Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-16 / 33. szám
Horvát-Szlavonországokban a 12 vegyesházasságnál létesült 8 megegyezésből vesztesége 6. Más hitfelekezetekkel szemben Magyarországon a 288 vegyesházasságnál létesült 62 megegyezésből nyeresége 20. Horvát-Szlavonországokban 3 ilyen vegyesházasságnál létesült 2 megegyezésből nyeresége 2. A Magyarbirodalomban a róm. kath. és más hitfelekezetekkel szemben összes vesztesége május havában 12. Homola István ev. lelkész. ISKOLA. Kun Béla, a debreczeni akadémia igazgatója, a következő felhívást intézte a kollégium nemes ifjúságához: „Elkövetkezett az idő, a mikor mindnyájunknak el kell menni. A király és a haza védelmében ma minden férfi munkájára szükség van. Az Isten velünk van, meg is segít, de magunknak is meg kell dolgozni érte. Bizonyos vagyok benne, hogy a kollégium nemes ifjúsága mindenkor kész a király és a haza szolgálatára. Ki-ki kérjen részt a honvédő munkából. A ki fegyverrel szolgálhat, szolgáljon fegyverrel. A ki más munkát végezhet, kérjen egyéb munkát. Tétlenül ne maradjon senki. Csak így érdemeljük meg, hogy víg esztendőt hozzon ránk a magyarok Istene!" Már eddig is sokan engedtek nagy lelkesedéssel a hívó szónak. Kap-e a tanító fizetést ? A fizetését minden állami tanító, tekintet nélkül arra, hogy bevonult-e a katonasághoz avagy nem, csonkítatlanul, teljes egészében megkapja. A felekezeti tanítók, mint köztisztviselők, szintén teljes fizetést kapnak. Az államsegélyt épen úgy fizeti ezután is az adóhivatal, mint békés időben. Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy a tanítás csak azokban a kisközségekben kezdődik meg szeptember hó elején, a honnan a tanító nem ment el katonának. Egyebütt mindenütt szünetelni fog a tanítás mindaddig, míg a háború zaja elül. Tervezi a kormány, hogy városokban a nem katonatanítókat közigazgatási szolgálatra rendeli be. Czélszerű, hogy minden tanító, ki a katonasághoz bevonult, vagy behívását várja, több havi nyugtáját írja alá előre egyszerre, hogy a család azokat annak idején a kellő helyen érvényesíthesse s a havi fizetést megkaphassa. Egy megnyitóbeszéd. A kolozsvári „Ref. Szemle" egyik utóbbi szám vezetőhelyén közöl egy figyelemreméltó megnyitóbeszédet, a melyet Megyaszai Mihály ref. lelkész tartott „Erdély védelme és a tanító" czímen a kézdi állami tanítók közgyűlésén. Egynéhány részletet közlünk abból. „Önök a kicsinyek papjai, mi azok mellett a nagyok tanítója! Egyek vagyunk és kell lennünk. Hitünk nagy fejedelme s Isten iránti hűségben, földi hazánk szolgálatában lehet s hadd legyen versenyfutás, de félre kell dobni az átkos, nemtelen elsőséghajszolást, a durva lelkek „csak azért is vagyok olyan legény" selejtes elméletét . . . Beteg van a háznál . . . nehéz, súlyos beteg. A szülői háztól századokon át távol élt, de a szeretet kiolthatatlan enthuziazmusában újra hazatalált gyermek, az unionált hazarész komoly napokat él, szinte vigasztalan, megdöbbentő jövő előtt áll. A föld gyorsuló sebességgel zúdul ki lábaink alul. Mint a koporsóra előbb egyesével, kettesével, majd szakadatlan dübörgéssel hull a rög — megriadtan kapjuk föl fejünket arra a végítéletszerű robajra, mely Erdély minden sarkáról nap-nap után egy-egy magyar birtok összeomlását jelenti. Az utolsó 10 év alatt csak vármegyénkben 4l /4 millió értékű föld ment idegen kézbe, a mi hova-tovább hatványozottan nő, tekintve, hogy az eladósodás szenny hullámai fenyegetőleg tornyosulnak. A lezajlott Balkán háború a legkomolyabb magunkba szállásra kell hogy indítson. De kétségbeesni vagy