Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-23 / 34. szám
látjuk a keresztet. És tudjuk, hogy majd elkövetkezik az, a mi még szebb és dicsőségesebb: „eljön az idő, midőn meglátják az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben, nagy hatálommal és dicsőséggel!" (Máté 243 0 .) P. KRÓNIKA. „Az szent békességnek jactori 1619-ben szeptember 12. napján Bethlen Gábor ezeket a sorokat írja sajátkezűleg Illésházy Gáspárhoz: „Gábriel Dei gratia Princeps Transylvaniae et particium Regni Hungáriáé Dominus et Siculorum Comes . . . Meny sok szorgalmatos fárattcziágunkkal, költtcziégünkkel és búsulással s tellies gondviselésünkkel egész hatt esztendők forgásában fejedelemségünkben igiekesztünk az mi édes hazánknak és nemzetségünknek Békességét felállatni, megerősíteni; méltán csudálkozhatik akárki is rajta, a ki most ilyen nagy változást kezd hallani természetünkben, hogy a kik eddig az szent békességnek factori \oltunk, most fegiwert fogiván kezünkben, ellenkező dolgokatt láttatunk cselekedni; kinek sok Rendbeli okait, circumstanciáit ha elő akarnók számlálni, igen sok papirosra való írás kellene hozzá; De kevés szóval: valamennyiszer való Frigy Kötésünk és annak erősítésére Dipplomák cserélése forgott közöttünk az Ausztriai házzal; ugyanakkor mindiárost (mindjárt) sokkal bizoniosabb látható Jeleit mutogatták és tapasztaltuk mi is az frigy ellen mind titkon s mind nyliván való Ellenséges praktikájoknak, melyet nolia nyliván tudtunk és my is tapasztaltunk, de Tűréssel, halgatássall, Istenben és Igazságunkhoz való bízással töltöttük időnkett. Ezonban mivel . . . Magiar Országban is . . . napról napra, valahol módjok volt . . . költött praktikus bosszúból, nekünk is írták nyliván mily szörnyű ártalmas szándékkal voltanak mind urakhoz, mind városokhoz . . . Mellyet eszekbe vévén minden Rendek, nem akarván az veszedelmet fejekre várni az mindenütt való böcsületes Keresztien urak főfő Emberek közül nagy sokan fegiwert fogának nagi bátorságval ellenek ..." A békeszerető fejedelem. A mi öreg királyunk szórói-szóra írhatta volna Gábriel szavait szózatában. Milyen csodálatos hasonlósággal csendülnek össze a szavak! „Leghőbb vágyam volt, hogy az Isten kegyelméből még hátra lévő éveimet a béke müveinek szentelhessem ... A Gondviselés másként határozott. Egy gyűlölettől telt ellenség üzelmei kényszerítenek, hogy a béke hosszú esztendei után kardot ragadjak monarchiám becsületének védelmére, tekintélyének . . . megóvására és területi épségének biztonságára . . . Mindig magasabb hullámokat vet az Ellenem és Házam ellen érzett gyűlölet. Mindig leplezetlenebbül lép előtérbe az a törekvés, amely . . . elválaszthatatlanul egybetartozó területek elszakítására irányul. A határon bűnös áramlat csap be, amely ... a haza iránti hűségtől való eltántorításra, a hazaárulás bűnös tetteire való felizgatásra irányul... Fegyveres erővel kell tehát ... a belső nyugalom és az állandó béke nélkülözhetetlen biztosítékait megszereznem A mi ősz királyunk is az szent békességnek factora volt hosszú időkön keresztül. Elhisszük, hogy hátralevő éveit is így szerette volna eltölteni. A 84 éves agastyán ne szeretné a békességet? A veszedelmet fejére várni nem akarta 0 sem. Pedig hogy nagy veszedelmet készítettek az ő ősz fejére s a miénkre is: azt igazolták az imént elmúlt napok. Az álarcz lehullt Európa népeinek orczájáról s nagy népek és erős hatalmasságok szövetkeztek nemzetünk és frigyestársunk elvesztésére. A tűrésnek, a hallgatásnak ideje elmúlt. Elérkezett, íme itt is van a hadakozás ideje. Gábriellel, Transylvania nagyságos Fejedelmével mi elmondhatjuk, hogy nagy sok búsulással igyekeztünk a mi édes hazánknak békességét felállatni, megerősíteni s méltán esodálkozhatik akárki is rajtunk, a ki most ilyen nagy változást hall természetünkben. Istenünkhöz és Igazságunkhoz való bízással várjuk a mi igazságos ügyünknek diadalomról diadalomra jutását s ama „víg esztendő"-nek, a szebb jövendőnek Magyar Országban való felhajnallását! m. k. TÁRCZA. Afrikai levél. III. A mint a carthagói partokat elhagytuk, hajónk erősen kezdett ingani. A szél rémesen süvített fejünk fölött. A hajó ingása egyre fokozódott. A hajó hátulján szállított szegény öszvérek nyugtalankodni, reszketni, rugdalózni kezdenek. A tarajos hullámok egyre nőnek. Egyikmásik vad iramodással átcsap a hajónkon. Eszembe jut Augustinus. Az Ambrosius hatása alatt Milanóban lélekben megújhodó nagy Augustinus is ezen az úton térhetett vissza hazájába. Ilyen viharban foganhattak meg lelkében az Isten mindenhatóságának, az ember gyarló, semmi voltának, életünk Isten kezében lételének, a predesztinácziónak hatalmas gondolatai, a melyek annyi század múlva a mi Kálvinunk lelkét is oly nagy erővel ragadták meg. Az éjszakában még erősebb, viharszerű szélben, még félelmetesebb hullámok hátán haladunk a mélyvizű tengerpart mentén. A mikor egy-egy nagy rándulással a mélybe sülyed a hajónk, majd egy-egy erős hullám hátára emelkedik ismét, eszünkbe jut a gályarabok bús éneke: „Hullámok ha rémítenek Mérhetetlen viz felett S a habok közt szíved remeg, Hogy sírod is ott leled; Ha aludni látod Őt, Ki reményed és erőd : Sión ! sohase feledd el, Ö megvívhat tengerekkel!"
