Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-08-23 / 34. szám

Ök is járhattak erre. Ők is érezték a féktelen hullámok vad tombolását. Hozzá még nem ágyban fekve, hanem az evezőpadokhoz lánczolva szenvedtek . . . Az egész következő napot a nyílt tengeren töltjük. Újra vasárnap van. Régen volt ilyen rossz vasárnapom. Az erős hullámzás bár gyöngül kissé, mégis egyre tart. Csak délfelé megyek föl a hajó födélzetére. Most már nem dicsérgetjük a hajót, hanem szidjuk, hogy könnyű alkotmány: aféle dióhéj, a mit csak úgy dobálnak a hullámok idestova. Mondogatjuk, hogy inkább egyszerűbb, de nehezebb lenne. Nem akar már egyikünk sem elmenni a Kanári-szigetekig, sőt számlálgatjuk az időt: mennyi van még hátra Gibraltárig? Útközben elhaladunk Boné előtt, mely közvetlenül Augustinus szókvárosa, Hippo JRegius mellett épült. Itt püspökösködött Augustinus 35 esztendeig (395—430). Itt volt 393-ban az a nagy zsinat, a melyen több, mint 300 püspök vett részt s mely az Új-testamentum mai kánonát megállapította. A mai kis mohamedán fészek csak halvány árnyéka a régi híres Hippo Regius-nak. A várdomb tetején legutóbb templomot emeltek a nagy egyházatya emlékezetére. Beljebb, az első hegyláncz mögött, a tengerparttal párhuzamosan haladó Atlasz-hegyláncz keleti nyúlványánál van Thagaste, az a kis város, ahol Augustinus született. Meghatottan nézek afelé a föld felé, a mely a keresztyén világot ily nagy férfiúval ajándékozta meg. Nézem a hegytetőket, a völgyeket. Itt is, ott is járhatott a régi, majd az „új" Augustinus. Itteni sétáiban alakulhatott ki lelkében a „Civitas Dei" ragyogó képe . . . Hajónk tovahalad. A hegyoldalak kezdenek benépesedni fákkal, erdőkkel. A fölkelő nap már a 150 ezer lakosú Algir-ban talál minket. Ez már egészen a francziáké, inig Tunisz csak a protektorátusuk alatt áll. Valamikor donatista volt a tartomány népe, ma mohamedán. Honik és Kheireddin Barbarossa, a két rettegett tengeri rablótestvér alapította a várost a XVL század elején. Hollandia. Anglia, Skandinávia és a Hansa-városok adót fizettek a rabló törzsnek századokon át, csakhogy félelmetes, fekete kalózhajóik békében hagyják az övéiket. Többször megpróbálták leverni őket. Végre az 1838-iki franczia expedicziónak sikerült. \z európai czivilizáczió az afrikai barbársággal (berberek = barbárok) találkozik itt. Az öböl egyik ágán (a nyugatin), a hegyoldalon a régi arab város, a keletin a modern, új város terül el. A régi arab városon, a Kashbán keresztül keskeny, alig két méteres piszkos sikátorok vezetnek. Szinte dögleletes szag terjeng mindenfelé. Minden harmadik-negyedik ember szembajos, mégis találkozásnál csókolgatják egymást. A nők itt már fehér fátyollal és kevésbbé elfödött arcczal járnak. Juh- és kecskebőrtömlőkben hordják a vizet a szamarak, öszvérek a lépcsőkön fölfelé. Bemegyünk egy régi mecsetbe is. Az útat szembajos koldusok szegélyezik véges-végig. A bejárónál levetjük czipőinket s kezünkben visszük. A kis mecset tele van aggatva mindenféle szalagokkal. Valami sírhelyféle van az egyik oldalán. Zarándokok imádkoznak, ülnek, fekszenek körülötte. Nem sokáig bírjuk a Kashba rémes illatát. Menekülünk tűrhetőbb levegőre. Csak néhány lépés és a legsötétebb Afrikából a legmodernebb Európába érünk: a fényes üzletek, paloták világába. A választóvonalon áll a régi bey szép arabstílű palotája. Most érseki lakás. Vele szemben a mohamedánszerű stílusban épült szép székesegyház. Tovább haladva a villanegyedbe érünk. Szebbnél szebb villák, szállók sorakoznak egymás után buja délszaki növényektől környezve. Benézünk a kormányzó nyári palotájába. Csodaszép kert, nagy épületek. De, úgy látszik, nem fér el benne a kormányzó: épp most bővitgetik. Ebédre visszatértünk a hajónkra. A forró napsugaras délutánt is ott töltöttük. Estefelé azután fölszedtük horgonyainkat és indultunk utolsó afrikai állomásunk: Oran felé. Távozóban látjuk csak, milyen gyönyörű fekvésű a főváros. Az egész Atlasz-hegység képe kibontakozik előttünk. Nyugtalan éjszakai út után elérkezünk a másik berber fővárosba, a több mint százezer lakosú Oran-ba. Nem sok időt tölthetünk itt, mert a kedvezőtlen idő miatt néhány órai késéssel érkezünk. A város külső képe sem olyan megnyerő, mint Algíré volt. Magas, agyagszínű sziklás partok előtt kötünk ki. A fensíkon fekvő városból alig látunk valamit. Néhány órára mégis kiszállunk és megnézünk néhány főbb útat, teret és épületet, többek közt az érdekes mohamedán stílusban épült, merész vasbeton oszlopokon nyugvó, egészen új székesegyházat. Hamarosan búcsút veszünk az afrikai partoktól. Indulunk Gibraltár felé. Szinte jól esik az a tudat, hogy nemsokára visszatérünk a mi vén Európánkba. Nem esik nehezünkre itthagyni Afrikát: az Ős keresztyén világ romjait, hajdan híres erősségeit, újból meghódításra váró csatatereit . . . A carthagói székesegyház, az Augustinus emlékezetét hirdető templom, az algiri, az oráni székesegyház egy-egy reménysugára az elkövetkezendő diadalnak . . . Ezzel az érzéssel veszünk búcsút az afrikai partoktól. K. I. BELFÖLD Anno 1788 Fő Tisztelendő Virág Mihály Úr a Duna mellyéki Püspök ezen könyörgést írta és publikáltatta a Török háború alkalmatosságával.* Mindenható Felséges Igaz Isten! Te teremtetted az eget és az egeknek egeit és azoknak minden sokaságos seregeit, a földet és a mellyek a földön vágynak, * Ezt a könyörgést Kis Kun Szabad Szálláson, mint azon Ref'ormata Ekklésiának káplánja 1788, 8 Juny vasárnap reggeli prédikálásom után elmondottam a Templomban. Jegyzi meg Tormássy Ferencz s. lelkész, a kinek kézírásában fent maradt ez az ima.