Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-26 / 30. szám

ság örvényébe. A reformáczió sem tudta kiemelni ebből. Hiszen a keresztyénség nagyobbik fele hallani sem akar a reformáczióról. De más szempontból is az igazi ke­resztyének száma, a ldk igazán komolyan akarják a valódi reformácziót: az Istenország evangéliumának szel­lemében, nagyon csekély. Messze vagyunk a czéltól, a kezdet kezdetén. A czél az Istenország realizálása; Isten királyságának, uralmának, törvényének, akaratának meg­valósítása nemcsak az egyéni, hanem a társadalmi, nem­zeti, politikai és gazdasági élet terén. Komolyan kell vennünk a szeretetet, mondja Göhre után, a melyet Krisz­tus hirdetett, a melyért meghalt; kell, hogy ez a szere­'tet, a mi gazdasági, politikai és társadalmi viszonyaink mezején is, a hol millió és millió embertestvérünk sor­sáról döntenek, ne maradjon puszta jelszó, hanem váljék tettekké :. gazdasági, politikai és társadalmi tettekké. Tehát az Istenország megvalósítására irányuló mun­kánkban nekünk protestánsoknak, a reformáczió híveinek kell előljárnunk és mindazokban szövetségeseket látnunk, a kik a gazdasági, politikai és társadalmi viszonyok me­zején, ha más lobogók és más jelszavak alatt is, de az igazság, szeretetés méltányosság törvényeinek megvalósí­tásáért küzdenek. Ezeket kell bajtársainknak tekintenünk. Jánosi szerint ezek a bajtársak nem lehetnek a r. kath. egyház hívei. És pedig azért nem, mert egyfelől a katholiczizmus minden látszólagos renészánsza daczára is a haladás által halálra ítélt irányzat, mellyel szövet­kezni nem tanácsos, másfelől a ,,katholiczizmus és pro­testantizmus két ellensarki vég" s így a szövetkezés lehetetlen. Nem a katholiczizmussal, hanem azzal a másik hatalmas társadalmi mozgalommal, a szocziálizmussal kell szövetkeznünk. Mert a keresztyénség és szocziáliz­inus között csak félre- és meg nemértésen alapuló ellen­tót van. Némely szoczialisták elvadultan támadják álta­lában a vallást, de különösen a keresztyénséget, mert nem értik, nem ismerik ezt és megfordítva. Az igazi keresztyénség és szocziálizmus között nemcsak ellentét, hanem megegyezés is van. Amaz múló,, ez állandó. A ke­resztyénség az igazság új egét, földjét várja, a szocziá­lizmus csak az igazság új földjét akarja és amazzal nem törődik, azt megtagadja. De az Istentagadás, val­lásellenesség nem lehet állandó betegsége az okos em­bernek. A protestáns keresztyénségnek és szocziálizmus­nak tehát közeledniök kell egymáshoz. Amannak meg kell értenie, hogy neki az igazság földjéről megfeled­kezni nem szabad és a maga hivatalos szervezetében és nem hivatalos működésében szoczializmusellenes irányo­kat követnie valóságos öngyilkosság. A szocziáldemokrá­cziának pedig be kell látnia, hogy neki az igazság új egét ostromolnia és agitácziójában egyház- és valláselle­nes irányzatot követnie, hasonlóképen öngyilkosság. A füzetnek végén Jánosi Rauschenbuschot idézve, mondja: „a keresztyénségnek szövetkeznie kell a mun­kásosztállyal'1 és ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ez az osztály a mai rendszer legsiratnivalóbb áldozatja: meg van csalva testben, lélekben. Az utóbbiban azért, mert közüle a legtöbben nem vágynak csak a földiek után. 0 nemcsak azért fordul feléjük (a munkásosztály­hoz), mert a keresztyénségnek szüksége van rájuk, ha­nem azért is, mert nekik van szükségük az evangéliumi keres sty én ségre. íme, ezekben ismertettem Jánosi füzetjének tartal­mát. A téma, melyet tárgyal, nagy figyelmet érdemel. Nem új dolgok, a miket röpiratában hangoztat. Külföl­dön egyházi és egyháztársadalmi gyűléseken, konferen­cziákon, a könyvek, röpiratok százaiban, ezreiben hang­zik fel a gondolkozó és aggódó lelkek kérdése: Hogyan nyerjük, hogyan tartsuk meg a munkásosztályt a keresz­tyénség és egyház számára. Mert valóban elvakultság lenne, nem látni, miként idegenednek és fordulnak el az emberek ezrei, sőt milliói a keresztyénségtől, mindenféle egyháztól. Ott, a hol teljes voiuntárizmus van, a hol az emberek nem születnek bele valamely egyházba, ott kü­lönösen a munkásosztály tagjai, a „proletárok" ezrei maradnak az egyházon kívül és ott, a hol, mint nálunk is, legalább bizonyos korig „hitkényszer" van, ennek sorából kerülnek ki azok, a kiknél a leghálásabb talajra talál az „el az egyháztól" jelszava. Vegyük csak kezünkbe a „Népszavát", íme a legféktelenebb agitáczió a keresz­tyénség és minden „égi igazság" ellen. És legyünk tisz­tában azzal, hogy míg mi protestánsok nem tudunk csak egyetlen egy krajczáros napilapot sem fenntartani, addig a szoeziádemokrácziának ezt a hivatalos orgánumát száz­ezrek olvassák. Igaz, hogy nem mindenütt épen ilyen a szocziáliz­mus vagy talán helyesebben fejezzük ki magunkat, ha mondjuk, nem mindenütt ejtette hatalmába a munkás­osztályt az a szocziálizmus, a melynek, mint nálunk is, nincs, csak csúfondáros káromló hangja mindenféle po­zitív vallással és különösen a keresztyénséggel szemben. Csak egy példát. Ezelőtt két évvel, mint tudjuk, közel másfél millió bányász sztrájkolt Angliában. Sok helyen játszódtak le ott is féktelen jelenetek. De egy kis bá­nyászfaluban a kényszerítve pihenő munkások a düle­dező kis templom helyébe újat építettek. A kérdés hát íme ez: szövetkezhetik-e a keresz­tyénség, illetőleg a mi protestáns egyházunk — erről van szó — a szoczializmussal és pedig azzal, a mely itt nálunk, vagy mondjuk általában a kontinensen megho­nosult, azzal, a mely Jánosi szerint is nagy részben ádáz gyűlölettel van eltelve a keresztyénséggel szemben ? A Jánosi optimizmusával vagy mondjuk jóhiszemű elfo­gultságával kell bírnia annak, a ki erre a kérdésre igen­lőleg tud válaszolni. A szocziálizmussal, mint pártszerve­zettel szövetkezni a keresztyénség legkardinálisabb elveinek feladása nélkül nem lehet. Hiszen zászlajára ezidő sze­szerint osztály- és minden meglévő, előttünk szent intéz­mény iránti gyűlölet ós nem a reform, hanem a rombolás programmja van felírva. De van az éremnek másik oldala is. Abban igaza' van Jánosinak, hogy nálunk a mi egyházunk és a pro-

Next

/
Oldalképek
Tartalom