Afrika s Ausztrália vad népei évszázadok óta kapják már a legjobban képzett misszionáriusokat; a közvetlen kelet és a szomszédunkban levő Balkán pedig még eddig semmit sem kapott! Még az oláhok, szerbek, horvátok 1848-iki és a czigányok állandó barbárságai sem voltak képesek bennünket annyira vinni, hogy komoly missziói munkát kezdjünk közöttük: vájjon micsoda etikai elveket várhatunk tőlük egy háborúban, a hol még a legszigorúbb erkölcsi elvek is kénytelenek meglazulni vagy fel is bomlani? Mi menti meg a népeket egymás barbár bosszújától, ha nem az egyesek keresztyéni lelkülete és gondolkozásmódja ? Ez a világháború még sok szomorúságra fog megtanítani bennünket. Sebestyén Jenő. KRÓNIKA. Imanap. II. Vilmos császár rendelete, mellyel Poroszországban augusztus 5-ére általános imanapot rendelt el, magyar fordításban így hangzik: „Egy semmivel nem igazolt támadás elhárítása végett kénytelen vagyok fegyvert fogni és Németországnak rendelkezésre álló minden erejével a birodalom fennmaradásáért és nemzetünk becsületéért síkra szállani. Uralkodásom ideje alatt komolyan törekedtem arra, hogy a német népet a háborútól megóvjam és számára a békét biztosítsam, de fáradozásaim hiábavalóknak bizonyultak. A háború eredetére nézve tiszta lelkiismerettel Isten színe előtt bizonyos vagyok ügyünk igazsága felől. Hazánknak ellenséges kihívás folytán reánk erőszakolt megvédése súlyos vagyon- és véráldozatot fog tőlünk követelni. De én tudom, hogy népem ebben a harczban is ugyanazzal a hűséggel, egyetértéssel, áldozatkészséggel és elszántsággal áll mellettem, a mellyel előbbi nehéz időkben Istenben boldogult nagyapám mellett állott. A mint ifjúságomtól fogva megtanultam az Úr Istenbe vetni bizodalmamat, úgy ezen komoly időkben is annak érzem szükségét, hogy előtte meghajoljak és az 0 irgalmáért könyörögjek. Felhívom népemet, egyesüljön velem közös áhítatban s tartson velem aug. 5-én egy rendkívüli általános imanapot. Az országban levő összes istentiszteleti helyeken gyülekezzék össze népem e napon komoly ünnepiességgel Isten nevének segítségül hívására, hogy 0 legyen velünk és áldja meg fegyvereinket. Az istentisztelet után pedig térjen vissza kiki munkájához, a mint az idők égető szüksége parancsolja. Talán lesz, a kinek némi szolgálatot teszek azzal, ha ezzel kapcsolatban utalok Dániel gyönyörű imádságára a róla nevezett prófétai könyv kilenczedik fejezetében." Ezekhez a szavakhoz nincs hozzáfűzni valónk. Vilmostól, a kit megtanultunk a békében tisztelni, ezt vártuk a hadakozás idején. Ki ne hallaná örömmel e királyi ajkakról: „Ifjúságomtól fogva megtanultam az Úr Istenbe vetni