elleneink erejét lekicsinyelni nem szabad. Ránk, tanítókra ós lelkészekre közvetlenül nem a látható dudva lekaszálása vár, hanem a baj gyökerének gondos fölkutatása s elemeiben való szeretetteljes gyöngéd kezelése. Hivatásunk is épen a lelkek bányájába óráról órára való lebocsátkozás, a gyöngyök fölbúvárolása, napfényre hozása. A bányász legfinomabb csákányával kell fejteni, kitermelni, a közforgalomnak átadni az addig alvó, de most előhívott, megnemesített, helyes irányba indított energiákat. Négy egyetem ontja a jogászsereget és 400,000 iskolaköteles kóborol iskolahiánv miatt. Fényes, szinte bűnösen luxuriózus, márványlépcsős városi képző és más paloták amott; düledező, lehetetlen berendezésű falusi kunyhók, a gyermekeket is néhol odaütéssel fenyegető valóságos lebújok emitt. Egyik helyen a hivatalosan tenyésztett, tenniszpályán futkározó anyagi és erkölcsi proletarizmus; másik helyen a parlagon nevelt, szájig-fülig sárban botorkáló vastag elmaradottság. — A finánczszámítás rideg lelketlensége szinte utazik az emberek gyöngeségére s Shylock kéjes sóvárgásával feni kését, hogy az alkohol czímén 1 milliárdot vágjon ki nemzete testéből. Igaz, az államnak, a vezető férfiaknak vannak néha pillanataik, mikor lelkiismeretük feltámad és zakatol. Talán ezért, talán mert a nagyvilágtól röstellik: néha orvos után is kiabálnak, tanítókat mozgósítanak, alkoholellenes napokat tartanak, képeket is küldöznek s az 1000 millióból 10,000 koronát e czélra, agitáczióra kegyesen vissza is ajánlanak. Nos mi, a kik látjuk a rettentő rombolás ijesztő rémét, oda kell, hogy harsogjuk százszor és ezerszer: nem jól van ez így! Nem őszinte, de rövideszű, közönséges szatócspolitika, nemzetgyilkolás ez 1 A székely néptanítók oda kell hogy harsogjuk százszor és ezerszer: nem jól van ez így! Nem őszinte, de rövideszű, közönséges szatócspolitika, nemzetgyilkolás ez! A székely néptanítók oda kell hogy kiáltsák, hogy nálunk majdnem 1 literrel több a fejenkénti alkoholfogyasztás az országos átlagnál is. De hisz mindez nem tisztán erdélyi tünet, sőt általános baj, mondhatnák sokan. Igen. Épen mint egyik falu népe csak olyannak mondható, miként a másik, egyformán megromlott, az érzés- és gondolatvilág messze vidékeken, úgy Erdély veszedelmét nagyra növelő betegség 8%-a is valójában közös baj szóles e hazában. A mi Erdélyben különösen akuttá teszi a bajt, az nem egyéb, mint az ország szívétől való nagy távolság, mely Albániának Törökország testéről való leszakadását is okozta: a 2 /3 -ot kitevő nemzetiségi tenger; a független oláh állam közelsége, tömegvonzása, arczátlan vakmerősködése s a mi a legfőbb: az a hallatlanul rettenetes pipogyaságunk, melynek ellenében oly mohó örvendezéssel vágjuk zsebre az üres liberáliznms szemünkbe szórt fapénzét . . . Mivel gyógyítsunk? Hit kell ide, erős, rendíthetetlen hit, mely sziszifuszi küzdelemre is örömest odaadja magát, mely nem a jelen való világért, a rendszerint gonosz gyűlölködéssel, becsmérlő gyanúsítással fizető mai nemzedékért dolgozik, hanem az egykor okvetlen eljövendő jobb, boldogabb és megértőbb világért, a hústól, vértől teljesen mentesített eszméért, a hazáért, Istenért! Képesek vagyunk-e, készek leszünk-e a magasztos áldozatra? Ha nem, elveszett Erdély s a felelősség óriási terhe a mi lelkünket nyomja... Birtokos osztályunk nem eléggé foglalkozik a néppel. Foglalkozzunk mi, ha nem is czím szerint, a tisztségek általános lefoglalásával, a mi nem is czím szerint, a tisztségek általános lefoglalásával, a ajánlatos, hanem a dolog lényege szerint. E. M. K. E.,
